Anya és fia - Meddig oké a meztelenség?

Annyira vártam már! Én boldog voltam, ő meg teli torokból ordított. Nekem tetszett, amit láttam, ő biztosan nem érezte túl jól magát. Akkor ez volt a dolgunk. Nekem a gyönyörködés, neki a sírás. Ő volt a legszebb baba, akit életemben láttam. Amikor végre kibújt, apukájától annyit kérdeztem: mindene megvan? Tíz ujj, tíz lábujj, két golyó? Apuka számolt, és beszámolt.

Az én megváltozott testem nem látszódott. Természetesen ez megváltozott, amikor hathónapos lett - persze először csak véletlenül. Akkorra már nem voltam, vagy nem éreztem magam lamantinnak, ezért a fotókon is szerepeltem. Még nem volt Facebook, így nem "kellett" kiposztolni az összes fotót, amit csináltam róla. Így a meztelen babafotók csak a mieink maradtak. Ha valaki kíváncsi, el kell jönni hozzánk, és fel kell lapozni az albumokat. Szerencséjére!

Az szerepel a gyereknevelés nagykönyvében, hogy egy csecsemő az első hónapban legalább 12 órát alszik. Ám mivel őt soha nem érdekelte az, hogy mit várnak el tőle, persze ezt sem tartotta be, így jött velem mindenhová. A fürdőszobába is, amikor zuhanyoztam, a vécére, amikor oda kellett mennem. Mert azt meg én nem bírtam, ha nem láttam. Mert volt egy kis parám azzal, hogy nehogy valami rossz történjen vele, amíg kábé három percig nem volt szem előtt. Aztán összeszoktunk.

Amikor már tudott járni, akkor meg már nem is lehetett arra a pár percre sem egyedül hagyni. Ha nem figyelték, mindig csinált azonnal valami rosszat. Banánt dugott a videóba, kipiszkálta a konnektorból a biztonsági dugót, beleszakított a tapétába. Szóval, inkább jött velem mindenhova, és segített mindenben: hozta a tampont, a betétet - az apjának is, mert segítőkész gyerek volt.

Ugyanerre a kamasz verzió az, hogy abban a pillanatban, hogy egyedül, becsukott fürdőszoba ajtóval, kedvenc olvasnivalóval elvonulok, megjelenik, és beszélgetni akar. Vagy úgy fürdeni, hogy üljek a kád mellett a földön, és beszélgessünk. És megteszem, mert a kamasznak már nincs ideje rám, csak akkor, ha ő akarja. Még két ilyen beszélgetésre ingerlő varázshely van: amikor vécén ülök, és csukva az ajtaja, illetve amikor már majdnem elalszom az ágyban. Persze csak, ha ő is pont otthon van, és rám ér, meg a mondanivaló sem tűr halasztást.

Ezeknél a beszélgetéseknél a meztelen test látványa és ténye lényegtelen. Ezzel szemben, amikor öltözöm, és nincs rajtam szerinte elegendő ruha, rám szól: "Égés vagy, anyám, ezt ne vedd fel!" Vagy: "Vegyél már fel valamit!" Sőt, néha: "Ne szennyezd vizuálisan a környezetemet!" Vagy, hogy: "Olyan szörnyű, amit látok, hogy beleég a retinámba, sokba fog kerülni az orvos, míg kikezeli..."

Hogy látszik a sok edzés, mert megvan a kockahas, de még a széles váll hiányzik, hogy ugyanúgy áll rajta a nadrág, mint az apján, hogy olyan a tarkóján a haja, mint apámnak. Ezer kis apró részletből áll a teste és a lelke is. Némelyik részletet ismerem, a nagy részét nem, mert úgy idegen, hogy az én gyerekem, és az én gyerekem, de egy másik ember.

Nyitókép: Shutterstock