A világ egyre sötétebb lesz: Claude Monet és szembetegsége

Mindig megdöbbent és elgondolkodtat, amikor megtudom, hogy egy művészt a betegsége alapvető lételemében, az alkotásában korlátozza.

Közismert tény, hogy a nagy impresszionista, Claude Monet (1840-1926) időskori szürkehályogban szenvedett. Mint tudjuk, ez a betegség homályossá teszi a látást, olyan, mintha egy nagyon erősen maszatos szemüvegen keresztül néznénk a világot. A betegség kezdetén minden csak egy kicsit homályosabb, először a részletek mosódnak el, aztán minél előrehaladottabbá válik, annál kevésbé ismerhető fel a valóság, majd teljes vakságot is eredményezhet.

Forrás: Wikipedia

Ezen kívül az árnyalatok érzékelését is befolyásolja: egyre nehezebbé válik a hasonló színek megkülönböztetése egymástól, és teljesen valótlanná teszi a színérzékelést.

El tudjuk vajon képzelni, mit jelentett ez "a fény festőjének", Monet-nak, aki egész életében a fények és színek játékát akarta megfogni a pillanat változásában?

Aki bármiféle benyomást is szeretne erről az érzésről szerezni, ajánlanám a Millenárison megrendezett "Láthatatlan Kiállítás" megtekintését, ahol mi, látók is érzékelhetjük, hogy milyen is az, ha elveszítjük a szemünk világát.

Monet 1916-ban új tavirózsás sorozatba kezdett - ezeket a nagyméretű műveket a francia államnak ajánlotta fel. Ám ezeken a remekműveken komoly változás figyelhető meg: nemcsak a színei, hanem az ecsetkezelése is elnagyoltabb lett. Az elszánt mester nem hagyta, hogy gyengülő látása megfossza őt az alkotás lehetőségétől. Rendszerezte és felcímkézte a festékes tubusait, így ez alapján a pontos és megmásíthatatlan rendszer alapján tudta, hogy milyen színt hord fel a palettájára.

Forrás: Wikipedia

Szembetegsége rányomta bélyegét késői műveire: a színek mintha feloldódtak és önálló életet éltek volna, így már-már absztrachálta motívumait. Ez azonban, mint tudjuk, nem a véletlen műve volt, és nem is tudatos eltökéltség eredménye, hanem a művész szembetegségével függött össze. Azonban hiába vált egyre sürgetőbbé a műtét elvégzése, ezt ő egyre csak halogatta. Nagyon félt az operáció következményeitől és a teljes vakságtól, ami érthető is, hiszen ezek a beavatkozások akkoriban még nagyon kezdetleges voltak.

A kritikusok is egyre többet hallatták a szavukat, hiányolták a művész addig ismert finoman tompa színárnyalatait, és kifogásolták új festményeinek durva festékfelvitelét. Monet már maga is sokat panaszkodott, hogy képtelen festeni, mert szinte semmit nem lát, s ettől egyre lehangoltabb lett.

Miután azonban már nem volt vesztenivalója, alávetette magát a műtétnek. Az operációk először átmeneti látászavarhoz vezettek, a 85. életévét is betöltötte, mire végre találtak számára megfelelő színezett szemüveget, amellyel visszatért eredeti festési stílusához. Sőt, szembetegségének tíz éve alatt festett műveiből sokat átfestett, egyeseket pedig meg is semmisített.

Forrás: Wikipedia

Így tudta legbelsőbb vágyát valóra váltani, és befejezni híres tavirózsa képeit. A két méter magas és majdnem 100 méter hosszú, 22 darabból összeállított műből egy vízi tájkép bontakozik ki, teleszórva tavirózsákkal, fűzfaágakkal, a fák és felhők tükröződéseivel, ami a nézőkben a vég nélküliség illúzióját kelti.

Forrás: Wikipedia

A művész régi jó barátja, Clemenceau miniszterelnök javaslatára a tavirózsa pannókat Párizsban, a Szajna partján lévő Tuileriák kertjében, az Orangerie Múzeumban helyezték el, ahol ma is megcsodálhatjuk őket.

Forrás: Wikipedia

A visszaszerzett látás öröme azonban csak rövid ideig tartott: 1926-ban gyógyíthatatlan tüdőbajt diagnosztizáltak a festőnél, aminek következtében december 5-én meghalt. Az Orangerie átadására a festő halálát követő évben került sor.

Nyitókép: AFPforum

    Ezt olvastad már?