Világéletemben láthatatlan voltam, aztán jött a reflektorfény

Az első lépcsőfokig, ahol a változások elkezdődtek, szimplán csak Hollósi Míra voltam. Egy magyar zenei kiadónál dolgoztam már évek óta, mint bérszámfejtő és adminisztrációs asszisztens, de néha becsúszott néhány szervezős-személyi asszisztensi feladat is. Ezek szerencsére nem voltak gyakoriak, viszont olyankor kicsit élveztem, hogy mást is csinálhatok.

Úgy alakult azonban, hogy egyre több szervezéssel kapcsolatos feladat hárult rám, ami intenzívebb és komolyabb kapcsolattartást igényelt a nálunk szerződött előadókkal, azok menedzsereivel és így tovább. A főnök úgy látta, hogy kiválóan kommunikálok, szervezkedek, intézkedek, ezért félév alatt előléptetett, az én előző munkámra pedig felvett egy másik embert. Irtó fura volt élesben ez a pozíció... Míg csak helyettesítettem vagy beugrós voltam, néha elnézték nekem ha bakiztam, vagy becsúsztak apróbb hibák – amik szerencsére ritkán fordultak elő, de mivel én is csak emberből vagyok, nos néha megesett –, viszont a tényleges pozíciómban már nem engedhettem meg magamnak, hogy hibázzak. Szerencsére nem volt panasz a munkámra, sőt! Pedig teljesen életidegen volt tőlem az aktív kapcsolattartás, hogy nálam futottak össze a szálak és bizonyos értelemben én voltam a góré.

Majd' két év után már én szerződtem az előadóinkkal, és néhányuknál helyettes szervező szerepet is betöltöttem. Amikor már épp kezdtem megszokni az új munkakörrel járó kommunikációt és szolid feltűnést, tudtak rajta csavarni még egyet. Három előadót kellett a szárnyaim alá vennem szórványosan, de így is néha azt éreztem, hogy én viszek a hátamon mindent velük kapcsolatban. Két rutinost és egy „új húst" osztottak le rám. Mondván, gyakoroljam mindkét helyzetet. Köszi!

Még több kommunikáció, még több kapcsolattartás... Az új pozíciómban töltött négy hónap után azt vettem észre, hogy megugrott az Insta követőim száma. Egy csomó előadó, banda, menedzser, sőt, jó pár menő szórakozóhely is bekövetett. Egyáltalán nem tudtam hova tenni a dolgot. A telefonomon az értesítések és a hívások elszaporodtak, pedig előtte alig szólalt meg... Most viszont nem telik el úgy családi ebéd, hogy ne csörrenjen meg, vagy jöjjön valamilyen értesítő.

Igen, jól számolsz. Ez még mindig az első lépcsőfok volt.

Az ő csöndessége és az én szerény, "minél kevesebbet a reflektorfényben" hozzáállásom nem kevés közös témát adott nekünk. Mikor stúdiózni jöttek, vagy én mentem velük rendezvényre, vagy csak ebéd megbeszélésre, valahogy mindig sikerült kettesben töltenünk némi időt. Nem sikerült hosszú ideig védeni a kapcsolatunkat a tisztelt nagyérdeműtől, pedig maximum Insta sztorikban voltunk jelen egymásnál, de ezt is próbáltuk sejtelmesen kezelni. Nem jött össze. Ezzel idővel az járt, hogy az ő rajongói rám is rám cuppantak. Bekövettek, kommenteket írogattak, ahogy ezt szokás ilyenkor. Engem eleve az is meglepett, hogy a mi kettőnk kapcsolata ekkora visszhangot kapott, hiszen nem a frontemberrel voltam együtt, hanem „csak" a banda dobosával.

Szóval, ez az a két lépcsőfok, aminek köszönhetően ma már nem vagyok (annyira) láthatatlan. Persze, azért így sem minden a világé, de muszáj volt rájönnöm, hogy vannak dolgok, amik miatt néha muszáj elhagyni a biztonságot adó kis komfortzónát. Higgyétek el, néha megéri!

Hollósi Míra történetét Pokk Brigitta jegyezte le.