magazin Újév újévi szokások
Az idei év búcsúztatása más lesz, mint amit eddig megszoktunk. Valószínűleg nyugalmasabb, csöndesebb, egyeseknek meghittebb. Pedig egyáltalán nem ez jellemez egy szilvesztert, igaz? 

Viszont, ha nagy bulit nem is lehet csinálni, azért bizonyos hiedelmeket, szokásokat így is lehet követni. Szemezgessünk párat a világ minden tájáról, hátha kedvet kapunk valami újhoz. Tudtad például, kedves olvasóm, hogy a britek üresen hagyják a következő évre szóló naptárjukat, mert balszerencsét jelent, ha teleírják előre?

Ez számomra azért is érdekes, mert én minden évben alig várom, hogy meg legyen a következő évre szóló naptáram és beleírhassam a tervezett eseményeket; koncerteket, családi nyaralásokat. Igaz, hogy már az ideiből is ki kellett húznom egy-kettőt, és a jövő éviben is át kellene írnom már most egyet - de ettől függetlenül, én azt mondom, hogy valamelyest pozitivitást sugall az, ha van valami cél, motiváció, az új naptárban.

Az olaszok tuti nem gondolkodnak sokat újév első napján az outfitjükön, ugyanis náluk hagyomány, hogy piros színben kell lenni ilyenkor. Ezt egyébként én is könnyűszerrel be tudnám tartani, mert mostanság elég sok piros cucc került a ruhatáramba, szóval még az sem kizárt, hogy ezúttal én is tetőtől talpig pirosban leszek az év első napján.

Ami nekem a legszimpatikusabb, az a fehéroroszországi hagyomány. Ők ugyanis felírnak tizenkét kívánságot kis cetlikre, és mikor éjfélt üt az óra, meggyújtják őket. Azok teljesülnek a felírtak közül, amik a tizenegyedik ütésig nem égnek el. Ezt a tizenkét kívánságot akár lehet szerintem úgy is értelmezni, hogy az újév tizenkét hónapjára szólnak, de nyilván lehet ettől is függetleníteni. Ilyet akár mi is megfogalmazhatunk idén, egy jó féle pohár bor, vagy pezsgő társaságában, alaposan átgondolva, hogy mit várunk a következő évtől. De azért a tűzzel óvatosan!

Forrás: Shutterstock

És persze magunkról - magyarokról - se feledkezzünk meg! A szilvesztert nagyjából ugyanúgy ünnepeljük; buli, petárda, tűzijáték, ivás, evés. Ebből idén sok minden kimarad, de szokásainkkal, hagyományainkkal nekünk sem kell felhagynunk.

Sok családban szokás például szerencsepogácsát, újévkor pedig malacot és lencsét, vagy bármilyen másik, szemes, babfélét fogyasztani. A népi hagyományok szerint ezek mind bőséget és szerencsét hoznak számunkra, ám a szárnyasokat kerüljük az újév első napján, mert az kikaparja a szerencsénket.

Ellenben, az édesség jöhet! Mert az azt jelenti, hogy az egész évünk édes lesz.

Most nem lesz nehéz január elsején korán ébredni, ugyanis nem lesznek hajnalig tartó bulik - és bár tudom, hogy a korán kelés nem túl népszerű, de aki az év első napját korán kezdi, az ugyan nem fog aranyat lelni, de a hiedelem szerint friss és egészséges lesz egész évben.

Sokan vigyáznak azzal, hogy hogyan is viselkednek, vagy mit csinálnak január elsején, ugyanis az kihathat az egész évükre. Épp ezért újév napján, ha tehetik, nem mosnak és teregetnek, mert az tragédiát vonzhat maga után, illetve a szemetet sem viszik ki, mert azzal kiöntenék a szerencsét a házból.

Nálam ezek közül, ami játszani szokott, az a lencse fogyasztása elsején, illetve igyekszem odafigyelni magamra és a környezetemre, hogy miket mondunk, hogyan viselkedünk... biztos, ami biztos.

Pokk Brigitta

Te mit gondolsz az újévi babonákról, hagyományokról?

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.