kibeszélő magazin szeretetnyelv párkapcsolat szex
Egy párkapcsolat telis-tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Egyszer fent és egyszer lent. De vajon mik azok a témák, amikről mindenképpen beszélgetnünk kell a párunkkal, hogy egészséges, jól működő párkapcsolatban éljünk? Felhívnám a figyelmet többek közt a szeretetnyelvek fontosságára, de ezen kívül az sem árt, ha nyíltan beszélünk vágyainkról, félelmeinkről.

Nagyon fontos az őszinte és nyílt kommunikáció. Ha nem is rögtön az elején, de idővel ki kell teregetnünk az összes lapunkat, függetlenül attól, hogy azok mit üzennek a másik félnek. Elengedhetetlen, hogy beszélgessünk az érzéseinkről, amikről nem mindenki beszél szívesen, pedig ez létfontosságú, hiszen attól működik jól egy kapcsolat, ha tudjuk, mire vágyik a másik. Az esetleges negatív érzéseinket is mondjuk el a párunknak. Ha ezeket nem beszéljük át a társunkkal, az a kapcsolatunkat is gyengítheti és vitákhoz is vezethet.

szex

A jó szexnek is alapja az őszinteség: ne tartsd magadban, hogy mire vágysz! Forrás: Shutterstock

Egy kapcsolat elején természetes, ha szégyenlősek vagyunk, de azért gondoljunk arra, hogyha intim együttlétre kerül sor, érdemes jeleznünk a párunknak, mi az, ami örömet okoz a számunkra. Sokan szégyenlősek és nem mernek erről beszélni, mert esetleg tartanak a partner reakciójától. Ez azonban a kapcsolat rovására mehet, így fontos, hogy a bátrabb fél biztassa a párját, és próbálja a megnyílásra buzdítani. Egy kapcsolat akkor lehet jó és kiegyensúlyozott, ha a szex is jó, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megosszuk egymással a vágyainkat.

Teljesen normális, ha az embert olykor kétségek gyötrik és aggódik valami miatt. A félelmeink gátolhatnak bennünket sok mindenben, de a bizonytalanságaink rabságban tarthatnak és könnyen sebezhetővé válhatunk, így ne habozzunk, és osszuk meg a párunkkal az aggodalmainkat is. Ne foglalkozzunk azzal, ha ez egy friss kapcsolat, hiszen, ha hosszú távra tervezünk a párunkkal, akkor mindenképpen érdemes megteremteni egy kapcsolaton belül a biztonságot és a bizalmat.

Mindenkinek vannak elvárásai, vágyai, amiket jó, ha még az elején tisztázunk, - ebből lehet aztán építkezni. Mindenképpen kiemelném a szeretetnyelvek fontosságát. Dr. Gary Chapmen öt szeretetnyelvre hívja fel a figyelmünket: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. Ezek alapvető fontosságúak, hiszen páronként eltérő lehet, kinek mi a szeretetnyelve. Van, akinek a bátorító szavak kellenek ahhoz, hogy fontosnak érezze magát párja szemében, de van, akinek a testi érintés a fontos. Ezekre mindenképpen ügyeljünk, ugyanis, ha ismerjük a párunk szívéhez vezető utat, az már fél siker.

Amiről még érdemes beszélgetnünk, azok a családi problémák. Sokan olyan átéléseket cipelnek magukkal, amiket még felnőttként sem tudtak feldolgozni. Ezek lehetnek rossz családi körülmények, elvált szülők gyermekei, családon belüli konfliktusok, esetleg erőszak. Ne titkoljuk ezeket a párunk elől, hiszen nagy könnyebbséget adhat, ha megoszthatjuk vele az érzéseinket, a feldolgozatlan történéseket. Megkönnyebbülhetünk, ha ezt a terhet le tudjuk rakni, hiszen nem cipelhetjük örökké, és ha eltitkoljuk a párunk elől, akkor nem sok jövője lehet a kapcsolatunknak.

Nyitókép: Shutterstock

Neked is fontos, hogy mindent megbeszéljetek a pároddal?

 

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.