Helikopter szülő: Olyan gyereket nevelsz, aki életképtelen lesz nélküled!

helikopter kibeszélő társadalom pszichológus szülő
Bár a mai társadalomban mérgező szülőkként ismerjük őket, a helikopter szülő fogalommal először Dr. Haim Ginott pszichológus, terapeuta és tanár foglalkozott 1969-ben könyvében nevesítve az elnevezést. Megfogalmazta a problémát, miszerint az ilyen típusú szülő állandóan a gyermeke feje felett köröz, mint egy helikopter.

De mit jelent pontosan ez a fogalom és a hozzá társuló működések, következmények? Biztosan mindenki ismeri ezt az erős, de mégis sok esetben igaz közmondást:

„A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve."

Alapvetően abból a tézisből indulhatunk ki, hogy minden szülő – kevés kivételtől eltekintve – a legjobbat akarja a gyermekének és egy egészséges határig a szülő segítsége hasznos, hiszen a gyermek egészséges fejlődéséhez szükség van világosan kijelölt, egészséges szabályokra és korlátokra, de az állandó és túlzó jelenlét, kontrollálás több kárt okoz, mint hasznot.

Az ilyen típusú szülő állandóan ellenőrzi a csemetéjét, folyamatos jelenlétével és közbeavatkozásával – megoldja a problémákat, elintézi a teendőket, folyton a nyomában jár – nemcsak megfojtja és egészségtelen kötődést alakít ki a gyermekével, hanem annak egész későbbi életére negatív béleget nyom.

Hogyan ismerhetjük fel?

Ő az, aki pontosan meghatározza, szeme fénye milyen szakkörökre, iskolába, edzésre járjon. Tyúkanyóként a nyomában járva eltiltja a fára mászástól, a sárban tapicskolástól, játéktól, minden olyan tevékenységtől, ami a gyermek javát és fejlődését szolgálja, de saját megítélése szerint csak ártalmas és veszélyes.

Ha problémája, konfliktusa van az utódnak, akár a baráti kapcsolataiban, akár az iskolában, ő azonnal rohan, megoldja, elintézi. Mindig, minden körülmények között túlfélti, túlóvja, felmenti a kötelezettségei és feladatai alól. Az ilyen gyermeknek nem kell segítenie otthon a közös feladatok során, még a házi feladatát is megírja, valósággal rátelepszik, megfojtja, hiszen mindenhova elkíséri, árgus szemekkel figyeli minden rezdülését. Ez az attitűd sajnos több szempontból kifejezetten káros.

Forrás: Getty Images/CasarsaGuru/Casarsaguru

Egyrészt a szülő azt közvetíti a gyermeke számára, hogy nélküle képtelen bármit megoldani, nem boldogul majd az életben, nem képes megállni a saját lábán és megtanulja, hogy a világ egy ellenséges hely, ahol nincs eszköze a megküzdésre. Ennek eredményeként a gyermek egy idő után nem lesz képes önállóan cselekedni és el is hiszi, hogy erre nincs szüksége.

A másik negatív hozadéka ennek a típusú nevelésnek, hogy traumatikus és egészségtelen kötődési kapcsolati mintát hoz létre, ami egyrészt megmérgezi a szülő-gyermek kapcsolatot, a felnőttkor során pedig lehetetlenné teszi az egészséges kapcsolati működést.

Tudományos kutatások bizonyították, hogy a helikopter szülő működése azt eredményezi, hogy a gyermek nincs kitéve sem konfliktus-, sem döntéshozatali helyzetnek. Nem tanulja meg, hogyan ismerjen fel egy problémát és azt sem, milyen módon kezelje.

Az ilyen típusú nevelés következménye egyéb dolgokban is megmutatkozik: az így nevelkedő emberek nem képesek elfogadni negatív válaszokat, hajlamosak a dührohamokra, nem tudnak veszíteni.
Folyamatosan alacsony önértékeléssel, önbecsüléssel küzdenek, kisebbségi érzésük alakul ki, elkezdenek hinni abban, hogy soha, semmiben nem lehetnek elég jók. Képtelenek lesznek arra, hogy megbirkózzanak a veszteségeikkel, a változásokkal és a kudarcokkal, mentálisan labilissá és sebezhetővé válnak.

Ráadásul, az, aki ilyen környezetben nő fel, sok esetben a kiugrási lehetőséget – más módszer hiányában – a deviáns viselkedésben látja majd, s megfigyelhető a körükben a mérgező kapcsolatok kialakulása, valamint megnő az alkohol- és a drogfogyasztás kockázata is.

Összességében elmondhatjuk, hogy bár a szülői féltés, a gyermekkel való foglalkozás, törődés és a neki nyújtott segítség teljesen természetes és normális működés, meg kell találni azt az egészséges egyensúlyt, ahol értelmes határok között mozoghat minden családtag, és a felügyelet, a kontroll nem alakul át fojtó, mérgező közeggé.

Nem egyszerű ma szülőként elengedni gyermekünk kezét: folyton változó, sokszor számunkra is ismeretlen történésekkel, újfajta veszélyekkel kell számolnunk, mégis megállapíthatjuk, ha egy szülő helikopterré változik vagy alapszinten ilyen típusú a működése, a feladata elsősorban a saját mérgező viselkedésének, szorongásának felismerése, kezelése kell, hogy legyen.

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.