A gonosz boszorkány és a szűz - Luca napi történetek

December 13-án tartjuk a híres Luca napot. Ehhez a naphoz több népszokás is kapcsolódik. Ez nagy valószínüséggel annak köszönhető, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja. Eredetéhez meg kell említenem Szent Lúciát. A huszonéves lány, a szembetegségben szenvedőknek és vakoknak lett a védőszentje, ám, hogy mennyire elfogadó volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy a bűnbánó utcanőknek, valamint a hegyes szerszámokkal dolgozóknak is a védelmezésére kelt. A Lúcia név, amelyet mi leginkább Lucaként emlegetünk, a lux, azaz a fény szóból származik, és mivel utána akartam járni, van e valami köze a Luca székéhez, egy kicsit mélyebben beleástam magam a történetbe.

Mindig meghatottak a fiatalon valami mellett elkötelezetté váló lányok történetei. Főként azokét szerettem, akik az elesettekkel, számkivetettekkel, fogyatékkal élőkkel törődtek, mert azokról jóformán senki sem akart tudomást venni. Csupán dióhéjban hoztam el Luca történetét, akinek élete egy hamar véget érő, szomorúan szép történet. A legenda szerint Lúcia, egy előkelő siracusai családból származott. Amikor édesanyja súlyos beteg lett, elzarándokolt vele Szent Ágota sírjához Cataniába, hogy gyógyulásért fohászkodjanak. Amikor édesanyja felgyógyult, Lúcia álmában megjelent Szent Ágota, aki húgának nevezte őt, s elmondta neki, hogy elég lett volna saját hite is anyja felgyógyulásához.

Isten ígérete Lúciának, szüzességéért cserébe

Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként Isten nagy dicsőségben fogja részesíteni Siracusa városát, hasonlóan, mint ahogy Catania városa is dicsőséget szerzett Ágota vértanúsága által. Ezután Lúcia megkérte édesanyját, hogy soha ne adják őt férjhez, és a hozománya felől ő maga rendelkezhessen. Anyja beleegyezett, bár nehezen értette meg a lányát. Csakhogy ez volt az ára, - még, ha drága ára is - a szeretetnek és a szeplőtelenségnek, amit Luca magára vállalt.

Történt aztán, hogy a lány, a reá eső vagyonrészt a szegényekre fordította, amit a múltból ott ragadt vőlegénye elég rossz szemmel nézett. Amikor pedig a fiatalember arra is ráébredt, hogy a házasságtól és így a várt hozománytól is elesett, bosszúból, kereszténység vádjával bíróság elé hurcolta Lúciát. Szép kis szerelem, mondhatom. Micsoda férfi az olyan, aki a kedvesét hóhérkézre adja. Ti mit gondoltok erről? Mert nekem megfordult a fejemben pár nem rózsás gondolat. Nem is tudom ki érdemelt volna itt inkább büntetést.

És már megint egy ,,köztiszteletben álló férfiember," történetesen Paschasius bíró kezébe került az ügy. Ez az úr először arra utasította Lucát, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek, de ő ezt megtagadta. A felbőszült bíró ezek után egy nyilvánosházban akarta megbecsteleníttetni a leányt, de itt is csődöt mondott kísérlete.

A Szentlélek szinte ráült Luca testére, mire az oly nehéz lett, hogy nem tudták elmozdítani helyéről.  

Miután még ez sem volt elég, csakazértis példát akart statuálni a bíró, aki végül kegyetlen kínzások után halálra ítélte a szegény leányt. Miután annak torkába kardot döftek, nem halt meg azonnal, hanem még átadta utolsó gondolatait, így is tanítva a népet, és csak akkor lehelte ki lelkét, miután egy paptól megkapta az utolsó kenetet.

Forrás: Wikipedia/Domenico di Pace Beccafumi

Mi fán terem a Luca széke és mi is az a Lucázás?

Bármennyire is meghatott engem Szent Luca rövid, ám annál szomorúbb története, rá kellett döbbennem, hogy szerte a világon, például Svédországban sincs sok köze ennek a szentnek, a Luca naphoz. Ott a nevet a lux szóval szokás összefüggésbe hozni, és a fény mellett, még fényhozóként is emlegetik. A közép-európai népszokások nyomán itt szent Lucia helyett inkább egy boszorkányos alakról szólnak a mesék.

