Az evéssel és a konyhával való kapcsolatom mindig is hektikus volt. Voltunk ellenségek, tartottunk fent érdekkapcsolatot - hiszen éhen halni azért csak nem akartam -, és volt olyan is, amikor egészen közel kerültünk egymáshoz.
Nehéz ezt szavakba önteni, de néhány filmcímmel egészen jól jellemezhető a mi szenvedélyes, se veled, se nélküled románcunk.
Forrás: Shutterstock
Íme, azok a filmek, amik a leginkább jellemzik a kapcsolatomat a konyhával
Richie Rich
Gyermekkoromban - de még a gimnáziumi évek alatt is - úgy tekintettem a konyhára, mint anyám megszentségteleníthetetlen szentélyére. Ahonnan mindig alászállt valami mennyei manna. Nekem csak ki kellett nyújtanom érte a kezemet. Pont ,ahogy a filmbéli kölyöknek, Richie Richnek, nekem is volt egy saját "éttermem", ahonnan sosem távoztam éhesen. Csupán két esetben tettem be a lábamat a konyhába: ha panírozni kellett, vagy ha befőzni - mert ezekből mindig rendesen kivettem a részem.
Éhezők viadala
Egyetemistaként fél évtizedet húztam le egy kisvárosi utcácska csendes szuterénjében. Az ablakon át csak a kutyákat és a gazdik lábát láttam, a konyhából pedig a mindig cúgos, hipó szagú folyosót. A konyha (főzőfülke) éppen csak akkora volt, hogy ha bementem, ki kellett jönnie valakinek... De mivel egyedül éltem, ez nem sokszor fordult elő! És mivel magányosan még enni sem jó, a főzőcskézést hanyagoltam is. Maradtak a szendvicsek. De vizsgaidőszakban még annyit sem ettem, mint máskor: ilyenkor aztán felértékelődtek a szekrényben lapuló, rég elfeledett, szikkadt kenyérdarabkák. Úgy vetettem rá magam, mintha a túlélésem múlna rajta.
Vaklárma
Mondhatnám, hogy hatalmas áttörést okozott az, hogy feleség lettem, de nem. Vagyis, nem egészen. Az esküvő előtt nem éltünk együtt, így a nászút után következtek az összeszokós hónapok, a közös szabály- és normarendszer kialakítása. A férjem be is vállalta, hogy minden szerdán ő főz. A "próbahónap" alatt nem nagyon brillírozott: megpróbálta szűrő nélkül leönteni a főzővizet a tésztáról, de azzal a lendülettel a mosogatótálcába küldte a főtt tésztát is.
Én megvettem a hülyebiztos (értsd: Horváth Rozi-féle) szakácskönyvet, és az alapján főztem meg az első pörköltet, főzeléket és túrógombócot. Konyhatündér sem a férjemből, sem belőlem nem lett, de már mindketten beletörődtünk a tudatba: ha együtt főzünk, akkor az olyan, mint amikor vak vezet világtalant. És legalább annyira jól szórakozunk az eredményen, mint a Vaklárma főszereplői.
Ízek, imák, szerelmek
A kisfiam érkezése nem csak a pörgős, fővárosi szociális életemet gyalulta nullára, és nemcsak a lakberendezési szokásainkat tervezte újra, hanem a konyhához fűződő viszonyomat is. Kis szerelmem remek étvágyának köszönhetően, egyre nagyobb kedvvel közelítettem a konyha felé, hiszen a gyerek még a csúnyácska muffinra sem mondott semmi rosszat. Az a pár morzsa a tányéron jelezte, hogy neki ugyan nem számít, mennyire sima a sütemény teteje!
Mire végzett a kulináris élvezetekkel, kezdhettem is felmosni az étkezőt, meg a falakat, és a csillárt. De még mielőtt nekiálltam a takarításnak, megálltam egy pillanatra, és elmondtam egy fohászt. Hálát adtam a kisemberért, aki megtanított arra, hogy enni jó, és enni adni annyit jelent, mint gondoskodni és szeretni valakit. A konyha pedig egy szuper hely!
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
