"Gázolj át mindenkin!" - Tényleg ez a túlélés kulcsa?

A leendő anyós pedig gondolkodás nélkül azt mondta: "Egy éve ismerem, megtapasztaltam, hogy rendkívül önzetlen, úgyhogy biztosan jó ember." Egy kötekedő rokon azt válaszolta: "Na, kíváncsi leszek, mit mondasz majd mondjuk, öt év múlva. Amikor már semmiféle érdeke nem fűződik hozzá, hogy bevágódjon nálatok, és nem kell megjátszania magát."

Vita alakult ki. Volt, aki azt mondta, ha valaki jó ember, az minden helyzetben az. Más úgy vélte, nincs olyan, hogy önzetlenség. A mai világban főleg nincs. "Itt most megeszik egymást az emberek. Mindenkit csak saját maga érdekel. Önző, undorító élet van." Tízből nyolcan ezzel a véleménnyel értettek egyet. Engem pedig még sokáig elkísért ez a gondolat.

Emlékszem, egyszer beszéltem valakivel, aki azt mesélte: jobban tenné, ha nagy ívben elkerülné az embereket. Mert ha valakinél kiszolgáltatottságot tapasztal, olyan szinten indul be az együttérzése - akár a saját hátrányára is -, hogy mindenképpen segíteni akar.

Szerinte ez azért van, mert az agyának az érzelemfelismerésben fontos szerepet játszó területe nagyobb, mint másoknak. Így erőteljesebb az empátiája. Ha az együttérzés felébred benne, akkor nem tud nem segíteni. És igen, ezt önzetlenül teszi.

Szóval lehet, hogy hiába várjuk valakitől az önzetlenséget, mert egyszerűen képtelen rá. Más pedig szinte kódoltan az? Azt hiszem, túlságosan leegyszerűsítenénk a dolgot, ha egyszerűen csak igennel vagy nemmel válaszolnánk. Hiszen még az evolúciós pszichológia tézisei is megdőlhetnek olyan esetekben, amikor valóban idegeneknek segítünk, tényleg nem várunk viszonzást, vagy épp teljes titokban jótékonykodunk.

Ember embernek farkasa, írta Titus Maccius Plautus. Ám ha ránézünk a világ mostani állapotára, nyugodt szívvel mondhatjuk, ez a túlélési stratégia az emberiség szempontjából nem hozott sokat a konyhára. Nem mondhatjuk, hogy a XXI. század elejére egy tökéletesen jól működő, egészséges világot építettünk fel. Tehát ha az önzőség, a saját magam mások elé helyezése ezt eredményezte, lehet, hogy valamiféle tudatos döntéssel mégiscsak az önzetlenség mellett kellene letenni a voksunkat?

De hozhatunk-e ilyen döntést? Az egyes ember változása, "jóembersége" tényleg jelenthet valamit a jövő szempontjából? Vagy ez is csak egy illúzió, és hoppon marad, aki nem csak önmagával törődik? Jó messzire elkalandoztam attól az esküvő előtti beszélgetéstől, de talán nem hiábavalóan. Számomra fontos volt, hogy ott és akkor egy emberről nem azt kérdezték, mennyire sikeres, mit dolgozik, milyen jövő várhat rá. Hanem azt, hogy jó ember-e...

Én például látok magam körül jó embereket. Önzetleneket, segítőkészeket. Az pedig, hogy ez döntés a részükről, vagy nem is tudnának másmilyenek lenni, egyáltalán nem lényeges.

Nyitókép: Shutterstock