

Mindezt fűszerezd meg egy csipetnyi intrikával és egy nagy adag pénzügyi érdekkel, majd az egészet öntsd nyakon egy jó nagy vájling horrorral - és már kész is a rémtörténet! Olyannyira, hogy a Történelmi Guinness Rekordok Könyve a legtöbb gyilkosságot elkövető nőként tartja számon Báthory Erzsébetet...
De ki volt ez az asszony?
A grófnő arról híresült el, hogy állítólag előszeretettel fürdőzött szűz lányok vérében - főként szépségápolási céllal.
A monda szerint ez a bizarr szokása onnan ered, hogy egyszer egyik szolgálója fésülés közben meghúzta Erzsébet haját. Emiatt a grófnő annyira dühbe gurult, hogy arcon ütötte a lányt, akinek kiserkent a vére, és az úrnő kezére csöppent.

Báthory úgy gondolta: azon a ponton, ahol a vér érte, szebb lett a bőre. És innentől kezdve, amikorcsak tehette, vérben akart fürdeni... Mondjuk az 1600-as években nem volt ritka, hogy a helyi uraságról mindenféle szörnyűséget terjesszenek a jobbágyok. De az Erzsébet körül terjengő mendemondáknak az kölcsönöz különös jelentőséget, hogy egészen a királyi udvarig eljutottak ezek a rémtörténetek. Az uralkodó által elrendelt vizsgálat során pedig több, mint 300 tanú egybehangzóan állította, hogy a grófnő halomra gyilkolássza a várában szolgáló cselédeket, okkult tudományokkal foglalkozik és az ördöggel cimborál.
A vádpontok között szerepelt még emberrablás, verés, a kezek égetése, csonkítás, a hús különböző testrészekről való letépése - és még hasonló finomságok.
II. Mátyás gyorsan be is záratta az asszonyt egy szobába a saját várában, aminek még az ablakait is befalaztatta. Ezt a "csejtei rémként" elhíresült asszony még öt évig bírta, végül 54 évesen, magánzárkájában halt meg.
Döglött akták
Ez bizony elég rémesen hangzik, és igazából egész megnyugtató, hogy ez a megátalkodott boszorkány végül elnyerte méltó büntetését. Ám minél több történész foglalkozik Báthory Erzsébet történetével, annál több gyanús részlet bukkan elő.

Először is, az árnyalja a képet, hogy ez a "velejéig romlott, sátáni asszony" pár évvel korábban pártfogásába vette a törökök által kirabolt és fölégetett falvakban legyilkolt férfiak özvegyeit. Segítséget és védelmet nyújtott a megerőszakolt, mindenükből kifosztott lányoknak, asszonyoknak - méghozzá nemzetiségükre való megkülönböztetés nélkül!!!
Az sem elhanyagolandó körülmény, hogy az ellene folyó vizsgálatot Thurzó György folytatta le. Aki mellesleg ugyanaz a férfi, akire a grófnő férje, Nádasdy Ferenc halála előtt rábízta az örökségét és özvegyét.
Valószínűleg Thurzó György nem repesett az örömtől, hogy egy öntudatos özvegyet is a nyakába kapott, aki miatt nem teheti rá a kezét a hatalmas Nádasdy vagyonra. Vélhetően az külön bosszantotta, hogy egy Báthory családból származó asszonyról van szó, hiszen a Thurzók és a Báthoryak viszonya hírhedten ellenséges volt.
II. Mátyásnak - vagyis Matthias von Österreichnek - pedig épp kapóra jöttek az asszony ellen felmerült vádak, már csak azért is, mert hatalmas összeggel tartozott neki. És a grófnő bebörtönzésének köszönhetően ezt végül nem kellett visszafizetnie. Sőt, a Habsburg-háznak is igen jól jött volna a Báthory-Nádasdy vagyon...
És végül, de nem utolsósorban: per és ítélet nélkül záratták be Erzsébetet. Egyrészt azért, mert egy főúri asszony ellen lefolytatott eljárás erősen megbolygatta volna a politikai egyensúlyt az uralkodó és az ország nemesei között. Másrészt azért, mert a bizonyítékok elég gyenge lábakon álltak.

Például Thurzó vallomásán kívül semmi sem bizonyította, hogy a rajtaütéskor ráleltek volna egy halott és egy haldokló lányra, továbbá több sérültre és fogva tartottra... Illetve Thurzó állítása szerint tetőtől talpig véresen találta Erzsébetet a letartóztatáskor. Ám érdekes módon a tárgyi bizonyítékokat (például a holttesteket) csak napokkal a letartoztatás után mutatták be a hatóságoknak.
Koncepciós per?
Fentiek alapján a "csejtei rém" valójában nem is volt szörnyeteg, csupán egy labilis idegzetű özvegy, aki - mai szóhasználattal élve - egy koncepciós per áldozatává vált. Azért valljuk be: mindenki szereti a rémtörténeteket - minél véresebb és durvább, annál jobb.
Na de azért egy kádat megtölteni emberi vérrel finoman szólva is képtelenség - szóval, ha más miatt nem is, de legalább ezért én hiszek Erzsébet ártatlanságában!
7+1dolog, amit nem tudtál Báthory Erzsébetről:
- A Bathory nevű svéd black metal zenekar a grófnő miatt választotta ezt a nevet.
- A grófnő történetét először Túróczi László jezsuita szerzetes írta meg 1729-ben.
- A Venom nevű angol black metal együttes a Countess Bathory című számot Erzsébetről írta.
- Csók István Báthory Erzsébetet ábrázoló festményének becsértéke 800,000 - 1,200,000 forint.
- Van olyan történész, aki szerint a szadizmust inkább Báthorizmusnak kellett volna elnevezni.
- Erzsébetről több film is készült, például a 2009-es A grófnő című, melyben Julie Delpy játssza a főszerepet.
- A magyar Tormentor nevű black metal zenekarnak szintén van egy Elizabeth Bathory című száma.
+1.
Április 27-én 18.30-tól az ELTE jogi karának Perjátszó köre színpadra viszi Báthory Erzsébet történetét és perét. Az ingyenes előadásra ITT regisztrálhatsz. ;)
Nyitókép: iStockphoto
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!