Azt tudtátok, hogy 1582. december 13-án életbe lépett a Gergely-naptár, ám annak előtte ez volt a téli napfordulat kezdete, s' egyúttal a hideg évszak legrövidebb napja is?  

Így vált Luca napja, - többek között nálunk is - a főboszorkány napjává, hiszen ekkor van a legtöbb idejük a gonoszságaikat kitervelő bűbájosoknak, rontó tevékenységük kifejtésére. A Luca-kultusz magyarországi fénykorát Mária Terézia idején érte el.

Hazánkban a legjelentősebb hagyományőrző napnak a Lucáét tartják az úgynevezett asszonyi ünnepek közül. Volt idő, hogy munkaszüneti törvénynapként határozták meg, mert aznap az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni, tüzet gyújtani, kenyeret sütni és varrni.

Aki mégis megszegte a törvényt, annak büntetésből Luca bevarrta a tyúkok "tojókáját".  

Nem volt szabad fonni, de még szőni sem, mert úgy tartották, Luca összekeveri a fonalat, kóccá változtatja és kócot tesz annak az esze helyére, aki ezt a vétséget elköveti. A néphagyományokban nem is egy történet szól azokról, akiket kegyetlenül megbüntetett Luca. Dolgozni nem szabadott, ám amikor az éj leszállt, a lopkodást elnézték az embereknek.

Forrás: Shutterstock

Luca napi szokások

  • Többen vizet loptak a kutakból, volt, aki beöltözött és tréfából koldulni indult.
  • Luca-napi szokásként cserépbe búzát vetettek, hogy karácsonyra kikeljen.
  • Ezen a napon kezdték el készíteni a lucaszéket, aminek szintén karácsonyra kellett elkészülnie.

Mindent a lucaszékről

Mesélték a kisöregek, hogy a széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy meglett férfiember súlyát megtartsa. December 25-én az éjféli misére a „mesterek" a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva megláthatták a boszorkányt. A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak, és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. De amikor eljött a mágikus éjfél, felálltak a Luca székére és így már felismerték őket. Ez már önmagában is izgalmasan hangzik, képzeljétek, ha gyerekként vagytok ott a templomban, - tiszta Harry Potter, nem?

A Pallas nagy lexikona szerint a lucaszék hagyományos alakja az ősrégi idők óta varázserejűnek hitt pentagramma vagy pentalfa (németül Drudenfuss vagy Alpfuss), magyarul boszorkányszög: egy szabályos ötszög köré írt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag.  

Ezután a fiatalembereknek hanyatt homlok kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széjjeltépjék őket. A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák. A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük, és így nem törődtek a fogócskával. A Luca székét aztán otthon tűzre vetették, a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett, s ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták a boszorkányok a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkaélet végét jelentette.

Végezetül a kulcslyukba fokhagymát dugtak, a kést a bal ajtófélfába vágták, a söprűt pedig keresztbe állították, hogy minden rontástól védve legyenek. Úgy érzem, napjainkban is visszatérhetünk jónéhány szokáshoz. Ma is simán megállnák a helyüket. Ennek a népszokásnak egy másik változata a Luca ostora, amit úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinóron minden nap egyet csavartak, majd karácsony éjjelén pattogtattak vele egy jó nagyot. Az ostor hangjára aztán odagyűltek a boszorkányok.

Nagy volt az izgalom, hiszen a Luca napján ültetett búzaszemekből - amennyiben karácsonyig minden elvetett szem kikelt -, a következő évben bő termésre lehetett számítani. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették.  

Egy szónak is száz a vége, a két Luca - történet merőben különbözik egymástól és a nevükön kívül semmi közös nincs bennük, de így, hogy kellően utána jártam a dolgoknak, mégiscsak sok újdonságot találtam velük kapcsolatban. Mivel még időben vagyunk, így hamar elültetek egy cserép búzát, hátha kikel karácsony előtt és akkor bőséget hozhat az új esztendő. Irány a vetőmagbolt. Bort, búzát, egészséget, mindenkinek!

Nyitókép: Wikipedia/Lorenzo Lotto

Ezek is érdekelhetnek