A szerelmeskedés korai történelme - Az ókori Egyiptom

A termékeny Nílus-deltát a gazdagság, a szellemi és kulturális fejlettség és a közigazgatási szervezettség tette kiemelkedővé - és négyezer évre a korszak legfejlettebb birodalmává. Az ókori Egyiptomban a nők és a férfiak egyenlőek voltak és olyan kultúrában éltek, ahol az isteneket inkább szerették, mintsem féltek tőlük.

A civilizáció (egyik) bölcsője persze egyúttal a szexuális kultúra bölcsője is volt. Feltűnően bő, a maihoz hasonló szókinccsel rendelkeztek a nemi szervek, a szexuális aktus, a szerelem és vágy terén is. A párok hasonlóan becézték egymást, mint a mai kor embere: "olyan, mint egy macska", vagy "forróvérű, mint egy leopárd".

A közösülést ugyanolyan természetes dolognak tekintették, mint az evést vagy az alvást: nem számított, ha szolgák vagy éppen kisgyerekek jelenlétében történt az aktus. Ennél fogva nem sok értéke volt a szüzességnek sem. Bárki bárkivel örömét lelhette a testi élvezetekben, ám a szabadosság ellenére, elvárták a házastársi hűséget.

Létezett egy "egy éves próbaházasság" is - szerződéssel -, de mivel a sima esküvőket nem dokumentálták, bárki szabadon elválhatott. Ilyenkor elég volt közölnie a másikkal a szakítás tényét.

Forrás: AFPforum

Akkoriban egy harminc éves nő már öregasszonynak számított, és ha elvált, nem sok esélye volt újra férjhez menni. Beléphetett az egyedülálló nők csoportjába és élhetett velük, vagy felcsaphatott kurtizánnak. A prostituáltak abban a korban magas rangú személyeknek számítottak. Szabadon dolgozhattak, tetoválásuk lehetett, és vörös rúzst viseltek, hogy megkülönböztessék magukat a hétköznapi asszonyoktól.

A szabad szex már csak azért sem okozott különösebb problémát, mert fogamzásgátlást alkalmaztak. A krokodil ürülék, mint az első feljegyzett spermicid szer, talán a pH-szint csökkenése miatt működhetett. A gyapjú, akác, datolya és méz keveréke a hüvelybe felhelyezve valószínűleg fizikailag zárta el a sperma útját. A magokra pisilés pedig a mai terhességi tesztek elődje volt: ha az árpa nő ki, akkor fiú, ha búza, akkor pedig leánygyermek várható. Ha semmi sem csírázott ki, akkor nem állt fenn terhesség.

A férjnek olykor - orvosi utasításra - főzetet kellett készítenie, hogy elcsábítsa a feleségét. A hozzávalók: egy meggyilkolt ember fejéről a korpa, hét szem árpa egy sírról, tíz almamag, egy fekete kutyából kiszedett kullancs vére, a saját gyűrűsujjából is egy csepp vér és egy kis sperma - mindez egy pohár vörösborba keverve. Ezt a bájitalt a nőnek kellett meginnia az örök szerelemért. Ha ez nem működött, akkor őrölt akácmagos-mézes krémet kellett a péniszre kenni, mielőtt ágyba bújtak.

A homoszexualitás szintén teljesen elfogadott jelenség volt. A történelem során a legelső férfiak közötti meghitt kapcsolatot is Egyiptomban jegyezték fel. Időszámításunk előtt 2400-ban Niankhkhnum és Khnumhotep az uralkodói udvar manikűrös felügyelői voltak Sakkara városában. Annak ellenére, hogy mindkét férfi családos ember volt, együtt temették el őket.

Forrás: Wikipedia

A termékeny félhold lakói egészen bizarr szintre emelték a szexjátékok használatát. Kleopátra állítólag egy olyan vibrátort készíttetett magának, amely fadobozba zárt élő méheket tartalmazott.

A maszturbálás pedig olyannyira varázslatos, nem evilági dolognak számított, hogy Atum isten, mítoszok szerint, konkrétan önkielégítéssel alapított családot: a spermájával megtermékenyítette saját magát, és így született meg a kis Tefnut és Shu.Mivel az önkielégítés és a teremtés szorosan összefonódott, a fáraóknak ünnepélyes ceremónia során a Nílusba kellett maszturbálniuk.

Hérodotosz a történelmi jegyzeteiben mesél az állatokkal való közösülési szertartásokról is, mint termékenységi rituálékról. Bizonyos kecskéket direkt erre treníroztak. De nem csak a férfiak szexeltek állatokkal: az egyik feljegyzés szerint egy nő a nyílt utcán közösült egy ivarérett kossal. Több írásos emlék utal egy krokodilos szertartásra is: egyes fiatal férfiak kifejlesztettek egy technikát, amivel a krokodilt gyorsan a hátára tudták fordítani, mielőtt az megtámadhatta volna őket. Hogy miért volt erre szükség? A szexuális aktus végrehajtása miatt - ezzel bizonyították a férfierőt, és a hiedelem szerint jó szerencsét is hozott.

A furcsa szokásaik ellenére alapvetően nem sokban különböztek tőlünk: ugyanúgy vágyakoztak, szerettek, összejöttek és szakítottak, mint a mai kor embere.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Wikipedia

    Ezt olvastad már?