Férfira vágyom, akinek önálló akarata van!

Pasik. Mi más lenne a téma? Ennek kapcsán elméláztam: vajon amikor az ember megszületik, akkor céllal teszi? Mindenkinek van célja és küldetése a Földön? Vagy néhányan csak olyan szerepet töltenek be, mint egy szobanövény a nappaliban?

Keressünk társat!

Az egész onnan jött, hogy gondoltam, kipróbálok egy társkereső alkalmazást. Hiszen eddig csak a munkahelyemen és a játszótéren volt lehetőségem arra, hogy megtaláljam az igazit, és egyik sem volt kecsegtető. Az alkalmazást pedig könnyen lehet használni, és válogatni a pasik közül, mint egy katalógusból. Osztályozni őket és kategóriákba sorolni, hogy tetszik, nem tetszik... mint egy piacon. Belegondoltam, hogy ők ugyanezt csinálják, így még lelkiismeret-furdalásom sem lett.

Egy nagyvárosban pedig még a szomszéd Ica néni sem tud összeboronálni a fiával. (Szerencsésebbeket az unokájával.)

Szóval, adott volt az alkalmazás, és nemsokára jött Ő. A sármos tekintetével és a mély ráncokkal a szeme sarkában. Hamarosan találkoztunk. Magával ragadott a férfiassága, nyugodt volt, és néha még vicces is. Andalogtunk a parkban, mikor besötétedett, hazafuvarozott, lovagias volt. Még talán az ajtót is kinyitotta.

Teltek a napok, még többet randiztunk, közös hosszú hétvégi pihenés is lett belőle. Persze, én néztem ki, hogy hova menjünk, lefoglaltam a szállást is, mert szeretem ezeket intézni. Aztán a közös nyaraláskor is lefoglaltam a szállást, és beterveztem a programokat. Jobb lett volna együtt csinálni, de neki mindegy volt, én meg imádok ezzel foglalkozni.

Legyél már férfi!

A csodálatos Svájcban azonban valahogy elfáradtam. Már nem bántam volna, ha nem én vagyok a programszervező, az animátor és a GPS egyszerre. Ha nem nekem kell megmondanom, hogy melyik nap hova és melyik úton menjünk, hol együnk, mit nézzünk meg, hanem csak hátradőlök az anyósülésben és élvezem a pihenést.

A folyamatos készenlét lefárasztott, és akkor fogalmazódott meg bennem a kérdés: neki van bármilyen célja? Van valami az életében, ami nem mindegy neki? Jobban belegondolva, mindent én döntöttem el. Ha megkérdeztem, hogy mi legyen a vacsora, mindegy volt. A "hova utazzunk" mindegy volt - sőt, még a ruházkodása is mindegy volt, mert az együtt töltött idő alatt teljesen lecseréltem a ruhatárát.

Még magamban is kerestem a hibát: most én tényleg ennyire elnyomtam őt, hogy anyja helyett a második anyja lettem? Vagy neki tényleg minden mindegy?

A nyaralás során, aminek boldogsággal kellett volna telnie, a frusztráltságom egyre erősebb lett. Egyik reggel közöltem, hogy most ő mondja meg, mit szeretne, hova menjünk. Ott ültünk a kocsiban, és csak nézett rám furán, hogy neki mindegy, amit én szeretnék... Innentől nem volt kérdés, hogy mit akarok. Társra, igazi férfire vágyom, nem szobanövényre, amit akkor és oda teszek a nappaliban, amikor és ahová csak akarom.

Nyitókép: Shutterstock