évforduló Nikola Tesla életút fizikus Radakovics Viki feltaláló találmány
Ha most azt vártad, hogy Elon Musk autóiról lesz szó, el kell keserítselek: Nikola Tesla az 1800-as évek derekán, Szerbiában látta meg a napvilágot. Ő az a világhírű fizikus, akinek személyét máig számos legenda övezi, és ma 77 éve, hogy meghalt.

A nevéhez fűződnek olyan grandiózus találmányok, mint például a váltóáram, a távirányító, a rádióhullámok vagy a napenergiával működő erőmű. Sőt, az üzemanyag nélkül működő autó is.

Tesla körül már életében is sok mendemonda keringett. Az egyik leghíresebb, miszerint felfedezéseit legtöbbször önkívületi állapotban találta ki - és ha ez még nem lenne elég, elméletben tervezett meg mindent. Erre csak nagyon kevés tudós képes, ő azonban tényleg csak akkor építette meg találmányait, ha azokat már elméletben tökéletesítette.

Sokak szerint évtizedekkel megelőzte a korát, szerintem azonban évszázadokkal. Olyan elfeledett, meg nem valósított ötletei voltak, amik ha valóra váltak volna, az emberiség jövőjét alapjaiban változtatták volna meg. Ez az oka annak, hogy egyesek szerint Nikola Tesla földönkívüliektől kapta az ötleteit a találmányokra, mások szerint viszont egyenesen ő maga is földönkívüli volt...

De ami igazán érdekes, az az, hogy halála után pár órával az FBI kivonult New York-i hotelszobájába, és az összes ott található jegyzetét lefoglalták. Nos, ezekből az aktákból kb. 250 oldalt hoztak nyilvánosságra, de kérdések még így is vannak bőven. Így - ahogy az várható volt - tömegével kerültek elő a meredekebbnél meredekebb teóriák.

A Tesla-torony

Tesla fejében már az internet elterjedése előtt kb. száz évvel megszületett a vezeték nélküliség ötlete, csakhogy ő elektromos áramot, és így energiát szeretett volna továbbítani. Meg is építette a Wardenclyffe Tornyot 1901-ben Long Islanden, azonban mikor mecénása, J. P. Morgan megneszelte, hogy mire készül, nem adott neki több pénzt a kísérletekre. (Nyilvánvalóan, hiszen neki nagyon nem lett volna jó, ha mindenki ingyen jutott volna áramhoz...) A tornyot Tesla csupán egyszer használta. Ekkor a szemtanúk szerint színes villámok cikáztak New York felett, a várost pedig világosság borította el. Az eset után pedig rejtélyes módon megnőtt az UFO észlelések száma a térségben.

Forrás: Wikipedia

A halálsugár

Nos, Tesla ezt a találmányt békesugárnak hívta, nem pedig halálsugárnak. Bár, ha megnézzük a hatását, és azt, hogy mire használható leginkább, érthető, hogy miért az utóbbi név terjedt el róla... A halálsugár ugyanis egy olyan fegyver, ami részecskegyorsítóként működve higany részecskéket lő ki, és így több száz kilométerről képes elpusztítani akár több ezer repülőt is. Ha ez a találmány rossz kezekbe kerülne, annak beláthatatlan következményei lennének...

Forrás: Wikimedia

A Philadelphia-kísérlet

Köztudott volt, hogy Tesla próbálkozott az időutazással és a teleportálással is. Utóbbit egyszer állítólag saját magán is elvégezte. A fent említett kísérleten azonban egy egész tudóscsoport dolgozott, és az volt a lényege, hogy egy hajót eltüntessenek a radarokról. Ez első körben sikerült is: a USS Eldridge nevű romboló zöld ködbe burkolózott, eltűnt, majd úgy 15 másodperc múlva újra megjelent. A hajó fedélzetén kb. 100 ember volt - az eset után nagy részük hetekig hányingerre, fejfájásra panaszkodott.

Forrás: Wikipedia

A sikeren felbuzdulva a kísérletet pár hónap múlva megismételték. Ám ekkor nem várt fordulat következett be: az Eldridge ismét ugyanúgy eltűnt, majd megjelent, ám az eltűnéssel egyidőben feltűnt pár másodpercre egy norfolki radaron. Volt nagy öröm, ami később alábbhagyott: a legénység néhány tagjának ugyanis nyoma veszett, mások komoly sérüléseket szenvedtek. Némelyeknek pedig olyannyira megváltozott a molekulaszerkezete, hogy egybeolvadtak a hajótesttel...

És hogy mi köze ehhez Teslának? Hát csupán annyi, hogy nagy valószínűséggel az ő találmánya, a Tesla-tojás volt az egész jelenség okozója. Ez a szerkezet az állandóan forgó mágneses mezőt hivatott ugyanis demonstrálni, és a fedélzeten is volt belőle egy, nocsak...

Hogy a fentiekből ki mit gondol valósnak, az az ő dolga. Én csak annyit tudok, hogy Tesla több száz találmányából 146-ot szabadalmaztak, melyek között rengeteg olyan van, amiket a mai napig használ bármelyikünk. Akkor miért pont a többi ne működne...?

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: AFPforum

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.