Taláb életünk során egyszer mindenkivel megtörténik, hogy sokkal többet nézünk el valakinek, mint amennyit valójában megérdemel. Van, hogy folyamatosan olyan pasikat választunk, akik ugyanolyan rosszul bánnak velünk, szinte pontosan ugyanazokat a szavakat vágják hozzánk, és ezzel csak a régóta elfeledni vágyott rossz érzéseket erősítik bennünk. Valami különleges érzékkel választjuk ki ezeket a férfiakat, akikkel talán nem lenne semmi baj... sajnos pusztán és egyszerűen csak rosszul választunk.
Így megesik, hogy többször is ugyanúgy taposnak bele a lelkünkbe, és csak több fájdalmas tapasztalat után tudatosul bennünk, milyen típusú pasik azok, akikhez jobb, ha nem kerülünk túl közel.
Ám, ha már benne vagyunk egy kapcsolatban, - amiről egy idő után kiderül, bizony nem életünk nagy szereleme a férri -, még akkor is megesik, hogy nem hallgatunk az intő jelekre, és ami még ettől is rosszabb, nem tanulunk a nagyobbnál nagyobb pofonokból sem. Az okosabb és a szívük helyett az eszükre hallgató nők biztosan, ám sajnos én nem az ő táborukat erősítem.
Ekkor, jogosan merül fel bennem a kérdés, vajon hányszor kell megbántanod ahhoz, hogy örökre kiábránduljak belőled?
Már tíz éve élünk egy fedél alatt. A megismerkedésünk utáni héten költöztünk össze és azótaképtelen vagyok kiszállni abból a kalitkából, amibe tőrbecsalt a szerelem.
A hátunk mögött lévő évek alatt számtalan olyan kellemetlen pillanatot kellett átélnem melletted, amiket - ha a legjobb barátnőm mesélt volna el nekem -, akkor azonnal arra bíztatnám, hogy gondolkodás nélkül szálljon ki ebből a romboló, mérgező és szemmel láthatóan szomorúsába taszító kapcsolatból.
Bevallom, már én sem értem magam, nem tudom, miért hagyom neked, hogy nap, mint nap a rosszindulatod céltáblájává tegyél, és megalázz a barátaim, sőt még a szüleim előtt is. Ha visszagondolok az elmúlt évekre, talán a kapcsolatunk első két éve után már egyáltalán nem működött semmi úgy, ahogy azt a kezdetek kezdetén vizionáltam magam előtt.
Ekkor jött el az a pillanat először, hogy túlnőttek rajtunk a viták és szakítottunk. Három napig bírtuk egymás nélkül. Talán nem meglepő, de azóta ez többször megtörtént. Erre mondják, hogy se veled, se nélküled, viharos kapcsolat.
Az elmúlt két hónap ismét olyan volt, mintha a pokolban lennénk. Már hozzám sem érsz, és egy kedves szavad sincs, de azt mondod, szeretsz, és rajtam kívül senkivel sem tudod elképzelni az életedet. Egy vita után a kedves szavaid, vagy egy csokor virág még ma is képesek feledtetni a haragomat. Ha közel engedlek magamhoz, biztos, hogy ott marsz belém, ahol a legjobban fáj. Mégsem tudlak távol tartani magamtól.
Számtalan vita, átsírt éjszaka és szakítás, majd kibékülés után most egy újabb hullámvölgy mélyéhez érve úgy érzem, döntenem kell. Keresem a választ arra a kérdésre, hogy;
hányszor bocsáthatok meg neked, a végleges szakítás előtt?
Makra Lídia
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.