Létezik egyáltalán a jó mostoha? Babits Mihályné, Török Sophie és Babits Ildikó háborúja
Nemrégiben fény derült Babits Mihály özvegyének, Török Sophie-nak és nevelt lányának, Babits Ildikónak hosszú időn át tartó, majd bírósági eljárásokban végződő háborújára, ami ezidáig leginkább az irodalomtörténészek előtt volt ismeretes. Kíváncsivá tett engem is a hol szívfacsaró, hol már-már kissé komikus fordulatokban gazdag, több mint tíz éven át húzódó pereskedés. A csatának még Török Sophie halála, valamint az 1956-os forradalom sem tudott véget vetni.
Hogy lehet egy családon belül ennyit háborúzni? Bár cseppet sem meglepő, hogy adódnak viták, és bírósági ügyek még a legjobb házaknál is, na de, hogy egy használt írógép tulajdonlása felett civakodjon anya és nevelt lánya, ki hallott már ilyet? Történetesen, Székely László, aki jogászként finom érzékkel nyúlt az érzelmi konfliktusokhoz, és a biografikus hagyományt követve, irodalomtörténeti összefoglalót írt a Babits család jogi esetei köré.
A könyv, amit kezedbe vehetsz már te is, kedves olvasó, a Jaffa Kiadó gondozásában került a könyvesboltok polcaira és igen hamar nagy népszerűségre tett szert. Nálam szerelem volt első látásra. Nem véletlenül, hiszen meglepő fordulatokban bővölködő, több szempont alapján felvonultató, igazságot elénk táró történetsorozatról olvashatunk a keménykötésű könyvben. Papp József Zoltán előszójában így foglalta dióhéjba a lényeget: Az élet megadja - mintegy ellentételezésül - a balsors szomorú képe mellé annak vigyori arcú torzképét is, hogy könnyebb legyen elviselnünk nehézségeit. Valahogy így érezhet az olvasó is, amikor a peranyag olvasása közben fel-felsejlő tragikum képei elé olykor a komikum maszkjai kerülnek. A ,,kleptomániás Babits Ildikó, aki nem méltó a Babits névre"; az ,,idegbeteg", vagy éppen a ,,hülye" Babitsné ( a névadó maga Ildikó) olyan vígeposzi jelzők, melyeknél jobbat, Csokonai vagy Petőfi sem találhatott volna.
Az irodalom történetéhez szervesen kapcsolódik a könyv izgalmas szerkezete, mégis erősen súrolva annak határait, mely egy sajátos jogászi szemléletmóddal körbejárt perpatvart tár elénk. Személy szerint, ezért is imádom ezt a kötetet. Székely László, régóta dédelgetett tervének megvalósulása, 300 oldalon keresztül elevenedik meg az olvasók előtt. A bevezető részekben szinte regénnyé avanzsált életrajzi elbeszélésekkel találkozhattok, ahol a szűkebb Babits család tagjait is megismerhetjük.
Fordulatos fondorlatok a Babits lány és a mostoha körül
A fordulatokban és fondorlatokban szintén gazdag összefoglalóban a kicsinyes „írógép-eltolvajlási háború" éppúgy szerepel, mint egy macskatragédia vagy gyűrűlopási „dráma", persze, szigorúan kőkemény szerzői jogi kérdéseket taglalva. A mű és szerzője, mindenképpen sajátosan nyúl a tragikomikus históriához, ami Babits felesége és nevelt lánya, Babits Ildikó köré rajzolódott az évek során. Erről eszembe jut egy idézet a Grace Klinikából: Egy régi mondás szerint senki sem választhatja meg a családját. Elfogadjuk, amit a sors adott, és tetszik vagy sem, szeretjük őket vagy sem, megértjük őket vagy sem, megbirkózunk vele. Egy másik ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk, csak afféle kiindulási pont: etetnek, öltöztetnek, és vigyáznak ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba, és megtaláljuk a magunk törzsét.
Grace klinika c. film
Az ajándéknak is remek választást ígérő könyvnek önmagában hívogató már a borítója is. Szépen nyomtatott szépia-stílus, remek nyomdai hozzáértés, ízléses átláthatóság és elsőre szerelem. Ez mind a "jó mostohára" jellemző, ami persze nem létezik. Olyan történetet még senki sem írt. Elég csak a Hamupipőkére gondolni, már ott elvágták a reményt ezzel kapcsolatosan. Ám a könyv stílusa mind a látványelemekben, mind pedig a tartalmat illetően telitalálat.
Nem csupán ígér, hanem be is tartja az ígéretét. Könnyekre fakaszt, mosolyt csal az arcunkra, és olykor hüledezve kapdosva fejünket nyerhetünk bepillantást általa a Babits családtörténelem nehéz bugyraiba. Amikor beleolvastam, már rögtön a fülszövegnél megérintettek a levéltöredékek, melyek Török Sophie, nem épp minta-anyaságát bemutató regényéből, az 1938-ban megjelent Nem vagy igazi-ból lettek kiollózva.
"Mindazzal, amit Ildikó miatt szenvedek, egy meg nem született gyerekért vezeklek." TÖRÖK SOPHIE
Az archív levelezésekben, peres iratokban, tanúvallomásokban gazdag történetet, korosztálytól függetlenül minden olvasni szerető embernek csak ajánlani lehet. Kiemelten az irodalomtörténet és a költészet szerelmeseinek, - mint, amilyen én is vagyok - és azoknak, akik egy kicsit többre is kíváncsiak a Babits família hátteréből.
Mindenkinek az életében vannak viseltesebb dolgok, zaklatottabb időszakok, ám Török Sophie és nevelt lánya, Babits Ildikó perpatvarának még a mostoha halála sem tudott véget vetni. Szomorú végkifejlet, melyet talán csak Ildikó, egyik ,,anyjához" írt utolsó levele árnyal a rózsaszín remény pírjával kissé gyengédebbre.
Édes Anyukám, kérlek, ne haragudj rám, és boldog új évet kívánok! Ebben az évben igyekszem jobb lenni Hozzád, mint voltam. BABITS ILDIKÓ.
Nyitókép: Székely Aladár/Országos Széchényi Könyvtár