

Hogy megismerjük a teljes történetet, Margit gyerekkorával kell kezdeni a bemutatást. 1915-ben született egy nagyon szegény, makói családban, így már fiatalon dolgoznia kellett. 23 évesen került először zárt intézetbe, ahol a skizofrénia tüneteivel kezelték. Kiengedése után Makón egy baromfitenyésztő telepen kezdett dolgozni. Végül ott annyira összeveszett a munkaadójával, hogy munkaügyi per lett belőle. Margit 14.000 forintot nyert a jogvita során, amelyből Szegeden egy házat vásárolt. A nő beköltözött a ház földszintjére viszont a többi szabadon maradt lakásba, a városi tanács rászoruló családokat költöztetett be.
Margit 1950-ben ismerkedett meg első férjével Barna Mihállyal, akivel nyolc évig éltek együtt. A kapcsolatuk vége felé, a férfi egészségi állapota megromlott és gondoskodásra szorult. Ebben az időben vették magukhoz Margit édesanyját is. Mivel a nő nem bírta a két beteget ápolni, ezért felfogadta Biczó Lajosnét segítségnek. Az 50-es évek végén elvesztette Margit a férjét és édesanyját is. Sose tudták az asszonyra rábizonyítani a gyilkosságokat, de a gyanús körülmények arról árulkodtak, hogy ő áll a halálesetek mögött.
Még abban az évben Margit megismerkedett a piacon Varga Sándorral. A férfi igen jómódú volt, saját házzal és birtokkal rendelkezett, ahova nagyon hamar beköltözött a nő. Ebben az időszakban kezdte Margit a gyilkolást, vagyis ilyenkor történt az első rábizonyítható eset. Az áldozata Biczóné volt, akit korábban ápolóként alkalmazott. Egy pohár vízben feloldott egy gyógyszert, amivel sikeresen elkábította, majd megfojtotta az asszonyt. A nő hagyatéka pedig Margitra szállt. Az eset után Margitot letartóztatták, de sehogy sem tudták rábizonyítani a gyilkosságot, így szabadon engedték.

1959-ben összeházasodott Vargával, aki Filó Margitot nevezte meg kizárólagos örökösének. Alig két hónappal a házasságukat követően Margit megmérgezte a férjét. Csattanó maszlagból készített kivonatot, amit a székelykáposztába főzött bele. A férfi nem halt meg a mérgezéstől, csak súlyosan megbetegedett, ezért felesége két nap múlva újra megismételte a mérgezést, de most a levesbe főzte bele a kivonatot. Másodjára már sikerült megölnie a férjét.
A nő ismét özveggyé vált, eladta Varga minden ingóságát és visszaköltözött Szegedre, ahol folytatta a gyilkolást. Margit következő áldozata az utcában lakó, sokat betegeskedő Siegel Ilona volt. Rafináltan eltartási szerződést kötött a nővel. Ha az meghalna, minden ingóságát ő örökölje meg. Miután aláírták a papírt, Filó egyből a temetőbe ment és csináltatott egy sírkövet a nő számára. Két héttel később a már jól bevált gyógyszerrel elkábította az asszonyt és egy párna segítségével megfojtotta. Értelemszerűen a nő vagyona Margitra szállt.
A nő rosszul viselte, hogy a házában még mindig a tanácsi bérlők laktak, ezért megpróbálta őket elüldözni. Ez sikeresnek is bizonyult, csak egy idős asszony, Tóthpál Ilona maradt a lakásában. Benne látta meg következő áldozatát. Először eltartási szerződést kötött a nővel, majd gyógyszer segítségével elkábította és megfojtotta őt is. Viszont itt olyan erősen bántalmazta az asszonyt, hogy annak több bordája is eltört, amit a halottkém is észrevett, így nyomozást indítottak. Ekkor jutottak el Filó Margithoz, akinek a lakását is átkutatták, amelyben megdöbbentő dolgokat találtak. Kiderült, hogy Margit odaköltözése óta fosztogatta a közeli temetőt és ereklyeként koponyákat gyűjtött. A nőt szakvélemény alapján a bíróság elmebetegnek nyilvánította és életének hátralévő részét a lipótmezei elmegyógyintézetben töltötte.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!