Férfivélemény: Mit várnak el a férfiak egy tökéletes nőtől? Mindent és semmit egyszerre

Egy korábbi cikkben azt veséztem ki, hogy milyen ellentmondásokkal teli igényekkel állnak neki a hölgyek a párkeresésnek. Az egyenlőség jegyében azonban nem mehetek el amellett sem, hogy a férfiak milyen agymenések mentén képesek szelektálni a lehetséges partnereik között.

Van egy szakállas vicc, mely úgy szól, hogy egy nő azzal fekszik le, akivel akar, egy férfi pedig azzal, akivel tud. A kijelentés persze sarkított és nem véletlenül vicc csupán, minden humor alapja azonban egy csepp igazság. Márpedig, ha alkalmi viszonyokról van szó, akkor jogos meglátás, hogy a férfiak hajlamosak kevesebb elvárást támasztani egy nő irányába, mint fordítva. De mi van akkor, ha komolyra fordítjuk a szót és nem az egyéjszakás kalandok, hanem a hosszú távú kapcsolatok kerülnek górcső alá? Akkor is érvényes igazság az, hogy a férfiak mindössze egy formás idomokkal rendelkező testre vágynak?

Ugyan már! Valljuk be, a férfiakat sem kell ám félteni, ha válogatásról van szó. Hiszen a nő úgy jó, ha kifogástalan a külseje, vagyis ápolt, mellben és fenékben egyaránt kerek, nem túl alacsony, nem túl magas, súlya egészen pontosan 49,5 és 49,6 kiló között van, hiszen bármi ami ezeken kívül esik az túl vékony vagy túl kövér. Ezektől az értékektől maximum 10 százalékban térhet el, amennyiben a súlytöbblet melleire és/vagy fenekére korlátozódik. Természetesen kívánatosan öltözködik. De nem annyira, hogy mások ránézzenek és megkívánják. Tudod mit? Inkább csak maradjon otthon és lássa el a házimunkát, főzzön, mosson, takarítson, neveljen gyereket, de közben nézzen ki jól, hiszen így csakis a férjura láthatja a kívánatos ruháiban. De azért túl sokat se legyen otthon, mert akkor meg hogy üljek le a tv elé egy sörrel, nyugalomban?

Forrás: Shutterstock

A tökéletes nő fiatal és naiv tekintettel néz fel a férfira, de csak annyira, hogy ne váljon teherré. Intelligens és képes eltartani magát. Nem szorul a férfi pénzére, csak akkor, ha a férfinak éreznie kell, hogy jelentőségteljes és szükség van rá. A mindennapokban angyal, az ágyban természetesen szajha. Nem mondja azt, hogy minden rendben, hogy aztán duzzogva elvonuljon úgy, hogy mindketten tudjátok: semmi sincs rendben. A barátaiddal tökéletesen kijön, hiszen érti és szereti a férfihumort, mindeközben a nőiesség alfája és omegája. Azért így is tolerálja minden olyan agymenésedet, amire mások csak legyintenének, hogy „Idióta férfiak...".

Ugye, hogy nincs is olyan magasan a léc? A viccet kicsit félretéve: persze, hogy mi férfiak is csupa ellentmondás vagyunk, ha arról van szó, hogy milyen a „tökéletes" nő. Természetesen vannak alapvető elvárásai mindannyiunknak egy kapcsolatban, az viszont, hogy ezek miképp alakulnak már emberfüggőek. A favorizált külső és belső vonásokon ugyanúgy képesek vagyunk mi férfiak is vérre menő vitákba keveredni egymással, mint bárki, és egy így van jól. Tökéletes soha nem volt és soha nem is lesz, ezért fölösleges azt az ideát kergetni, hogy bárki képes lesz egyszer megfelelni mindenkinek, a lényeg mindössze annyi, hogy mindenki a hozzáillőt találja meg.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek