Az ál-Anasztázia hercegnő és egyéb kamu trónörökösök

Jelentősen megkönnyítette a helyzetüket, hogy a szovjet diktatúra elnyomása alatt szenvedő oroszok elkezdték visszasírni a monarchia korszakát. És annyira reménykedtek a jobb idők visszatértében, hogy gyakorlatilag bárkiről elhitték volna, egy életben maradt Romanov herceg - vagy épp hercegnő. Ezt a reményt táplálta, hogy a - savval és tűzzel megsemmisített, és gondosan elrejtett - holttestek a 90-es évekig nem kerültek elő.

Mondjuk, elég kockázatos játék volt ez, hiszen a legtöbb szélhámos nagyon hamar lebukott. Legkésőbb akkor, amikor találkoztak valódi Romanov-rokonokkal. De akadt 3 kiemelkedő sztori is, amiknek valódiságában még a mai napig - a bizonyítékok ellenére is - sokan hisznek.

Eugene Nicolaievich Ivanoff

1927-ben hatalmas port kavart egy varsói lap cikke, ami szerint Alekszej cárevics életben van, és Lengyelországban él. A fiatalember trónörökösi mivoltát azzal támasztották alá, hogy ő is vérzékeny, mint a cárevics. Befogadó családja ráadásul olyan szokásokat is felfedezett nála, amik szintén jellemzőek voltak a cárevicsre: például a varrás és egyéb kézimunkák. Hiszen szerencsétlen Alekszej a betegsége miatt végül már csak ilyen elfoglaltságokkal szórakoztathatta magát. A szenzáció után azonban Ivanoff köddé vált, és azóta sem tudni semmit a sorsáról.

Alina nagymama

Nem is olyan régen, 2004-ben jelent meg egy könyv, amely azt állítja, hogy a szerző fogadott nagymamája egy Dél-Afrikában bujkáló Romanov nagyhercegnő volt. A pótnagyi a biztonság kedvéért megeskette a családot, hogy haláláig megőrzik a titkát. A sztori akár igaz is lehetett volna, hiszen hiába találták meg a Romanovok maradványait pár évvel korábban, két holttest továbbra is hiányzott: Alekszej és Marija halálára továbbra sem volt semmi bizonyíték.

Anna Anderson

A legsikeresebb Romanov-imposztor kétségtelenül Anna Anderson volt. Annyira hitelesen adta elő, hogy ő Anasztázia, hogy volt, aki komoly pénzekkel is támogatta őt élete végéig - hogy hercegnőhöz méltó kényelemben élhessen. Története úgy kezdődött, hogy 1920-ban beszállították egy berlini elmegyógyintézetbe, miután öngyilkosságot kísérelt meg. Egyik betegtársa ismerte fel benne - először - Tatjána nagyhercegnőt. Amikor azonban az orosz arisztokrácia látogatni kezdte, úgy találták, inkább Anasztáziára hasonlít.

Sikerének talán az lehetett a titka, hogy eleinte nem ő állította magáról, hogy hercegnő lenne. A lábán lévő deformáció, a füle alakja és a sérülései egyértelmű bizonyítékul szolgáltak azok számára, akik hinni akartak neki. Sőt, kiderült, hogy kiválóan beszélt angolul, németül és franciául, és bár sosem volt hajlandó oroszul megszólalni, mindent megértett a nyelven.

Személye megosztotta a családot, a 37 évig húzódó pere is azzal zárult, hogy a bíróság nem tudta eldönteni a kérdést. Hivatalosan senki nem ismerte el, hogy ő lenne Anasztázia, mégis 1984-ben bekövetkezett haláláig ebben a szerepben tetszelgett. Azt követően viszont egy DNS vizsgálat igazolta, hogy semmi köze a Romanovokhoz. Ekkor derítették ki róla, hogy ő valójában egy Franziska Schanzkowska nevű lengyel parasztlány volt, aki egy hadianyaggyárban történt üzemi balesetben szenvedett olyan súlyos fejsérülést, hogy elmeháborodottnak nyilvánították.

Azt sosem tudjuk meg, hogy szerencsétlen asszony nagyon ügyes szélhámos, jó színész és manipulátor volt, vagy annyira zavarodott, hogy maga is elhitte, hogy cári leszármazott. Ráadásul több mint különös, hogy egy parasztlány arisztokratákra jellemző nyelvtudással rendelkezett, és még belső információi is voltak a cári családról... Így Anna Anderson örökre a 20. század egyik legnagyobb rejtélye marad.

Nyitókép: Wikipedia