Beleszerettem egy kötődésre képtelen emberbe, és ez lett a vesztem

Maja csak állt értetlenül, semmit sem értve, hiszen flottul működött minden.

Igaz, ha jobban belegondolt, voltak apró nüanszok, amelyek akár figyelmeztető jelek is lehettek volna, de nem tulajdonított nekik jelentőséget, annyira semmiségnek tűntek.Egy késő őszi napon ismerkedett meg a férfival. Ragyogó, aranysárga napfényben fürdött a táj, a fák már felöltötték színpompás, őszi koronájukat, de még érezhető volt a nyár utórezgése.

Zsongító meleg volt, bogarak döngicséltek a fülébe, ahogy ült a folyó partján. Teljesen magába mélyedt, csukott szemmel élvezte az ősz utolsó ajándékait. Váratlanul érte, amikor a férfi megállt mellette és megszólította. Először vonakodva fogadta a kedves tapogatózást, aztán lassan belelendült a beszélgetésbe, észre sem véve, hogy elrohant az idő. Mosolygott a lelke, amikor hazaért, úgy érezte, valami különlegesre bukkant, s érezte, érdeklődésük kölcsönös: a férfi már másnap felhívta.

Észrevétlenül teltek az együtt töltött hónapok, rengeteget nevettek, világmegváltó beszélgetéseik az éjszakába nyúltak, a férfi udvarolt, szellemes volt, intenzív kisugárzásával leteperte a nőt. Hirtelen érte Maját a hidegzuhany, amikor ráébredt, hiába csodás minden, egyre erősödő szorongással küzd, a gyomra állandóan szorult, liftezett, bezárult a lelke, kezdte messziről figyelni a férfit.

Ijedten kalapáló szívvel figyelte magát, mi lehet a baj?

Végül rádöbbent, érzelmi libikókában él. A férfi tettei és szavai egy idő után nem voltak összhangban, de olyan rejtetten, finoman, szinte behatárolhatatlanul mutatkozott meg mindez, hogy a nőnek először fel sem tűnt.

Gábor elhalmozta szerelme ezer jelével, folyton ölelte, szeretgette, minden rezdülését figyelte, apró kedvességekkel kényeztette, tartalmas szeretkezéseik nemcsak a testét, a lelkét is felfényezték. Soha nem mulasztotta el elmondani, mennyire várja a találkozásaikat, hosszan taglalta, mennyi mindent szeret a nőben, miért becsüli s gondosan ügyelt arra is, hogy amikor Maja nála töltötte a napjait, mindig legyen otthon minden, amit a nő szeret. Minden reggel menetrendszerűen érkeztek a jó reggelt üdvözletek, egész nap kapta a szerelmes üzeneteket, este úgy búcsúztak egymástól, mint két, a szerelemtől megrészegült tini.

Forrás: Shutterstock

De egyre többször fordult elő, amikor megérkezett a férfihoz, hogy ő rá sem nézett, komoran, magába zárkózva, rosszkedvűen csak bámult maga elé. Majának attól is elment a kedve, hogy megölelje.
Ezeknek a hangulatoknak mindig volt valami banális oka: Gábor későn végzett, elfáradt, rossz volt a meló, hülye volt a főnök, a másik alkalmazott, őszi depressziója volt, rá lehetett fogni bármire. Ritkultak a szeretkezések, teljesen kiszámíthatatlan módon egyszer napokon át szerette a férfi, utána hirtelen hetekre bezárkózott, hozzá sem nyúlva.

Maja egy idő után pedzegetni kezdte a kapcsolatuk jövőjét, és rémülten tapasztalta, milyen dührohamokat vált ki Gáborból a tartós és valódi elköteleződés gondolata. Az ilyen beszélgetések alkalmával mindig elmagyarázta, hogy a szerelem csak drog, egy hormonális lángolás, ami elmúlik, és ott marad a nagy semmi, és egyébként is, a szerelem a gyengéknek való. Azoknak, akik képtelenek egyedül létezni, akik rózsaszín álmokat kergetnek, mert az egész csak egy színház, semmi értelme energiát fektetni bele. Többször mesélte Majának, ő nem bírja, ha megfojtják, ha beszűkítik a mozgásterét, neki kell, hogy más nőket is nézegethessen, flörtölhessen, ne is tervezzenek összeköltözést és több együttlétet, neki kell az egyedüllét. Maja teljesen összezavarodott, hiszen amikor megérkezett, a férfi úgy ölelte, mint még senki, a szorítása, a hajába mormolt sóhaja mindent elárult, mégis, Gábor módszeresen lökte el magától.

Végül Maja rájött, a férfi olyan gyermekkori problémákat hordoz magában, amelyek szinte lehetetlenné teszik az egészséges kötődést, hiszen retteg attól, hogy fájdalmat okoznak neki, elhagyja az, akit megszeret, ezért inkább – tudat alatt - éppen ő maga kezdte leépíteni a kapcsolatot elkerülő viselkedésével. Mindezt gyönyörű köntösbe csomagolva képes volt ésszerűen megmagyarázni, magának is hazudva ezzel. Maja szerette Gábort. Látta és tudta a küzdelmeit, igyekezett megértően viselkedni, úgy beszélgetni a témáról, hogy lépésenként gyógyulhasson a férfi, felismerve saját sebeit és az ebből fakadó működését.

Egy év próbálkozás után döntött úgy, feladja. Felőrölte a folyamatos érzelmi libikóka, az, hogy Gábor nemhogy dolgozni nem volt hajlandó magán, beismerni sem akarta, hogy gond van vele. Sajgó lélekkel, felemelt fejjel, önmagát megacélozva végül úgy döntött, elhagyja a férfit.

Élete talán legnehezebb döntése volt; senkit sem szeretett úgy, mint Gábort, és senkitől sem kapott olyan szépséges érzelmeket, mint Gábortól. Amikor jól volt. De a sötét hangulatok és a folyamatos hárítás végül megölte a lelkét, s tudta, mennie kell. Halkan pakolt be a bőröndjébe: mindent összeszedett, amit lassanként Gábornál hagyott. Szó nélkül leakasztotta a kabátját, fázósan belebújt és kilépett az éjszakába. Nem nézett vissza.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek