A leírt szavakkal sokszor mélyebb sebeket tudunk okozni, mint fizikálisan

Az egyik este a Facebookon lógtam, és kommenteket olvastam. Teljesen elképedtem, hogy egyes emberek milyen stílusban írnak egymásnak, és mennyire meg tudják bántják a másikat.

Elgondolkodtam: ez vajon miért jó nekik? Talán itt vezetik le a feszültségüket? Nem gondolják, hogy ezzel mennyire megbántják a másik embert? A vita lehetne hasznos is, ha nem trágár kifejezésekkel illetjük a másikat, hanem észérveket hozunk fel a saját álláspontunkkal kapcsolatban.

Az érzékenyebb emberek nagyon is a szívükre vehetik a bántó kifejezéseket. Akár kommentben kapják, akár a megosztott tartalmukkal kapcsolatban kapják azokat. Ha mondjuk esetleg sok negatív kritikát kap az általuk feltöltött kép, akár depresszióba is eshetnek.

Egyre elterjedtebb, hogy a közeli hozzátartozók, családtagok vagy barátok is a közösségi oldalon bántják egymást, ha korábban összevesztek vagy valamiben nem értettek egyet. Az sem ritka, hogy szakítás után a különváló felek a világhálón keresztül üzengetnek egymásnak vagy írnak lejárató bejegyzést a volt párjukról. Szerintem ez borzalmas. Miért kell a világhálón kiteregetni a személyes sérelmeket?

Az ilyen cselekedetek nagy traumát tudnak okozni a másiknak, hiszen a megbántottság mellett mások előtt is lejáratva érezhetik magukat, és a róluk írt poszt rendkívül kínos lehet.

A közösségi média méreg vagy gyógyszer? Talán mind a kettő igaz, de lehet, hogy többet árthat nekünk, mint, amennyit használ.

Tulajdonképpen mindegy, hogy csillámpónikról vagy az énpolitikáról van szó, garantáltan hamar megjelenik valaki, aki elkezdi pocskondiázni mások véleményét, többnyire személyeskedve.

Ne etesd a trollt!

Amióta széles körben elterjedtek az okostelefonok és vele az internet, boldog-boldogtalan érez ellenállhatatlan késztetést arra, hogy meg kell osztania a véleményét, bármi áron. És ha esetleg valaki nem értene vele egyet, akkor azt muszáj verbálisan földbe döngölnie. Úgy érzi, az övé kell legyen az igazság és az utolsó szó. Mit tehetünk ellene? Már évek óta ismert a varázsige: „Ne etesd a trollt!" Vagyis ne állj le vele vitázni, mert őt ez élteti. Ezt persze nagyon nehéz megállni, úgyhogy kész is a csörte, amiben minden fél a saját maga igazának biztos tudatában ócsárolja a másikat. És ez nemcsak az online létre van hatással, hanem a hétköznapjainkra és az egész társadalomra is.

Az vagy, amit meg(t)eszel

Ha azt a mondást vesszük alapul, hogy az elfogyasztott étel meghatározza a testi állapotunkat, akkor miért gondoljuk, hogy a szellemi táplálék nincsen ugyanolyan hatással mentális állapotunkra? Ma az életünk számottevő részét online töltjük, több a virtuális barátunk, mint a valódi, valamint több információ ömlik ránk a Facebooknak és társainak köszönhetően, mint valaha. A kommunikációnk nagy része így inkább hasonlít önmagunkkal való társalgásra, mint egy igazi beszélgetésre.

A társadalmi egyenlőtlenségek és az elszigetelődés pedig tovább lazítja az emberek közötti amúgy sem éppen acélos kapcsolatot. A következménynélküliség illúziója és a viszonylagos arctalanság tovább táplálja a gyűlölködést és az agressziót. Ez már akkora méreteket öltött, hogy az amerikai képviselők ki szeretnének tűzni egy civilizált viselkedésnapot, amikor jogi következményekkel járna bármilyen gyűlöletteljes poszt megosztása.

Őszinte vagy bunkó?

A monitor előtt ülve úgy viselkedünk, ahogyan a való világban – a másikkal szemtől szemben – sohasem mernénk. Ez lehet pozitív is, hiszen az ítélkező pillantásoktól megszabadulva sokkal nyitottabban kommunikálhatunk. De lehet negatív is, amikor olyannak és úgy szólsz be, akinek és ahogy személyesen sosem tennéd. Úgyhogy mindig gondold át mielőtt valami bántót írnál, még akkor is, ha igazad van.

Elmondható, hogy a közösségi média nagy részben antiszociális. De egy fontos kérdés még foglalkoztatott. Ha csak szavakkal bántuk valakit, - akár a közösségi hálón keresztül - az fájhat annyira, mintha fizikálisan bántalmazunk valakit?

Szó vagy tett? Pszichológiai szempontból ugyanaz!

Az emberi elme szempontjából teljesen mindegy, hogy a bántalmazás szóban vagy tettleges formában történik, az agyunk ugyanazt az agyterületet aktiválja mindkét eset hatására – vagyis a sérelmeket szinte azonos módon dolgozza fel. Tudom, ez nehezen elképzelhető, hiszen a fizikai erőszak véraláfutást, sebet, netán törést hagy maga után, míg a szóbeli bántalmazásnak semmilyen látható jele nincs. De a verbális bántalmazás sokszor fájóbb, mint egy jókora pofon.

Nyitókép: Shuttertsock