Küzdj a halott szerelmedért egy elmebeteg nő bőrébe bújva

Nem foglak becsapni, a következőkben nem egy drámai igaz történetet, se egy mélyre szálló novellát fogsz olvasni. Egy videójáték adta a téma alapját, ami nem csupán magával ragadó képi világával, de tartalmával és mondanivalójával is lenyűgöző. Nem vagy gamer? Sebaj, hidd el, én se! Ezt azonban neked is látnod, érezned és tudnod kell!

A Hellblade: Senua's sacrifice egy 2017-es kaland és akció videójáték. Nem kell hozzá más, csupán 6-7 óra, és olyan történet részese lehetsz, ami nem csupán letaglóz, de a végére te is bárki és bármi ellen kardot rántanál, kékre festett arccal.

A kor, amibe belecsöppenünk az első viking támadások ideje, amikor az északi emberek elérték Britanniát, és brutalitásukkal, valamint saját isteneikkel rémülettel töltötték el az ott élő törzseket. A főhősnőnk a kelta Senua, aki komoly pszichózisokkal küzd, már egészen gyermekkora óta. Szerelmét, Dilliont akarja visszaszerezni Helától – aki megegyezik a skandináv mitológiában ismert Hel istennővel, Helheim, azaz a túlvilág úrnőjével. Senua, bár nem harcos, mégis féktelen elszántsággal küzd különböző lényekkel, ám a küzdelem elsősorban saját magával folyik.

Az alaptörténet megismertetését némi spoiler veszély övezi. Bár őszintén, én ismertem az egész sztorit, megnéztem egy végigjátszást is, mégis teljes átéléssel tudtam belefeledkezni, és abszolút behúzott.

Senua múltjára fokozatosan derül fény, melyet visszaemlékezéseiből, és a fejében lévő hangok, valamint alakok rántják le a leplet. Gyermekkora óta vannak hallucinációi és egyéb zavarai. Ezeket a pszichés problémákat nagy valószínűséggel anyjától örökölte, akit az apja fel is áldoz, de Senuával szemben is komoly ellenérzései vannak. A lány értetlenül áll betegsége előtt, képtelen megfelelni a szociális közegének, nincs senki, akihez fordulhatna, majd megismeri Dilliont, a harcost. Szerelmük ad új értelmet életének, ám Senuát száműzik falujából.

Amikor visszatér, a házak leégtek, az embereket lemészárolták, Dilliont pedig a vikingek feláldozták Helának, akinek így a lelke a skandináv pokolba került. Ez a fajta trauma még a mentálisan kiegyensúlyozott emberekre is komoly negatív hatással lenne, Senua azonban még mélyebbre kerül pszichózisában. Elindul, hogy visszakövetelje szerelmét. Útja során harcolnia kell, utakat találnia, szembenéznie félelmeivel, gyengeségeivel és önvádjával, de a játék célja nem a pokol úrnőjének legyőzése, hanem az elengedés fontosságának felismerése, a gyász feldolgozása, és a hiány elfogadása.

A játékban rengeteg szimbólummal találkozunk, melyek bár Senua életéhez kapcsolódnak, azt a játékost, aki már veszített el számára fontos embert – legyen szó halálról vagy szakításról -, bizony szíven fogja ütni.

Forrás: Ninja Theory Ltd.

A kelta lány annyira ragaszkodik szerelméhez, hogy az egész játék során magával cipeli a koponyáját, amihez beszél, sőt gyakran hallja, látja is Dilliont. Ismerős? Talán te is őrzöl egy ruhadarabot, egy tárgyat attól a személytől, aki már nincs veled. Néha annyira szeretnéd, hogy újra veled legyen, hogy szinte érzed a jelenlétét? Nem kell pszichiátriai esetnek lenni ahhoz, hogy ezeket a gyász szakaszaiban megéld.

A gyászfeldolgozás 5 szakaszból áll, amin mindenkinek végig kell mennie ahhoz, képessé váljon az elengedésre. Kihangsúlyoznám még egyszer, hogy gyászolni nem csak azt lehet, aki elhunyt: érezhetjük például egy szakítás, válás során is, hiszen ebben az esetben is elveszítünk valamit.

1. Tagadás – Nem akarjuk beismerni, hogy nincs többé
2. Düh – Gyakran bűnbakkereséssel és intenzív érzésekkel jár
3. Alkudozás – A tagadás egy racionálisabb vonala: „Mi lett volna, ha..."
4. Depresszió – Az elvesztés fájdalmának megélése
5. Elfogadás – Ez a szakasz a gyászfeldolgozás utolsó állomása. A legjobban Orvos-Tóth Noémi gondolataival lehet illusztrálni: „A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet"

Senua önfeláldozása nem abból áll, hogy saját lelkét adja át Helának Dillion életéért cserébe. Senua önfeláldozása ugyanis múltjának elfogadásában, szerelme elengedéséban mutatkozik meg, hiszen csak így élhet tovább a jelenben, csak így lehet jövője.

A játék vége annyira katartikus, hogy arra igazán szavak nincsenek is, csak a felkavaró érzelmektől feltörő könnyek mutathatják, és a pillanat, amikor a szakadék szélén már nem Senua térdel, hanem mi magunk.

    Ezek is érdekelhetnek