Tetoválásod van? Az egód amúgy rendben?

Először is szeretném tisztázni, hogy NEM vagyok tetoválásellenes. Nem gondolok rosszat a tetovált emberekről - leglábbis nem többet, mint a nem tetováltakról. Segítettem anno két barátnőmnek is mintát választani/tervezni. És bevallom, van olyan bőrbe varrt műalkotás, ami tényleg tetszik.

Sőt, Viki tetoválásokról szóló írásának is minden pontjával egyetértettem.

De én soha a büdös életben nem tetováltatnék. Egyszerűen azért, mert még soha egy jó okot sem hallottam rá, hogy valaki miért tesz ilyet.

Igen, nagyon is szép lehet egy tetoválás. Ahogy egy ékszer is szép, és igazán hozzá tud tenni az ember megjelenéséhez. De ahogy nyakláncról sem állítaná senki, hogy minden körülmények között, és élete minden szakaszában a megfelelő esztétikai pluszt tenné hozzá megjelenéséhez, akkor miért állítjuk ezt egy bőrbe varrt mintáról? Szóval az esztétikai élmény önmagában nem lehet elegendő ok.

Vagy esetleg attól tartasz, hogy tetkó nélkül nem lenne elég gyönyörködnivaló a testeden?

Miért, amúgy félsz, hogy elfelejtenéd? De ha szeretnéd, hogy lépten-nyomon eszedbe juttassa valami a szép emléket, tedd be a telefonod háttérképének! Sokkal gyakrabban idézi fel a múlt eseményeit, mint a vádlidon szereplő Guns'n'Roses felirat...

Szerintem nagyon kevés olyan dolog van, aminek a fontosságát ne lehetne ezer más, hatékonyabb módon kifejezni. Esetleg pont az a baj, hogy azon az ezer más hatékonyabb módon nem fejezed ki, és ezzel kompenzálsz?

De ha annyira jellemző rád, akkor miért kell még külön kiírnod magadra? Nem bízol eléggé abban, hogy nyilvánvaló, hogy te ilyen, esetleg olyan vagy?

Tudom, hogy a (ön)marketing világát éljük, de ha igazán jelentős dolgokról van szó, szerintem még mindig érvényes a régi mondás: jó bornak nem kell cégér.

Én legalábbis próbálok önazonosan élni, azoknak az elveknek és értékeknek megfelelően, amiben hiszek, amit fontosnak tartok. Az egész életem egy nagy kifejezése ezeknek, és nem hiszem, hogy hozzáadna vagy elvenne ebből az, kiírom-e magamra vagy sem...

Igen, régen csak vagány emberek tetováltattak. De el kell, hog keserítselek, ők nem attól lettek vagányok, hogy tetováltattak, hanem eleve vagányak voltak, és csak utána tetováltattak. Azt is abból a célból, hogy ezzel lázadjanak a társadalmi konvenciók ellen.

Viszont ma már igazán semmi vérlázító nincs egy tetoválásban. Szóval ilyen szempontból értelmét vesztette a dolog. És ha nem érzed magad elég lázadó vagánynak, akkor ne a tetoválástól várd, hogy ez bekövetkezzen!

A népcsoportban, ahol élsz - mert olyan szerencsés vagy, hogy Hawaiin születtél -, ez évezredekre visszamenő hagyomány, ami semmi mással nem pótolható jelentéssel bír. Elfogadom. Sőt, fejet hajtok azok előtt, akik ilyen szépen őrzik saját kultúrájukat. Nekem viszont egyetlen ilyen felmenőm sincs, szóval nálam ez se játszik...

A környezetedben mindenki tetováltat, és te is sodródsz az árral? "Mert, miért ne?" - ám ennél jobb okod nincs egy életre szóló döntés meghozására... Hát nem túl jó referencia.

Ahányszor csak beszélgettem tetovált ismerőseimmel arról, miért varrattak, vagy miért pont azt a motívumot, és mi vonzza őket a tetoválásokban, elég gyorsan kibújt a szög a zsákból. Hogy pont az, amit el szerettek volna érni a tetoválással, szorosan kapcsolódik életük egy olyan területéhez, amit erősíteni, fejleszteni szeretnének.

És amúgy ezzel semmi baj sincs. Sőt, örülök, ha ebből erőt tudnak meríteni. Csak ha meglátok egy tetoválást, egyből az jut eszembe, hogy a "gazdája" valószínűleg kicsit bizonytalan.

És amúgy nekem is van egy csomó ilyen jellegű kétségem. De én nem abban látom a megoldást, hogy ezt egyfajta kompenzációként kiírom magamra. Hanem inkább dolgozom a problémán. Ha pedig egy kis külső megerősítésre van szükség ehhez, inkább önismereti csoportra vagy terápiára költeném a tetoválásra szánt pénz.

Nyitókép: iStockphoto