Ki is volt ez a Csicsókeresztúron született, nemesi származású lány, akinek édesapja szintén régész volt, akinek műveltségét, intelligenciáját és éles eszét talán csak szépsége múlta felül, s akinek 25 férfi is megkérte a kezét, ám ő mégis a tudományt és a kutatást választotta? Életét a mai napig számos legenda és találgatás övezi, ennek ellenére a tények egyértelműen bizonyítják, hogy egyedülálló és bátor életet élt.
Szembeszállt az akkori hagyományokkal és merészen a tanulmányainak, majd a régészeti kutatásoknak áldozta magát, annak dacára, hogy egyetlen nőként minden nap meg kellett küzdenie férfi kollégái megvetésével, gúnyolódásával. Szakmai tudását, leleteit, eredményeit rendszeresen lejáratták, munkásságát nem ismerték el, bogarászó kisasszonynak csúfolták. Előadásait, publikációit bojkottálták, eltusolták – számos írása eltűnt a süllyesztőben -, folyamatosan a gúny céltáblájaként élt, de semmi sem tántoríthatta el a céljától és attól, amiben hitt, aminek az életét szentelte.
Első igazán komoly kutatásait és ásatásait Rómer Flóris (a régészet atyja) bíztatására kezdte a tordosi (a történelmi Magyarország, Hunyad vármegyei község a Maros partján) őskori telep feltárásával. Felfedezése bejárta a világot, hiszen az általa kiásott edény- és szobortöredékek formája, megmunkálása és vonalas jelei hasonlóságot mutattak a mezopotámia Djemdet-Nasr leletein talált jelekhez. Ezzel – és az előtte talált tatárlakai korongok feltárásával – egyértelműen bizonyíthatóvá vált, hogy Babilon ősnépe (az ékírásos feliratok szerint) a turáni fajhoz tartozó summer-akkád nép volt. Ezzel a magyarság kutatás történetében egyedülálló bizonyítékot tett le az asztalra.
Kitartása meghozta számára a sikert. A szerencsés kezdet után munkáját a nándori barlang őstelepeinek feltárásával folytatta, melynek leleteiről tanítványa és csodálója, Téglás Gábor külön füzetet írt, majd egy évvel később már a nemzetközi VIII. Ősrégészeti és Embertani Kongresszuson vehetett részt, mint az egyetlen női meghívott. 1881-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület-, majd a Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat hívta meg gyűléseire, ahol előadásokat, tanfolyamokat tartott. E két társulat értekezéseit már az egyetemi évkönyveiben is leközölte, majd 1899-ben, 67 éves korában, királyi engedéllyel végre megkapta alaposan kiérdemelt bölcsészdoktori oklevelét a kolozsvári egyetemen. Ekkor már több mint 10.000 darabból álló gyűjteményt tudhatott a háta mögött.
Az akkori kor álláspontját követve, alkalmazta a társtudományok bevonását a régészeti munkálataiba: kapcsolatot teremtett az egyes szakterületek között. 10.387 darabból álló régészeti gyűjteményét halála után az Erdélyi Múzeum érem- és régiségtára őrizte. Sajnos ezen becses gyűjtés jelentős hányadát horvát és román régészek széthordták.
Elkötelezett hívei, barátai és a magyarság kutatásának életüket szentelt kollégái mindent megpróbáltak, hogy mentsék, amit csak lehet. Fehérné Walter Anna, emigrációja során, Buenos Airesben megjelentette műveink rövid összefoglalóját, ami a „Sumer nyomok Erdélyben" címet viselte. Ebben a műben egyértelműen megjelenik hogy a régészeti leletek hasonlóságot és azonosságot mutatnak a Kárpát-medence és Mezopotámia korai kultúrái között, megdöntve ezzel a magyarság finnugor származásának elméletét.
Torma Zsófia írásai, munkái, kutatási anyagai a mai napig nincsenek rendszerezve, kiadva, rengeteg értékes felfedezése, eredménye tűnt el a süllyesztőben. 1889-ben hunyt el, pár hónappal a doktori címe átvétele után.
Nyitókép: Wikipedia
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.