Semmelweis 200 éve is tudta, hogy kezet kell mosni.

Néhány megálló után felszállt egy pasas. A cigijéből még egy utolsót slukkolt, a csikket már a buszról dobta ki a földre. Az ajtó ezután bezárult, a füstöt már az utasok közé fújta ki, majd végigfogdosta az összes kapaszkodót, és leült egy helyre. Zsebkendő helyett a kezével törölgette az orrát, majd a kezét a nadrágjába kente. Tüsszentett, szipogott, undorító volt az egész.

Éreztem, hogy az arcom akaratlanul is fintorgó formát ölt, és már attól is rosszul éreztem magam, hogy közös levegőt kell szívnunk. Közben pedig azt is éreztem, ahogy egyre inkább megy fel bennem a pumpa, és rohadt idegesek leszek. Hogy miért?

Szóval, élt egyszer Semmelweis Ignác, aki megfigyelte, hogy azon az osztályon, ahol orvostanhallgatók is részt vesznek a szülések lebonyolításában, sokkal többen haltak meg gyermekágyi lázban, mint ott, ahol csak bábaképzős növendékek voltak jelen. Amikor megtudta, hogy egy kollégája - és egyben barátja - boncolás okozta vérmérgezés miatt halt meg, felismerte: a két betegség egy és ugyanaz. Mivel a bábákkal ellentétben az orvostanhallgatók végeztek boncolásokat, a kórokozók a kezükön átjutottak a szülő nők szervezetébe.

A baktériumokat annak idején még nem ismerte az orvostudomány, de Semmelweis rájött, hogy a klóros vízzel történő kézmosás eltünteti az orvosok kezéről a hullaszagot - és mint azt ma már tudjuk, a baktériumokat is. A dolog tehát úgy is működött, hogy még nem is ismerte a pontos okát. És itt most szeretnék egy pillanatra kitekinteni és összekapcsolni az eseményeket a mostaniakkal.

És az a vicc az egészben, hogy anno Semmelweisre sem akartak hallgatni - ő az életével fizetett azért, hogy az akkori orvosok megértsék a lényeget. Szerette volna ugyanis, hogy a kollégái a szülészeti osztályokra való belépés előtt, majd a betegvizsgálatok között is alkalmazzák a klórmész oldatos kézmosást.

De ők nem voltak hajlandók elfogadni a kézfertőtlenítés gondolatát, és harcoltak az eljárás ellen. Senki nem akarta elismerni, hogy ők maguk okozták a betegeik halálát, inkább Semmelweist támadták - hiszen hárítani mindig könnyebb. Persze ő nem bírta elviselni a tudatot, hogy ismeri a halálesetek okát, de nem tehet semmit. Ebbe belebetegedett lelkileg, és egy idegszanatóriumban kötött ki. Két héttel később pedig életét vesztette - de máig sem teljesen világos, hogy miért.

A boncmester vérmérgezést állapított meg, amit simán okozhattak azok a sérülések, amiket - elméletileg - a szanatóriumban szerzett. Bizonyos források szerint az ápolók bántalmazták őt az agresszív viselkedése miatt. Tehát a végeredmény: inkább meghalt, de átadta a tudást, amivel könnyebbé tette az életünket.

Egyszer már egy orvos feláldozta magát a fejlődésünk oltárán, mi pedig azon kívül, hogy locsoljuk a kézfertőtlenítőt, szarunk az egészre. Nem gondolunk tovább, nem kapcsoljuk össze az önkéntes karanténnal, nem akarunk felelősséget vállalni, nem próbáljuk lerövidíteni a nehéz hónapok számát. Tisztelet a kivételnek, és könyörgöm, ne azok lázadjanak majd fel, akikre nem vonatkoznak a sorok! Sokkal inkább azt kérem, hogy aki magára ismer, legalább saját magának ismerje be, hogy ha eddig helytelenül viselkedett!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock