Toulouse-Lautrec: egy festő a prostik és bordélyházak bűvkörében...

Toulouse - Lautrec az évek folyamán számtalanszor örökítette meg a hely hangulatát, közönségét és saját asztaltársaságát. Az előtérben álló asztalnál három férfi ül két nővel - jól ismert és állandóan visszatérő szereplői ők a képeinek. A másik oldalon pedig egy ijesztő, szellemszerű alak néz ránk. Lautrec képeit igazán nem nevezhetjük az életöröm himnuszainak, sokkal inkább kiégett sivárság jellemzi őket.

A mozdulataiból úgy érezhetjük, ha megszólal a zene, harsány felkiáltással az üres táncparkettre pattan, és előadja fergeteges táncát: a kánkánt. Fekete harisnyás lábát emelgetve, fehérneműje csipkéjét mutogatva, a legnagyobb természetességgel pöcköli le a keménykalapokat a nyálcsorgató férfiak fejéről - még akár az angol trónörököséről is. Mindezt abban az időben, amikor a boka puszta látványa is izgalomba hozta a férfiakat, és pirulásra bírta a nőket.

Ezt a táncot a XIX. század végén a szegénynegyedek sikátoraiból hozták be a vendéglősök a párizsi szórakoztatóiparba, és (láss csodát!) hamarosan a francia főváros egyik jelképévé vált. Micsoda erkölcsök! Ennek ellenére, Lautrec mesterien festette meg az alakjait. Anélkül, hogy akár csak egy leheletnyi erotika vagy kukkolás érzete lett volna a képeinek. Nem a kíváncsi vendég szemén keresztül látta a mulatók és bordélyházak világát, hanem mint egy jól ismert barát, akinek a jelenlétét már észre sem vették, ezért teljesen természetesen mozogtak előtte.

Előkelő urakat láthatunk, akik a mulatóban kurtizánokkal tanyáznak egy asztalnál. Nőket, akik szétterpesztett lábakkal pihennek, vagy éppen a tükör előtt páváskodnak. A festő imádta a vörös hajú lányokat, asszonyokat. Meg is adott minden teret ennek a szenvedélyének - akár az életben, akár a művészetében. Úgy hírlik, hogy a nemi betegségét is egy tűzvörös hajú prostituálttól kapta.

Lautrec mindössze 152 cm magasra nőtt meg, ebből kifolyólag a szülők által preferált katonai képzésből nem lehetett semmi. Lovaglás helyett a fiatal fiú rajzolni és festeni kezdett.
"Ha hosszabb lábam lenne, sosem lehettem volna művész" - mondta.

Fiatal felnőttként sétapálcának álcázott mankóval indult el cérnavékony lábain Párizsba. A festőművész cirkuszi artisták, táncosnők, kocsmatöltelékek és prostituáltak között mozgott állandóan. Ebben a közegben nem érezte magát kívülállónak, és nem utolsósorban, ott kereste a motívumait. A Moulin tulajdonosa pedig megvette a műveit, és azzal reklámozta a mulatóját. Ez pedig nagyon gyors ismertséget hozott a festőnek.

Visszatérve a képhez, ami egy igazi pillanatfelvétel a Belle Époque párizsi szórakoztatóiparának fellegvárából: Milyen érdekes, hogy még véletlenül sem fedezhetünk fel önfeledt örömöt a szereplőkön! Sokkal inkább unottan, szomorkásan és idegenül, magukba fordulva bámulnak el egymás mellett az esti félhomályban. Toulouse-Lautrec legjobb művei ezt a pillanatot fogják meg.

Mindenesetre ezután már csak egy mű készült a malomról, majd a művész a bordélyházak világába húzódott vissza. Ott töltötte estéit, és kereste a modelljeit. Legtöbbször - természetesen - vörös hajúakat, akik még véletlenül sem hordtak kalapot. Hiszen a női kalap az akkori kor értelmezése szerint alapvető jelképe volt a női erényességnek. Jelszava a "Festeni, inni és szeretkezni" volt, és ennek megfelelően élte le rövidre szabott életét.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Afpforum