

Te hiszel nekik?
1. Charles Manson: az istenfélő szektavezér
Mansont felkapta a média, pedig egyáltalán nem érdemelt hírnevet. Bár ő maga sosem ölt embert, mégis képes volt rávenni másokat, hogy öljenek érte. Érte, vagy azért az eszméért, amit megteremtett. A Helter Skelter (fajok közötti hatalmas háború Amerikában) végül elmaradt, pedig szentül hitte, hogy a feketék fellázadnak az USA-ban és ebből vérengzés lesz. Szerencsére rácsok mögött végezte, ahol aztán úgy érezte, új élete kezdhet zenészként.

Majd eljutott a megvilágosodás szintjéig. Állítása szerint befogadta Istent az életébe, és komolyan hangoztatta, hogy megbánta bűneit. Sőt, hogy ő soha senkinek nem akart ártani...
De én nem hiszem, hogy ez igaz, hiszen már volt szektavezérként is kiválóan manipulált másokat. Mégis emberek ezrei imádták és követelték a szabadlábra bocsájtását. Csak egy kérdésem lenne: miért?
2. David Berkowitz és a démoni labrador
Berkowitz szintén egy híres sorozatgyilkos, aki nagyobb rivaldafényt kapott a kelleténél. Számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy ajnároznak és imádnak embereket, akik bántottak másokat... Értem én, hogy a filmekben menő, ha a gonosznak szurkolunk. Na de ez kőkemény valóság, igazi emberéletekről van szó! Berkowitzt összesen hat ember meggyilkolása miatt ítélték el. Hidegvérrel lőtte le az áldozatait, mert állítása szerint a szomszéd labradorját megszállta egy démon, aki utasításokat adott neki.

Amikor kivizsgálták, kiderült, hogy teljesen épelméjű. Lecsukták, ahogy meg is érdemelte. Mansonhoz hasonlóan aztán ő is megtért a börtönben. Könyveket ír, és azt bizonygatja, hogy mindent megbánt.
3. Heinrich Himmel, a gyáva SS vezető
A háború évei alatt Himmel naplót vezetett, amiből nagyon sok minden kiderült róla. Sajnos pontosan olyan könyörtelen volt, mint amilyennek a történelemkönyvekből megismerhettük. Játszi könnyedséggel jegyezte fel a reggeli időpontja mellé a kivégzésre váró embereket. A háború vége felé azonban már érezte, hogy szorul a hurok. Amikor a birodalom bukni látszott, egyszerűen elmenekült. Álnéven rejtőzködött, míg 1945-ben végül elfogták, és a brit hadifogságban természetesen megbánta bűneit.

Mert hát ő ugye senkinek nem akart ártani. Végül pedig, félve attól, ami rá vár, egyszerűen öngyilkos lett. Csak a tetteihez volt elég "bátorsága", ahhoz már nem, hogy vállalja értük a felelősséget...
Mit kell tenned, ha részt akarsz venni a pályázaton?
Írd meg egy maximum 3500 karakteres cikk formájában, hogy mit gondolsz az alábbi idézetről - majd küldd el nekünk a [email protected] email címre április 30-ig!
Oszd meg velünk, és a legjobb cikkeket megjelentetjük az oldalon!

Nyitókép: AFPforum/Wikipedia
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!