4 hónapja nem feküdtél le velem: egy pár vagyunk még egyáltalán?

Együtt élünk, de lassan már úgy érzem, csak lakótársai vagyunk egymásnak. Napközben dolgozom, hétköznap 5-re érek haza. Gyorsan rendbe teszem a lakást, megetetem a macskát, bedobok egy mosást, és főzök valami vacsorát.

Majd egyedül megnézek egy filmet, mert te rendszeresen 9-10-re érsz haza. Ilyenkor kapok egy ölelést, esetleg egy szájra puszit, aztán kaja után fél órával bealszol a kanapén.
Szombaton délig alszol, állítólag ki vagy merülve, de gyakran még ezen a hétvégi napon is elmész dolgozni. A vasárnap meg csak úgy eltelik a semmivel.

Próbáltam már veled leülni, és átbeszélni a dolgot:

• Miért nem kívánsz már?
• Van valaki más?
• Miért nem jársz korábban haza?
• Velem van a baj?
• Unsz?

A kérdéseimre azonban konstans ugyanazokat a válaszokat adod:

• Sokat kell dolgoznod, összetorlódtak a munkák.
• Szeretsz, mindennél jobban.
• Hamarosan vége ennek az időszaknak.

Kezd lassan elegem lenni abból, hogy nincs se rám, se kettőnkre időd és energiád!

A történet itt végződhetett volna egy dühös szakítással, amiben mindent a fejedhez vágok, azt, hogy miattad történt, mert elhanyagoltál. De szerencsére pár napja végre sikerült egy mély és őszinte beszélgetést megélnünk egymással, ami után ráébredtem, a párunkat mi választjuk, és a mi döntésünk, hogy mellette maradunk-e a bajban is!

Te, a férfi

Elmondtad könnyek között, hogy nagyon nehéz életszakaszban vagy. Az új munkádban (ács) rettentő nagy a hajtás, ráadásul most, hogy én csak félállásban tudok dolgozni, kötelességednek érzed, hogy az eddig felesben fizetett albérletet és egyéb kiadásaink java részét átvállald magadra. Ezek együttesen egzisztenciális válságba sodortak, ráadásul nem voltál felkészülve ekkora felelősségre, stresszre, fáradtságra sem.

„Nem, nincs senki más az életemben, épp csak próbálok minél többet dolgozni kettőnkért. Most kell megtolni a melót, mert télen sokkal kevesebb lesz a megrendelés. Nekem is nehéz, hogy hazaérve érzem, szeretnél beszélgetni velem, hozzám bújni, de annyira fáradt vagyok, hogy alig bírom nyitva tartani a szememet. Szeretlek, ezért kérlek, állj mellettem, támogass ebben a nehezebb időszakban is, és légy türelmes velem."

A beszélgetésünk óta hetente kétszer 6-7 körül már hazaér, és, ha nagy randizást nem is csapunk, egy séta, egy fagyizás, egy filmnézés azért akad. Szex azóta sincs, de legalább az intimitás elkezdett visszacsepegni az életünkbe, amit abszolút sikernek élek meg.

Nyitókép: Shutterstock