Hálás vagyok a nőknek, akik kihasználtak

Összetörték a szívem. Csalódnom kellett, de ez nem terjedt ki az egész emberiségre. Nem általánosítottam, csak fájdalmat, sértettséget éreztem, amiért valaki visszaélt a bizalmammal. Sokáig reméltem, vártam a csodára, hittem mindenki tisztaságában. Bíztam benne, hogy mindenki olyan őszintén, nyitottan közeledik, mint ahogy én. Nem így volt, hisz az emberek többsége képtelen játszmák, és álarcok nélkül élni. Talán, mert félnek attól, hogy az igazi énjük nem olyan vonzó, mint amilyennek mutatják magukat.

Ma már fordítottam a sorrenden. Először megbizonyosodom arról, hogy biztonságban leszek akkor is, ha majd kitárulkozom és megadom magam az új érkezőnek. Csak, akkor nyitom meg a szívem, ha van miért, ha kézzelfogható bizonyítéka van annak, hogy viszontszeretnek. Már nem várom ölbe tett kézzel, hogy csoda történjen. Saját magam irányítom az életem, nem sóvárgom, hogy boldoggá tegyenek, egyedül is az vagyok. Ám ez nem volt mindig így. A kudarcaimnak köszönhetem a fejlődésemet.

Önzővé sem váltam, csak fontosnak tartom, hogy teljes mértékben jól érezzem magam a párommal. Ha ez nem valósul meg, és esély sincs a pozitív változásra, akkor haladéktalanul lelépek.

Már pontosan tudom, mit akarok

Soha nem szerettem veszekedni, inkább hallgattam. Nem gyávaságból, hanem mert egyszerűen szeretem a békét, a meghittséget, a nyugalmat. Ha vitára kerül sor, nem érzem jól magam. Ezért sokszor inkább elhagytam azokat a nőket, akik mellett nem volt biztosítva a harmónia. Aztán, ahogy tudatosabban kezdtem ismerkedni, már felismertem, kik azok, akikkel nem illünk össze. Időben kiadtam az útjukat, és ezért sem éreztem szívtelennek magam. Csak azt tettem, amit kellett - mindkettőnknek ez volt az érdeke.

Már nem tudok, és nem is akarok mindent és mindenkit szeretni. Meg tudom különböztetni a maszkot az igazi arctól, és többre értékelem a valódiságot, mint a látszaton alapuló külsőségeket. Megtanultam, hogy jobb őszintének lenni és magamat adni, mint olyasvalakit alakítani a másik kedvéért, akire vágyik. Mert rövid távon talán működik a szerepjátszás, de hosszabb ideig úgysem kivitelezhető. Már nem érdekel, hogy nem vagyok jó mindenkinek - nem is akarok az lenni. Elég, ha annak megfelelek, aki nekem is teljes mértékben megfelelő.

Nem kérek szerelmet, és nem harcolok senki szeretetéért. Ha nem viszonozzák az érzelmeimet, akkor egyszerűen elfogadom, hogy nem vagyunk egymásnak valók. Ettől még nem kell haraggal elválnunk. Én nem jártam a te utad, te nem hordtad az én cipőmet, így nem tudhatjuk egymásról, hogy kinek milyen élete volt. Tiszteljük meg a másikat annyival, hogy gyűlölet nélkül továbblépünk.

Nyitókép: Shutterstock