Nem kell, hogy ilyen vagy olyan légy, elég, ha önmagad vagy

Minden nap felhív, hogy elmondja az aznapi élményeit. Hiába mondom neki, hogy nincs kötelező telefonálás, ha nincs mondanivalója vagy kedve a telefonálgatáshoz, ne tegye, menjen, érezze jól magát a barátaival. Ő mégis hív. Minden este.

Elmondja, milyen jó élményei voltak aznap, ha valami nem volt olyan jó, azt is megemlíti, de sosem panaszkodik, ő mindig mindent egyedül intéz, ebből nem enged. Persze nem nagy ügyekről van szó, de a tényt, hogy az életét maga kívánja rendezni, ezt el kell fogadnom.

Miután mindent elmondott, már csak hümmög, de nem teszi le a telefont, noha nincs is mondanivalója. Ilyenkor jön az a rész, hogy megkérdezem, hol vannak, mit csinálnak a többiek. Karaokéznak, ezt játszanak, azt csinálnak, meséli. Kérdezem, és te miért nem vagy velük, miért velem cseverészel, pláne, hogy már nincs is mit mondanod? Menj, karaokézz te is.

- Neeeeeeeem. Én nem karaokézom - mondja a 14 éves, aki köztudottan jól énekel, és máskor szívesen is teszi.

- De hiszen szeretsz énekelni, menj - válaszolom.

- Neeeeem, nincs kedvem. Elvagyok egyedül, szívesebben gondolkodom, meg beülök valahova olvasni.

- Pedig inkább élned kéne a társasági életedet, egész évben ezt a hetet várod, menj, szórakozz a barátaiddal.

- Én nem szórakozom, jó nekem itt, hogy veled beszélek.

- Értem én, hogy nem te vagy a bulikirály, de talán a barátaidnak sem esik olyan jól, hogy nem akarsz velük lenni.

- Igaz, már kérdezték, van-e valami bajom, nem hitték el, hogy nincs semmi, csak szeretek egyedül lenni.

- Meg kellene találnod az egyensúlyt.

- De nem tudom. Szeretnék velük lenni, mert jó velük szórakozni, de egyedül is szeretnék lenni. Nem tudom, mit akarok, nem tudom eldönteni, milyen vagyok. Próbálok lazának tűnni, de lehet, hogy nem vagyok olyan laza...

- Biztos, hogy nem vagy "olyan laza", nem kell ezt erőltetned, légy nyugodtan önmagad, azt szeretik benned, aki vagy.

- De nem tudom, milyen vagyok. Nem akarok ilyen lenni, de azt se tudom, milyen akarok lenni, vagy milyen legyek, hogy jó legyek.

- Jó vagy úgy, ahogy vagy, én csak azt mondom, hogy tölts időt a barátaiddal, magadért és értük is.

Letesszük. Másnap hív.

- Megfogadtam a tanácsodat és együtt szórakoztunk Milánékkal a strandon.

- És most hol vannak? Mi a program?

- Megint karaokéznak, mindenki.

- És te miért nem vagy velük?

- Nincs kedvem karaokézni.

- Akkor ne karaokézz, de attól még ott lehetsz velük, együtt nevettek, beszélgettek...

- Neeem. Megfogadtam a tanácsodat, szociális életet éltem, de ennyi elég volt egy napra.

- Miért, rossz volt?

- Nem, jól éreztem magam, de ma még olvasnom és gondolkodnom is kell...

- A gondolkodás, mint napirendi pont?

- Szükségem van rá, hogy egyedül sétálgassak és gondolkodjak.

- Ahogy neked jó.

- Nem tudom, mi a jó nekem, vagyis tudom, de nem tudom, hogy ami nekem jó, ahhoz mit szólnak mások. Ha magamban sétélgatok, idejönnek vigasztalni, pedig nem is vagyok szomorú. Lazulnom kellene, te is azt szoktad mondani.

- Én ezt arra értem, hogy nem kell mindenáron ragaszkodnod ahhoz, amit aznapra előre beterveztél, pláne, ha szívesebben csinálnál mást, mint amit előírtál magadnak. Spontaneitás. Más szóval, bízz az ösztöneidben, ne csak az agyadra hallgass, add át a gyeplőt a szívednek!

- Hú, az nem hiszem, hogy jó lenne. Túl sok mindenhez lenne kedvem...

- Tiltott dolgokhoz?

- Dehogyis!

- Akkor mi akadályoz meg?

- Az, hogy nem akarom, hogy azt gondolják rólam, hogy...

- Állj meg egy picit. Ne foglalkozz azzal, mit gondolnak rólad mások. Az az ő dolguk, nem a tiéd.

- Nem, ez nem így van. Nem akarom, hogy csalódjanak bennem, hogy nem olyan vagyok, amilyennek hittek, vagy látni akarnak. Nem akarom, hogy rosszakat gondoljanak rólam.

- Egy zenei táborban vagy, és feltételezed, hogy rosszakat gondolnának rólad azért, mert énekelsz?

- Nem csak az... Jaj, nem tudom, milyen legyek, hogy megfeleljek!

- Látod, itt van a kutya elásva. Hogy valamilyen akarsz lenni. Meg akarsz felelni egy olyan képnek, amit szerinted a többiek látnia akarnak rólad, miközben azt sem tudod, mit akarnak látni, és ami még fontosabb, nem is számít, hogy mások mit várnak tőled.

Másnap megint hívott, de akkor már csak két percre, hogy elmondja, hogy ugyan nem karaokézott, de csináltak napközben mást, és most már megy is, mert mindjárt kezdődik egy újabb program, amiről nem akar lemaradni. Annyit azért még hozzátett: "Tegnap volt az utolsó karaoke este, most már nagyon bánom, hogy nem voltam ott".Hazaérkezéskor és még két nappal később is azon kesergett, miért nem énekelt a többiekkel, annyira vágyott rá, ráadásul szeret is énekelni...

"Igazad volt anyukám, megfogadom a tanácsodat, jövőre karaokézom" - mondta, én pedig mosolyogva válaszoltam, hogy rendben, és közben azon gondolkodtam, hogy vajon tudja-e, hogy a karaoke jelen esetben csak egy szimbólum?

Nyitókép: Shutterstock