Károly herceg Camilla szerelem Diana titok románc szerető
Habár a brit trónörökös és jelenlegi felesége csak 2005 óta házasok, majd' ötven éve ismerik egymást. A kapcsolatukat dráma, könnyek, hűtlenség és megbotránkozás övezte, ennek ellenére végül mégis egymás mellé sodorta őket a sors.

Következzen Camilla Parker Bowles és Károly herceg rendhagyó szerelmi története!

Károly és Camilla egymásba szeretnek

Camilla nevét leginkább Károly herceg és Diana hercegnő házasságkötése után ismerte meg a nagyközönség, valójában azonban kettejük kapcsolata már 1970-ben elindult, amikor egy windsori pólómeccsen találkoztak.

A két fiatal azonnal egymásba szeretett, és egy évig randevúztak. A szerelem nem bontakozhatott ki teljesen, mert Károlyt behívták katonának, Camilla pedig rövid időn belül hozzáment egy magasrangú katonatiszthez, Andrew Parker Bowles-hoz. Ez a házasság azonban állítólag nem szerelemből köttetett - legalábbis Lynn Redgrave, Camilla egyik iskolatársa szerint a nő célja inkább az volt, hogy a férje gazdag legyen.

Forrás: AFP/Barry Batchelor

A Diana-korszak

A 29 éves Károly nem sokkal hazatérése után találkozott az akkor még csak 16 éves Dianával, akinek nővéréhez, Sarah-hoz egy időben gyengéd szálak fűzték. A két testvér között ennek ellenére nem romlott meg a viszony, sőt, Sarah büszke volt rá, hogy ő mutatta be a későbbi hercegi párt egymásnak. Károly vonzódni kezdett Dianához, de komolyan csak pár évvel később udvarolt neki.

Végül 1981-ben feleségül kérte, és még abban az évben össze is házasodtak. Bizonyos források szerint Károly és Camilla viszonya Vilmos és Harry születése ellenére is folytatódott, sőt, igazából egyszer sem szakítottak kapcsolatuk kezdete óta. Hivatalosan azonban 1986-ra datálódik a felmelegített románc kezdete.

Diana bizonyos források szerint végig tudta, hogy férje nem hűséges hozzá, és már a házasságuk előtt is sejtette, hogy van valami kettejük között. Nem szerette volna például, hogy Camilla megjelenjen az esküvőjükön. Később szembesítette is a nőt azzal, hogy tudja, mi zajlik a háta mögött. Ám úgy tűnt, hogy Camillát és Károlyt ez nem igazán zavarta...

Forrás: AFP/usage worldwide/Jörg Schmitt

A királyi szeretők is lebuknak néha

1992-ben a média megszellőztetett pár audiofelvételt, egészen pontosan árulkodó jellegű telefonbeszélgetéseket, amelyek Camilla és Károly között zajlottak. A hír óriási botrányt okozott - egy hónappal később az angol miniszterelnök bejelentette, hogy Károly és Diana házassága megromlott, és különköltöznek egymástól. Károly végül egy tévés interjúban ismerte be, hogy viszonya van Camilla Parker Bowles-szal, aki 1995-ben vált el férjétől.

Forrás: AFP/Peter Jordan

Később Diana is bevallotta, hogy házasságtörést követett el: James Hewitt pólójátékos volt a szeretője. (A férfi most is gyakran szóbeszéd tárgya, egy elmélet szerint ugyanis ő Harry herceg édesapja.)

Egy korszak vége

1997-ben Diana tragikus autóbalesetet szenvedett, és meghalt. A világ könnyek között gyászolta a szívek királynőjét, akinek életcélja - rosszul sikerült házassága után - a humanitárius munkája lett. Károly egy évvel Diana halála után bemutatta fiainak Camillát, akivel lassan mutatkozni kezdett a nyilvánosság előtt.

A királynő azonban eleinte nem fogadta meleg szívvel a hosszú ideje szeretői státuszban lévő nőt: Károly ötvenedik születésnapjának hivatalos ünnepségén például nem volt hajlandó megjelenni, nehogy találkozzon Camillával. Végül 2000-ben mindketten részt vettek egy rendezvényen, amely arra utalt, hogy II. Erzsébet kezd megenyhülni.

A románc végül 2005-ben vált hivatalossá, ekkor kötöttek házasságot. Camilla 58 évesen lett cornwalli hercegné - és bár a királyi család látszólag elfogadta az asszonyt, egyértelmű utalást egyszer sem tettek arra, lesz-e valaha királyné belőle.

Forrás: AFP/Jim Watson

Haiser Olga

Lady Diana - aki szabotálta a Monarchiát!http://www.she.hu/kultur-mi/20180914-az-eleganciaba-burkolt-forradalmar-lady-diana-nagy-x-viktoria.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.