Elvégre az ember szereti az apját, nem?

Apa hopp, apa hopp, apa hopp-hopp. Meztelenül a medencébe a haverjaival. Mint amikor meghal valaki. Nagymama vagy keresztapu. Összejönnek ilyenkor a fiúk, és egy szál pöcsben szaladgálnak fel s alá, a szomszéd Böbe már automatikusan oda se néz. Nem gondolom, hogy a midlife krízis az oka. Azzal egész jól elboldogult.

Egy kora esti órán felhívott telefonon, hogy otthagyta a második feleségét, aki miatt anyámtól elvált, és mostantól megint teljes értékű apa tud lenni. Menjünk táncolni.

És elmentünk táncolni. Még aznap este felszedte a barátnőm nővérét, egy hétre rá egy óriási tetoválást csináltatott a mellkasára japán harcosokról, valószínűleg az "egész szellemisége" miatt. Két hónapra rá elvette a barátnőm nővérét, azóta van két gyerekük, akik alkalmasint az öcséim. A hot dogozással is felhagyott, most a testnevelési egyetemre jár, és cigaretta helyett dohányt szopogat.

Forrás: Getty Images/Juan_Monino/

Persze nem ment ez azért ilyen egyszerűen. Amikor elhagyta a feleségét és azt mondta, hogy újra apa lesz, egy kis szünetet tartott. Hallottam a nagy sóhajtást a vonal másik végén. Hogy újra az apám lesz. A sóhaj minden bizonnyal ennek az "újrának" szólt. Mert mikor volt először az?

A 80-as évek elején, amikor anyám még terhes volt velem és együtt mentek P-mobil koncertre, és hazafelé úton találgatták kéz a kézben, hogy ha fiú lesz, Lackó, ha lány Zsuzsánna, á-val.A végén a keresztanyám adta a nevem, mert sóhajtozó apám - ott a telefon másik végén - már hetedhét országon is túl járt a szeretőjével, amikor megszülettem.

Aztán azt is mondta, hogy mennyivel könnyebb a negyvenéves nőknek, mert ha megromlik a házasságuk, keresnek egy fiatal szeretőt vagy recepteket cserélnek a barátnőkkel és titkos önképzőköröket szerveznek szombat esténként. Ő meg kénytelen húszéves lányokkal találkozgatni, akiket nem is ő választ, hanem a lányok választják őt. A húszéves lányokat szórakoztatni kell, és úgy tenni, mintha most lenne életében először szerelmes, és kedvesen mosolyogni, amikor a húszéves lány az esküvőjüket tervezi - persze kizárólag miután befejezik az egyetemet.

Gazdag negyvenes nőt meg kínos lefektetni, mert ő nem gazdag negyvenes pasi. Ráadásul borzasztóan zavaró tud lenni az is, amikor valaki nagyon is tudja, hogy mit akar, a húszéves lányokkal ellentétben. Mindig csak a végletek.

És elkezdett tanácsokat osztogatni. Nekem és az öcsémnek is.

Hogy fiam, csak buzi ne légy, meg hogy minden nő kurva.

Ez utóbbit mondjuk részegen, aznap, amikor elköltözött otthonról az egyik barátjához, amíg nem talál valami albérletet.

De mire fel ez a nagy ugrándozás?

A medencéből ki-be, megkerülve a nagy tölgyfát a kert végében. Nekifutásból. Mellkasán a tetoválással, a lába között pedig fél herével, a legutóbbi karatevizsgájának köszönhetően. Mire fel ez az eszeveszett boldogság?

Mert saját elmondása szerint sincs semmi probléma többé. És igenis menő, ha az ember fél herével is tud gyereket csinálni negyvenévesen. És az is, hogy a harmincéves felesége annyira szereti, mintha az apám lenne az életében az első férfi.

Az esküvőjük előtt annyira lelkes volt, mármint apám legújabb felesége, hogy egyszerűen sajnáltam emlékeztetni, hogy ő már a harmadik. És nem csak az a két szép kisgyerekük van, hanem rajtuk kívül másik kettő is - és a nagyobbik öcsémre majd magamra mutattam volna közben. Időrendi sorrendben. Magvak a 80-as, 90-es évekből. Plusz két szék a medence mellett a fűben.

Forrás: iStockphoto/FotografiaBasica

Mint amikor meghal valaki. Nagymama vagy keresztapu. Vagy amikor apánknak nincs hova mennie, nincs kivel beszélnie - épp amíg nem szór szét újabb magvakat minden tíz évben egyszer.

Egymásra nézünk most az öcsémmel a székeken, és mosolygunk  - mégis kedvesen, emlékeket idézve. Egészen olyan, mintha szeretnénk az apánkat - elvégre az ember szereti az apját, akárhány felesége és gyereke is legyen, mellkasostul, félheréstül. És azt képzeljük, hogy együtt nőttünk fel, és nem csak minden harmadik hétvégén találkoztunk, amikor apám értem jött a lakótelepre, és elvitt magukhoz a nagyszüleim régi házába.

Forrás: iStockphoto/Saklakova

És elfelejtjük hirtelen - ugrándozó apánkat nézve -, hogy a második válása után mi fizettük ketten az albérletét, és táncolni vittem, és akkor teher volt az apánk mindkettőnknek, egyáltalán nem menő és sármos vagy félmeztelen.

Egészen meztelen volt, és most mintha semmi szégyenérzete nem lenne, sem előttünk, sem mások előtt.

A világ legtermészetesebb dolga persze, új feleséget taláni az apánknak.

Amikor épp összeomlani látszik - az egyébként megkérdőjelezhetően színvonalas - élete. Aztán a midlife krízisre fogni mindent, és még egyet csobbanni a medencébe.

Azt is elfelejtem, hogy apánk hány cukorral szokta inni a kávét hétvégén, amikor elvisz magához a nagy házába, aztán a még nagyobba. Hogy milyen a szaga edzés után, amikor leülünk vacsorázni, az öcsém, én és valamelyik felesége, aki soha nem az anyám.

Már dühös sem vagyok. Amiért egyszer nem tudta, hány éves az egy szem lánya, és a tizennyolcadik születésnapomon, tizenhét gyertyát dugdosott a tortába. Legalább torta volt. Legalább most minden gyereke itt van egy helyen, pedig se temetés, se esküvő Hogy apa kit szeret jobban? Amikor én kérdeztem, azt mondta, engem.

Végülis se kurvák, se buzik nem lettünk a végén (ami mondjuk inkább anyánk érdeme - mindenki saját anyjáé). Ugrándozzon hát. Az öcsém rám néz, mintha engedélyre várna. Bólintok, mint egy felnőtt. Feláll az asztaltól, és a medencéhez lép. Ruhástul a vízbe. Félmeztelen.

Nyitókép: iSttockphoto

    Ezek is érdekelhetnek