Beleszerettem egy kötődésre képtelen emberbe, és ez lett a vesztem

Igaz, ha jobban belegondolt, voltak apró nüanszok, amelyek akár figyelmeztető jelek is lehettek volna, de nem tulajdonított nekik jelentőséget, annyira semmiségnek tűntek.Egy késő őszi napon ismerkedett meg a férfival. Ragyogó, aranysárga napfényben fürdött a táj, a fák már felöltötték színpompás, őszi koronájukat, de még érezhető volt a nyár utórezgése.

Zsongító meleg volt, bogarak döngicséltek a fülébe, ahogy ült a folyó partján. Teljesen magába mélyedt, csukott szemmel élvezte az ősz utolsó ajándékait. Váratlanul érte, amikor a férfi megállt mellette és megszólította. Először vonakodva fogadta a kedves tapogatózást, aztán lassan belelendült a beszélgetésbe, észre sem véve, hogy elrohant az idő. Mosolygott a lelke, amikor hazaért, úgy érezte, valami különlegesre bukkant, s érezte, érdeklődésük kölcsönös: a férfi már másnap felhívta.

Észrevétlenül teltek az együtt töltött hónapok, rengeteget nevettek, világmegváltó beszélgetéseik az éjszakába nyúltak, a férfi udvarolt, szellemes volt, intenzív kisugárzásával leteperte a nőt. Hirtelen érte Maját a hidegzuhany, amikor ráébredt, hiába csodás minden, egyre erősödő szorongással küzd, a gyomra állandóan szorult, liftezett, bezárult a lelke, kezdte messziről figyelni a férfit.

Végül rádöbbent, érzelmi libikókában él. A férfi tettei és szavai egy idő után nem voltak összhangban, de olyan rejtetten, finoman, szinte behatárolhatatlanul mutatkozott meg mindez, hogy a nőnek először fel sem tűnt.

Gábor elhalmozta szerelme ezer jelével, folyton ölelte, szeretgette, minden rezdülését figyelte, apró kedvességekkel kényeztette, tartalmas szeretkezéseik nemcsak a testét, a lelkét is felfényezték. Soha nem mulasztotta el elmondani, mennyire várja a találkozásaikat, hosszan taglalta, mennyi mindent szeret a nőben, miért becsüli s gondosan ügyelt arra is, hogy amikor Maja nála töltötte a napjait, mindig legyen otthon minden, amit a nő szeret. Minden reggel menetrendszerűen érkeztek a jó reggelt üdvözletek, egész nap kapta a szerelmes üzeneteket, este úgy búcsúztak egymástól, mint két, a szerelemtől megrészegült tini.

De egyre többször fordult elő, amikor megérkezett a férfihoz, hogy ő rá sem nézett, komoran, magába zárkózva, rosszkedvűen csak bámult maga elé. Majának attól is elment a kedve, hogy megölelje.
Ezeknek a hangulatoknak mindig volt valami banális oka: Gábor későn végzett, elfáradt, rossz volt a meló, hülye volt a főnök, a másik alkalmazott, őszi depressziója volt, rá lehetett fogni bármire. Ritkultak a szeretkezések, teljesen kiszámíthatatlan módon egyszer napokon át szerette a férfi, utána hirtelen hetekre bezárkózott, hozzá sem nyúlva.

Maja egy idő után pedzegetni kezdte a kapcsolatuk jövőjét, és rémülten tapasztalta, milyen dührohamokat vált ki Gáborból a tartós és valódi elköteleződés gondolata. Az ilyen beszélgetések alkalmával mindig elmagyarázta, hogy a szerelem csak drog, egy hormonális lángolás, ami elmúlik, és ott marad a nagy semmi, és egyébként is, a szerelem a gyengéknek való. Azoknak, akik képtelenek egyedül létezni, akik rózsaszín álmokat kergetnek, mert az egész csak egy színház, semmi értelme energiát fektetni bele. Többször mesélte Majának, ő nem bírja, ha megfojtják, ha beszűkítik a mozgásterét, neki kell, hogy más nőket is nézegethessen, flörtölhessen, ne is tervezzenek összeköltözést és több együttlétet, neki kell az egyedüllét. Maja teljesen összezavarodott, hiszen amikor megérkezett, a férfi úgy ölelte, mint még senki, a szorítása, a hajába mormolt sóhaja mindent elárult, mégis, Gábor módszeresen lökte el magától.

Végül Maja rájött, a férfi olyan gyermekkori problémákat hordoz magában, amelyek szinte lehetetlenné teszik az egészséges kötődést, hiszen retteg attól, hogy fájdalmat okoznak neki, elhagyja az, akit megszeret, ezért inkább – tudat alatt - éppen ő maga kezdte leépíteni a kapcsolatot elkerülő viselkedésével. Mindezt gyönyörű köntösbe csomagolva képes volt ésszerűen megmagyarázni, magának is hazudva ezzel. Maja szerette Gábort. Látta és tudta a küzdelmeit, igyekezett megértően viselkedni, úgy beszélgetni a témáról, hogy lépésenként gyógyulhasson a férfi, felismerve saját sebeit és az ebből fakadó működését.

Egy év próbálkozás után döntött úgy, feladja. Felőrölte a folyamatos érzelmi libikóka, az, hogy Gábor nemhogy dolgozni nem volt hajlandó magán, beismerni sem akarta, hogy gond van vele. Sajgó lélekkel, felemelt fejjel, önmagát megacélozva végül úgy döntött, elhagyja a férfit.

Élete talán legnehezebb döntése volt; senkit sem szeretett úgy, mint Gábort, és senkitől sem kapott olyan szépséges érzelmeket, mint Gábortól. Amikor jól volt. De a sötét hangulatok és a folyamatos hárítás végül megölte a lelkét, s tudta, mennie kell. Halkan pakolt be a bőröndjébe: mindent összeszedett, amit lassanként Gábornál hagyott. Szó nélkül leakasztotta a kabátját, fázósan belebújt és kilépett az éjszakába. Nem nézett vissza.

Nyitókép: Shutterstock