utazás család kibeszélő férj munka
– Szia, édes! Most értünk ide. Baromi hosszú volt az út, és nagyon álmos vagyok a korán keléstől – mondja Zsolt a vonal végén.

Fél szemmel Kristófot nézem, aki a konyhaasztalnál az etetőszékében ülve a zabkásáját kanalazza a szájába. Leginkább a szájába, mert azért bőven jut mellé is. Anna feje a vállamon pihen, fél kézzel egyensúlyozom a telefont.

– Igyál egy kávét, nyújtózz egyet! Van még egy kis idő a kezdésig, ugye?

– Fél óra – feleli a férjem.

– És milyen a hely?

– Elég jól néz ki. A cég mindig kitesz magáért. De semmi kedvem az egészhez! Kiborító, hogy iderángatnak minket hétvégén! Komolyan mondom, hogy a főnöknek eszébe sem jut, hogy a vállalatnál családos emberek is dolgoznak?! Szívesebben tölteném a hétvégét a feleségemmel és a gyerekeimmel! – dohog Zsolt.

– Ezzel jár, ha az ember értékesítési igazgató egy nagyvállalatnál – mosolygok a telefonba.

A férjem mormog valamit, de nem értem, mert a szemem sarkából látom, hogy Kristóf a kezével megbillenti a tányérját, ezért a telefont az asztalra teszem, és az utolsó pillanatban nyúlok oda, hogy elkapjam a zabkását. Visszateszem elé, és megborzolom szőke buksiját.

– Milyen szépen eszel! Nagyon ügyes nagyfiú vagy már! – mosolygok rá.

Felnéz rám, hatalmas kék szemeiben boldogság úszik, és szélesen rám vigyorog. Mint mindig, csordultig telik a szívem szeretettel.

– Bocs, itt vagyok – veszem újra kézbe a telefont –, csak majdnem volt egy kis baleset a zabkásával. Mit mondtál? Mert az utolsó mondatot már nem hallottam.

– Csak azt, hogy nem értem, minek kell nyolc embert elrángatni ahhoz külföldre, hogy megbeszéljük a céges dolgokat!

Forrás: Shutterstock

– Talán mert így semmi és senki nem zavar benneteket – felelem csitítón. – És milyen a tenger?

– Szép. De semmi értelme egy tengerparti szállodának, ha neked közben bent kell ülnöd egy konferenciateremben! Ráadásul az ember a családjával szeretne a tengerparton lenni, nem a főnökével! – mérgelődik tovább.

– Sajnálom, hogy fáradt vagy – mondom együtt érzőn. – Nézd a jó oldalát. Szép helyen vagy a közvetlen kollégáiddal, biztosan fogtok haladni a munkával is, és a legfőbb, hogy végigalhatod az éjszakát – célzok arra, hogy mivel Anna fogzik, elég nehéz éjszakáink voltak az elmúlt hetekben.

– Jó, jó – enyhül meg –, majd megpróbálom így nézni. Odaért már anyud? – vált témát.

– Igen. Épp most csomagol ki a szobájában.

– Mondd meg neki, hogy puszilom a kedvenc anyósomat – vigyorog.

– Átadom – nevetek fel.

– Figyelj, baba, az van, hogy a főnök ragaszkodik hozzá, hogy kikapcsolva tartsuk a telefonunkat, hogy semmi ne zavarjon meg minket. Én nem fogom kikapcsolni. Viszont nem vihetem magammal a konferenciaterembe, úgyhogy a szobában hagyom. Ha bármi nagy baj lenne, írj üzenetet, minden szünetben meg fogom nézni. És este pedig, ahogy el tudok lógni, hívlak, jó?

Meghat, hogy ennyire figyelmes.

– Persze, de nyugi, minden a legnagyobb rendben van itthon, és így is marad.

Anna mocorogni kezd a karomban és a következő pillanatban már torkaszakadtából üvölt. Honnan van ekkora hang egy ilyen kicsi lányban?

Sietve elköszönök a férjemtől, a telefont a konyhapultra teszem, és ringatni kezdtem Annát. Érzem, hogy tisztába kellene tennem, de Kristófot nem hagyhatom magára a konyhában. Szerencsére anyu belép az ajtón, megkérem, hogy felügyelje itt a helyzetet, én pedig a gyerekszobába sietek. Tisztába teszem Annát, aztán bedörzsölöm az ínyét, amitől végre megnyugszik egy kicsit. Mivel látom, hogy mennyire álmos, beteszem a kiságyba, és énekelek neki, közben a pocakját simogatom. Alig pár perc alatt lecsukódnak a szemei és rajtaütésszerűen mély álomba merül. A konyhába megyek, ahol Kristóf már végzett a reggelivel, és épp nagy trécselésben vannak anyuval, mialatt mosogatnak.

Egy percig csak nézem őket, és átjár a boldogság, hogy milyen szerencsés vagyok.

A történet hamarosan folytatódik a SHE.HU-n.

Bucsi Mariann további írásáért látogass el az írói oldalára.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.