Mindent egy lapra tettem fel azzal, hogy szeretlek...

Hős leszek. Kitörlöm az elmémből az összes csalódást. Semmissé nyilvánítom a fogadkozásomat, miszerint többé nem bízom senkiben. Harcba induló katonák bátorságával nézek szembe a ténnyel, hogy bármi megtörténhet. Talán együtt maradunk egy életen át... De az is lehet, hogy néhány hónap múlva kiszeretsz belőlem - vagy én jövök rá, hogy mégsem illünk össze. Esetleg minden csodás lesz, mégis elsodor minket egymás mellől az élet.

Úgy döntöttem, szeretlek

Olyan az egész, mint egy orosz rulett, mégsem visszakozom. Bízni akarok. Benned, magamban, a sorsban, a szerencsében... Pedig annyian kiáltják körülöttem, hogy képtelenség megtalálni az Igazit, hogy akár szűkölve hátrálhatnék is.

Itt vagyok hát. Odaadom magam, hogy szeress, és szerethesselek. Hatalmas felelősség mindkettőnk számára. Óvatosan kell játszanunk, hiszen a másik szíve és bizalma a tét. Mit rejt a jövő? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ölelni akarlak. Feloldódni benned, testestől-lelkestől. Hinni, hogy valóban olyan vagy, amilyennek attól a perctől gondollak, amikor megismerkedtünk. Bizakodom, hogy őszintén szeretsz majd, becsülettel járod a közös utunkat - és egyenes tekintettel köszönsz el, ha netán le akarnál róla térni...

Szeretlek. De bármilyen álomszerű boldogságban úszunk is, számítok rá, hogy néha nehéz és viszontagságos lesz az út. Kukába vágom hát a félelemből és előítéletekből szőtt szemellenzőmet, és beszerzek helyette egy erős cipőt, hogy át tudjak ugrani minden akadályon. Néhányan azt mondják, így sem sikerül... De te és én akkor is vállaljuk a kockázatot.

Induljunk.

Nyitókép: Shutterstock