Henri Matisse, akit "gyerekes butaságok" tettek naggyá

Sőt, ha kicsit is fejlettebb lett volna az orvostudomány, egy rutinműtéttel letudták volna az egészet, és pár nap múlva mehetett is volna vissza a paragrafusokat nyüstölni. De mivel akkoriban még a sebészet nagyon kezdetleges volt, csak a vakbél felszakadása után kezdték el kezelni, ami súlyos következményekkel járt. Így majd' egy évig az ágyat nyomta, amíg felépült. És hát rettenetesen unatkozott.

Így épphogy megkezdett jogi karrierjét sutba dobta, és teljesen más irányba navigálta életét. Ám sajnos nem teljes a "happy end", mert mindennek ára van. A rossz kezelés következményei nem merültek ki az egy éves kényszerpihenőben, hanem komplikációk is felléptek: fiatal korától kezdve egész életében folyamatosan alhasi fájdalmai voltak, majd vastagbélrákot állapítottak meg nála.

A vakbél adta, a vakbél elvette?

Olybá tűnt, hogy ahogy a betegség állította rá a művészi pályára, ugyanúgy a betegség véget is vet a festő karrierjének. 71 éves volt, amikor átesett a nagyon súlyos operáción. Az ágyhoz és kerekesszékhez kötött festőnek lehetetlenné vált a hosszú álldogálás a festőállvány előtt, de maga a festék felvitele a vászonra is nehézséget okozott.

És hát mi szokott történni, ha egy művészt megfosztunk az alkotás lehetőségétől? Depresszió, alkoholizmus, szétesés. De Matisse-t nem ilyen fából faragták. Örök optimista volt, és innovatív hozzáállása segítségével felülkerekedett az akadályokon.

A festés a korlátokkal és nehézségekkel együtt is értelmet adott mindennapjainak. Optimizmusa sosem hagyta el. Sőt, meggyőződése volt, hogy szerencsés, hiszen a betegség és az operáció megtisztította a szellemét, új életerőt adott neki. A gyógyulásban a sors által felkínált második lehetőséget látta. Eszében sem volt a csapások miatt megkeseredni és feladni.

Művészi megújulás

A művész mindent megtett azért, hogy alkalmazkodjon az új és nehéz szituációhoz. De a javulás ellenére állandó segítségre szorult: ideje nagy részét kerekesszékben és ágyban töltötte. Mivel azonban az ágyból igazán nehéznek bizonyult a festés, elkezdett "ollóval festeni".

Új technikát dolgozott ki: papírkivágásokat készített, és újból egy "gyerekes" tevékenység emelte a művészetét egy magasabb szintre. Annyira különleges műalkotások kerültek így ki a keze közül, hogy pályáját sikerült igazán hatásos záróakkorddal befejeznie - ami igen keveseknek adatott meg.

Élete utolsó éveinek központi helye a műterem volt: ott töltötte nappalait és éjszakáit, ott dolgozott, aludt, és ott viselte türelmesen az állandó fájdalmakat. Mindebből a sok szenvedésből semmi sem látszik mesterművein: csodálatos színes, életkedvet sugárzó képeket alkotott.

Elnézve a Matisse-ról készült fotókat, amint az ágyából a hosszú nádpálcával tevékenykedik, egyre csak az jár a fejemben, hogy éppen úgy nézett ki, mint ahogy gyermekkorunkban a jóistent képzeljük el. Hófehér szakállal, szigorú, de mégis jóságos, derűs és nyugalmat sugárzó arccal láthatjuk.

Sokan gyerekes tevékenységnek minősítették késői éveinek művészetét. Kritikusai közé tartozott saját fia is, aki édesapja munkáit egy öregember kétségbeesett kísérletének nevezte, és a papírkivágások kiállítását is megtagadta a galériájában.

Henri Matisse 1954 novemberében, a New Yorki Rockefeller kápolna üvegablakának készített, úgynevezett "Rockefeller rózsa" vázlataira borulva halt meg szívroham következtében. Elmondhatjuk, hogy a festőt egész életében szépség vette körül, szépséget alkotott, és szépségek között tért örök álomra.

Nyitókép: AFPforum