Én találkoztam az igazi kis bicebócával

Egy angyalt láttam a minap. Nem voltak szárnyai, sem glória a feje fölött, mégis tudtam: egy jótevővel van dolgom! Testes, középmagas öregasszony képében sétált velem szemben az utcán.

Kézen fogva vezette bicegő, lábfejeit befelé fordító, kissé pufók arcú unokáját. Az Andersent meghazudtoló mesélőkével megáldott nagyi lassan haladt a gyermekkel, annak tempójához igazodva, és színészeket leköröző retorikával mesélt a kisfiúnak.

A jóság és a segítségnyújtás nem csupán egy szép, megható mese két eleme

Egy szép, szomorú mese foszlányait fújta felém a szél, mind a nagyi, mind az unoka nagy átéléssel követték a történetet. Ugyanez a fuvallat egy könnycseppet is felszárított a szemem sarkából, olyannyira megható volt a jelenet. Csupán pár másodpercig tartott, de ez a hétköznapi, mégis katarzisközeli pillanat megmelengette a szívemet.

Forrás: iStockphoto/ Javier Sánchez Mingorance

Móra Ferenc kis bicebócáját varázsolta elém teljes életnagyságban, XXI. századi kiadásban. Minden stimmelt: az egyszerű öltözet, a bicebócaság, a nagyszülői gondviselés, a városi környezet. Mintha csak egy időutazáson vettem volna részt! A történet már kisgyermekkoromban is könnyeket csalt a szemembe, és most, sok-sok év múltán sem változott a reakcióm az azt felidéző eseményre.

Arra gondoltam, hogy az emberi jóság örök életű, ugyanúgy, ahogy a gonoszság is. Ma azonban szerencsém volt, és nem az ördöggel, hanem egy angyallal találkozhattam.

A "nagyi angyalok" itt járnak közöttünk

A hátrányos helyzetű és/vagy mozgássérült gyermekek sorsának alakulása ma is sok hasonló gondviselőn, "nagyi angyalokon" múlik. És a közösség szolidaritásán. Utóbbi Móra Ferenc regényében jól vizsgázott emberségből, hiszen az osztálytársak lelkét olyan mélyen megérintette a kis bicebóca sorsa, hogy buktát, fügét, kalácsot, dobostortát hoztak neki. Maga az író is így emlékszik vissza: 

Azt hiszem, soha olyan jók nem voltunk az iskolában, mint azon a délutánon. Négy óra után egész falkában kísértük végig a kis bicebócát az utcákon.

Egy kiálló kő van, hogy hegynek is tűnhet

Te is áttolod a kerekesszékkel közlekedőket az útakadályon, vagy belekarolsz a bicebócákba, ha az egyenetlen úton nem tudnak egyedül boldogulni? Mert te csak átléped azt a kiálló követ, de nekik átkelni azon már egy komoly feladat.

Forrás: iStockphoto/Minerva Studio

Nekem a szívem szakad meg, ha ilyet látok. Talán nem mindig tudom, hogy hogyan segítsek, de az biztos: a karomat odatartom, ha felém nyúlnak.

Neked is volt egy "szemüveges pápa" osztálytársad?

Bár a gyermeki ártatlanságban hiszek, azért emlékszem ám, hogy milyen gonoszak tudtak lenni egyes gyermekek tőlük különböző társaikkal! A szemüveges pápa csak egy volt a kíméletlen szózáporban: azoknak szólt, akik nem voltak elég határozott jelleműek, és képtelenek voltak megvédeni magukat akár fizikai értelemben véve is.

Forrás: iStockphoto/TatyanaGl

És ha a szülő sem tudta kezelni a másságot, akkor gyermekeiben sem volt képes felébreszteni az óvó, védő szándékot.

Az így felnövők pedig ma sem tudnak mit kezdeni a segítségre szoruló mozgássérültekkel. Pedig a "kis bicebócákat" segítő angyalok köztünk vannak. Talán tőlük lehetne tanácsot kérni a segítség hogyanjának kérdéskörében. Hiszen nekik van a legnagyobb tapasztalatuk a mindennapi jócselekedetekben.

Nyitókép: iStockphoto 

    Ezek is érdekelhetnek