3+1 kísérteties helyszín, ahová te sem mernél elmenni
Teljesen mindegy, hogy hiszel-e a szellemekben, vagy nem, a világ legkísértetiesebb helyeit egyik útikönyv sem javasolja jó szívvel. Mégis több ezren keresik fel ezeket kalandvágyból, vagy csak azért, hogy megfejtsék a titkokat.
Ha igazán bátor vagy, az alábbi helyszínek nincsenek is messze. A borzongás és a megmagyarázhatatlan jelenségek felbukkanása garantált.
A legkísértetiesebb erdő: Hoia-Baciu erdő, Románia
Ezen a helyen 1968-ban egy katonai technikus egy repülő csészealjról készített fényképet. Ám aki nem hisz a földönkívüliekben, annak sem könnyed nyári séta az erő látogatása. A helyiek szerint akik behatolnak a fák közé, eltűnhetnek az erdő közepén lévő kerek tisztáson - emiatt az erdélyi Bermuda-háromszögként is emlegetik a helyet.
Aki kijut anélkül, hogy beszippantotta volna egy időkapu egy másik dimenzióba, rendszerint szédülésre, fejfájásra, hányingerre panaszkodik. Bár ezt, a tudósok szerint, egyszerű elektromágneses jelenség okozza. Mindenesetre a girbegurba, megcsavart fák mindenképpen szokatlan, hátborzongató látványt nyújtanak. Olyannyira, hogy a BBC szerint ez az öt legijesztőbb erdő egyike.

A legkísértetiesebb sziget: Poveglia, Olaszország
Nincs messze Velencétől ez a parányi sziget, ami közel kétszázezer pestises beteg nyughelye lett a középkori járványok idején. Ekkor a sziget karanténként funkcionált, majd 1922-ben elmegyógyintézetet építettek fel rajta. A lakók állítólag gyakran hallották az elhunytak jajveszékelését, de állapotukon az sem javított, hogy az intézetet vezető orvos kegyetlenül bánt a betegeivel. Gyakran kísérletezett rajtuk, és gyógyítás gyanánt darabokat műtött ki az agyukból, egészen 1968-ig.

A hely azóta lakatlan. A szigetet nappal rendőrök őrzik, ám éjszaka ők sem mernek ott maradni a kísérteties hangok és a sikolyok miatt. Többször is terveztek már ide wellness hotelt, de az ötletet többször is elvetették. Amíg fel nem épül, a kis sziget csak különleges engedéllyel látogatható.

A legkísértetiesebb partszakasz: Boszorkánysziget, Szeged
Ezen a félszigeten 1728. július 23-án tartották az utolsó boszorkánypert, és a kivégzettek szelleme azóta is az ártéri erdőben kísért. Akkoriban a kétségbeesett emberek felelősöket kerestek a térséget sújtó árvizek, éhínség és aszály miatt, és a boszorkánysággal megvádolt személyeket okolták minden természeti csapásért. A csonttörés, a vízpróba és egyéb kínzások meghozták a kívánt eredményt: aki túlélte a kínvallatást, általában mindent beismert.
Még olyan képtelenségeket is, hogy a saját gyermekeiket áldozták fel a Sátánnak. A hat férfi és hat nő állítólag némán tűrte a máglyahalált. Aki az évfordulón a Boszorkányszigetre látogat, állítólag hallhatja a kivégzettek suttogását a fák között.

A legkísértetiesebb kastély: Leap Castle, Írország
A várak és várromok érdekesek és gyönyörűek, és mindegyikhez tartozik legalább egy szellemhistória is. Ez az építmény kiérdemelte a világ leginkább kísértetjárta kastélya címet. Az épület az O'Carroll család tulajdonában állt, ahol az egyik fiú megölte a saját bátyját, aki történetesen pap volt, és éppen misét tartott. Sok-sok évszázaddal később, a kastély renoválása közben a munkások egy csapóajtót fedeztek fel, mely mögött egy várbörtön-kínzókamra lapult.

Úgy tűnik, hogy a látogatókat, vagy aki útban volt nekik, bedobták egy kétméteres tüskékkel teli pincébe, ahol a szerencsétlenek egész egyszerűen elvéreztek. Az épület lakatlan, mégis gyakori a gyertyaláng pislákolása a kápolnában, és lépések zaját lehet hallani. Gyakran látni ugyanazokat a szellemeket: az egyikük egy hordót görget felfelé a lépcsőn, majd legurítja, kislányok kergetőznek, egy vörös ruhás asszony mozdulatlanul áll egy tőrrel a kezében, egy torz alak pedig rothadó hús szagot áraszt. A kastély magántulajdonban van, de alkalmanként beengednek kíváncsi látogatókat is.
Nyitókép: Shutterstock