Nemcsak Diana, hanem az egész királyi család megroppant a korona súlya alatt

Emlékszem, amikor hat évvel ezelőtt bemutatták A koronát, a világ akkor legdrágább sorozatát, engem ugyanis nem kapott el a láz. Később, amikor már a harmadik évad indult, akkor adtam neki egy újabb esélyt és mondanom sem kell, azonnal beszippantott a néhai királynő életéről, uralkodásáról és a családjáról szóló történet. Most, nem sokkal II. Erzsébet halála után emberek milliói várták a széria legújabb évadát, az új szereposztást és Diana tragédiáját.

Egyesek úgy vélték, a királynő iránti tiszteletből nemcsak hogy el kellene halasztani a premiert, de egyesen törölni is kellene a programot, enyhébb hangok csak azt kérték, erősítse meg a Netflix, hogy mindez fikció, nem pedig dokumentumfilm. Hiába ismerjük a királyi család tagjait, az életüket, nem látunk be a vastag függönyök mögé, a mesebeli palotákban élő hercegek és hercegnők lelkének mélyére, így könnyen hihetjük, hogy A korona az igazságról szól.

Az alkotócsapat, élén a királyi családot mindennél jobban ismerő Peter Morgannel, pontosan tisztában van azzal, milyen erejük van és a mostani, azaz ötödik évad minden korábbinál részletesebb képet festett arról, mennyire keserves dolog a királynő rokonának lenni. Legyen szó a gyermekeiről, a jelenlegi brit királyról, Károlyról, menyéről, unokájáról, vagy a családfa egy távoli ágán sarjadó kis gallyról, a királyi ékszer súlya a földre húzza a kopaszodó lombkoronát.

Sokan, köztük én is, azt vártuk, hogy ebben az évadban Diana tragédiája uralja majd a képernyőt és senki, és semmi sem lesz képes felérni hozzá. Mivel így indítottam a bekezdést, sejthető, hogy más történt: Diana valóban központi figurája lett ennek a szezonnak, és epizódokon át az ő szemén keresztül nézhettük az eseményeket, de míg az előző évadban Károly egyértelműen rossz volt, most megmutatták az esendő oldalát, azt hogy a válás és a tragédia nem egyedül az ő hibája.

Nevezhetjük örökölt sorsnak, vagy egy lavinának, ami fentről indul, elsöpör mindent, ami az útjába kerül és leér egészen a hegy aljáig. II. Erzsébet személyiségét egyszerre formálta saját családja és a világtörténelem, mely olyan sebességgel változott körülötte, hogy nem véletlenül ragaszkodott az állandósághoz és a kiszámíthatóságban lelte a biztonságot. Hiába veti szemére férje és fia is, hogy maradi, hogy nem nyit a változás felé, egy idős embertől nem is várható el, hogy feladjon mindent, ami a megelőző évtizedek során támpontként szolgált az életében.

A hagyományok és az ősöktől származó értékek biztonságot nyújtanak, de meg is bénítják az embert. Erzsébet királynő csak nagyon nehezen bírt megküzdeni a kor jelentette változásokkal, gyermekei válásával, a monarchiaellenes hangulattal, a családon belüli lázadókkal... A változás kérlelhetetlenül megérkezett, és nemcsak hogy a saját szimbólumának tekintett királyi yacht került nyugdíjazásra, de megtört a brit közszolgálati adó egyeduralma is. Sorban dőltek fel azok a bizonyos tartóoszlopok.

Ebben a recsegő, de még mindig stabilan álló feszes rendszerben, ahogy több szereplő is utal a családra, egyre fojtogatóbb a levegő. Nemcsak Diana számára volt az, Károly is azért küzdött, hogy a felszínen maradhasson. Évtizedeken át megszabták, hogy mit csinálhat, kivel találkozhat, és a maga csendes módján ő is lázadó volt, akárcsak a "szívek királynéja". Károly harcolt, hogy édesanyja után ne csak egy üres hivatalt, hanem valóban a trónt örökölhesse.

Diana áldozat volt, mármint a királyi családé, ahogyan Károly is az, hiszen semmi más, csakis az évszázados szabályrendszer állt a boldogságuk útjába. Bárhogyan is történt valójában, nekem megváltozott a véleményem Károlyról, aki eddig antipatikus volt: úgy hittem, hogy elbánt Dianával, hogy a válásuk csakis az ő hibája és ezek miatt Kamilla sem volt sosem kedves a szívemnek.

A korona sosem volt egy vidám, szórakoztató sorozat, de a mostani évad, Erzsébet királynő halálától függetlenül, egy sötét és szomorú szezon lett. Látjuk, hogyan rohan a vesztébe Diana, hogyan veri át a riporter és veszi rá a legendás tévéinterjúra, mit szenved Kamilla és Károly, hogyan küzd a tradíciók és hagyományok szorításában saját magával Erzsébet, és miként ostromolja a monarchia lobogóját a közelgő ezredfordulóval érkező új világszél.

Az első évadok még távoliak voltak, mondhatni mesék, hiszen a világháborúk árnyékában élő emberek sorsát csak a tankönyvekből ismerhetjük. A "mostani" szereplők, a kilencvenes évek végén történt események azonban már nagyon közeliek, és ahogyan a királyi család tagjai, mi nézők is a bőrünkön érezzük a fájdalmukat. Szomorú egy évad, miközben talán ez volt az első olyan, hogy senki sem halt meg...

ui.: Az új szereplőgárda szokatlan volt, mint eddig mindig, azonban csak dicsérni lehet mindenkit, mert az apró gesztusokkal, lehetett az egy ajaktartás, egy fejbillentés, vagy az öltözködés, sikerült megidézni mindenkit. Elizabeth Debicki félelmetesen jó Diana volt, mert szó szerint életre keltette a néhai hercegnét, Dominic West pedig emberivé tette az idő közben királlyá vált Károlyt.

Nyitókép: Shutterstock