A férjem szeretője

Gimnazista korukban találkoztak, és igen, azonnal egy irányba haladt a kapcsolatuk. Mert ez a lényeg, hogy menjen. Akkor azt hitte, tudja, hogy mi felé: házasság, család. Úgy tudta, hogy egy embernek ez a boldogság. Meg neki amúgy sem volt része ilyenben sosem. Persze volt apja és anyja, meg testvérei is, de azok nem olyanok voltak, mint amiről ő álmodott.

A szülei sokat vitatkoztak, a testvérei piszkálódósak voltak, mindenki élte a saját életét. Hangosan beszéltek, teli szájjal röhögtek, képesek voltak papírból megenni a felvágottat! És nemcsak a testvérei, hanem a szülei is! Ahelyett, hogy szépen megterített asztalnál falatoztak volna, csak rohantak. Iskola, edzés, különórák, a szülők meg az egyik állásból a másikba. És nem haladtak semmi felé, csak túl akarták élni a hónapot - úgy, hogy mindent ki tudjanak fizetni.

Ő nem így akarta. Hanem, mint a magazinokban vagy a filmekben! Úgy! Klassz a sok gyerek, de akkor nem lehet mindegyikre figyelni, ezért neki csak kettő lett. Ahogyan a már említett nagykönyvben meg van írva: egy fiú és egy lány. Tökéletesen időzítve, diploma után, hogy a munkából ne essen ki, hiszen el sem kezdte. De pont fiatalon, hogy aztán három év múlva, mielőtt letelt volna a GYES, jöjjön a fia.

Amíg otthon volt, kitalálta, hogy mit szeretne majd a két gyerek mellet dolgozni, mert ugye valami felé kell haladni. Mindig valami felé! Ez volt a mantrája. Céltalan lógás, semmit nem csinálás nála nincs! Az A terv mellett mindig volt B vagy C, esetleg D is. Ennél tovább nem volt szükség terveznie, mindig összejött valahogy, amit akart.

Volt egy lista a fejében, hogy mi kell a boldogsághoz, és amikor teljesült egy dolog a listából, gondolatban kipipálta. Nem merte bevallani senkinek, de ez a lista papíron is létezett. Amikor a férjével megismerkedett, megírta. Néha még kellett hozzáírnia, de csak azért, mert felülteljesítették. Ekkor nagyon büszke volt magára. Hogy van ilyen listája, amin sok-sok pipa van. Szerette nézegetni.

A férje is tökéletesen passzolt a képbe. Jóképű, okos, magas, sportos, nála 7 évvel idősebb. Itt azért volt egy kis bizonytalanság benne, mert úgy olvasta, hogy a feleségnek a férj életkorának a fele plusz hét évesnek kell lennie. Na, ez itt nem volt meg. De magasabb, mint ő, tizenöt centivel, nem hajlamos a kopaszodásra, és a fogai is épek. Tökéletes egyed arra, hogy közösen szaporodjanak. Szóval tudatos kiválasztás, tervezés és útvonal az ő tökéletes családja és élete.

Télen síeltek, nyáron nyaraltak. Alaposan dokumentálták ezeket. A fényképeket, amiken a tengerben pancsoltak a gyerekek, vagy ők a férjével vitorlás hajón, vagy valami igazán egzotikus tájban álltak, feltette a Facebookra. Azért tett rá egy kis filtert az Instagramon, hogy még szebbek legyenek a színek.

A fotókat a számítógépen mappákba rendezte, időrendben. De a jobban sikerült képeket máshogyan is rendszerezte. Volt egy teljes sorozat a gyerekekről, ahol nyomon lehetett követni őket az ultrahangtól az éppen aktuális történelmi romnál ácsorgásig. Voltak művészien beállított képek a helyekről, ahol jártak a világban - természetesen ábécé sorrendben. Voltak különleges optikával készült képek, és persze egy mappa kettejükről az egyetemi buliktól a világ minden tájáig. Ezeken mindig bizalmasan egymáshoz értek, vagy szerelmesen néztek. A lényeg, hogy a bensőséges kapcsolatuk érzékelhető volt. És persze teli szájjal mosolyogtak.

Amikor néha rossz kedve volt, nézegette ezeket a képeket, és minden ki tudott egyenesedni. Mint ahogy egy szuper anyukához illik, pendrájvon magánál hordta a gyerekes képeit, hogy bárkinek bármikor azonnal tudjon mutatni róluk képet. Lássák csak, hogy ezek a gyerekek igazán szépek, és milyen szerencsések! Tényleg mindenük megvan.

Egyik este, amikor pakolta be a mosógépet, fordítgatta ki a nadrágokat és nézte át a zsebeket, hogy nehogy benne maradjon valami, egy pendrájvot talált. Megnézte, kié a ruha, és a szívét melegség öntötte el. A férje nadrágja volt. Annyira jólesett fogni a kütyüt. Tudta, hogy képek vannak rajta, róluk, a családról. Na, ezért szeretem őt - gondolta, és pakolta a tovább a ruhákat a gépbe. Fáradt volt, már reggel óta pakolt, úgy gondolta, bemegy a mosókonyhából a nappaliba, bedugja a gépbe a pendrájvot, és végignézi a képeket egy jó teával a kezében, pihenésképpen.

Leült a gép elé, bedugta a laptopba, és várt. Már előre mosolygott. Kíváncsi volt, hogy a gyerekekről, a mesés utazások helyszíneiről vagy róluk lesz több közös kép. A lelke mélyén a közös képekben bízott. És tényleg csak fényképek voltak rajta, ráment az elsőre, a diavetítést választotta. És igaza lett. Idei síelés: szerelmesen fogják egymás kezét, és nevetnek. Az új, egyforma síruhában, szemüvegben, sisakban - nagyon jól néztek ki. Aztán a múlt havi párizsi hétvége.

Igen, ebben a kávézóban ücsörögtek, jééé, ezt a képet nem is látta, nem emlékszik erre a kalapra. Meg ilyen kabátja sincs. Meg nem ilyenre volt lakkozva a körme. Meg... A következő képnél esett le, hogy az nem ő. Végignézte a képeket. Ez eddig nem volt a listán. Mély lélegzetet vett, tudta mit kell tennie. Felírta a papírra: Szerető. Pipa...

Nyitókép: Shutterstock