Én nem fekszem le férfi mellé smink nélkül

- Te! Randim lesz! Úristen, most mi lesz?

- Ezt meg hogy érted? Azért egy randi nem a világ vége.

Janka hadarni kezdett, és szépen lassan kirajzolódott előttem egy kép, - amivel bevallom -, először nem tudtam mit kezdeni. Elárulta ugyanis, hogy természetesen tökéletes formában kell megjelennie azon a bizonyos randin. Aztán elsorolta, hogy ehhez, szerinte mi tartozik. Bevallom, leesett az állam.

Nyilván én is randiztam már. Nem keveset. Kamaszkorom óta azért voltak tapasztalataim, mielőtt férjhez mentem. Adtam is magamra, soha nem voltam lompos, ápolatlan. Odafigyeltem a hajamra, fogamra, körmeimre. Tiszta voltam, a ruháim is azok voltak. Randi előtt megfürödtem, hajat mostam, raktam egy kis sminket aztán kalap-kabát, indultam. Jó, persze a szőrtelenítés és egyebek amúgy is a mindennapjaim részei voltak, az edzés is, nem randi előtt kezdtem rohanva szőrt szedni, hasizmozni.

Nos, Jankát hallgatva ki lettem okosítva rendesen. Elmesélte, hogy a randi egy hét múlva lesz. Addig neki el kell mennie fodrászhoz, kozmetikushoz, gyantázásra, körmöshöz, fogfehérítésre. Vennie kell új ruhát, parfümöt. Én meg csak hallgattam és azon tanakodtam, velem van-e a baj? Nem kerítek elég nagy figyelmet a randikon való megjelenésre?

Nem mondom, volt nekem is olyan időszakom, amikor kínosan ügyeltem arra, hogy nézek ki. Mi van rajtam, milyen a sminkem, milyen a hajam. Szerintem minden nőnek van ilyen korszaka. Amikor képesek vagyunk indulás előtt fél órával rohanva újra hajat mosni, szárítani, mert pocséknak ítéljük. Az is biztos, hogy volt pár alkalom az életemben, amikor három órát töltöttem készülődéssel. De ez mind kamaszkoromban volt. Hamar rájöttem, hogy ez nekem teher. Nem kell.

Így hát, megkérdeztem Jankától, miért gondolja azt, hogy úgy kell majd megjelennie, hogy egy teljesen tökéletes képet mutat magáról. Nyilván legyen csinos, ápolt, vonzó. De a mindennapokban, - még ha foglalkozik is magával az ember és ad magára -, akkor sem csinál ekkora hajcihőt. Ugyanis ez egy álarc. Egy tökéletesre varázsolt álarc. Ami rengeteg erőfeszítést követel. Na most, ha újra és újra randizik az ember, akkor mindig végig kell csinálni a procedúrát. És mi van akkor, ha egyszer nem jön össze? Ha nem sikerül mindenhova elmenni előtte? Ha nem marad idő? Vagy egyáltalán, ha egyszer megunja ezt a hajcihőt. Vagy mi lesz akkor, ha majd a sokadik alkalom után mondjuk együtt alszanak?Jankának erre is megvolt a válasza.

- Kérlek, én nem fekszem le férfi mellett smink nélkül. És felhúzom az órát, hogy mire felébred, én rendbe tudjam tenni magam.

- Szóval akkor ott sem önmagadat adod, hanem az álarcodat... tudod, ha egyszer meglát majd kendőzetlenül ezek után, akkor majd elrohan? Nyilván nem vagy csúnya, sőt. Tök jó nő vagy. De minek ez a rettentő nagy felhajtás, ez a hazugság? Mert ez az. Becsapod szegény pacákot. Miért nem érzed magad elégnek? Elég jó nőnek? Miért kell a vakolat és egyebek?

Janka csak hallgatott. Aztán hadarni kezdett:

- Azért, mert folyton ezt sulykolják. Hogy légy tökéletes. Feszes, üde, szőrtelen. Mindig csillogó hajú, mindig pöpecül öltözve, mintha skatulyából húztak volna ki. Mert folyton ezt sugallja minden, semmit sem érsz, ha nem vagy tökéletes nő. Valljuk be, a piacot elárasztották azok a bizonyos nőtípusok, akik ideig-óráig bárkit megkapnak a fent nevezett dolgok miatt, a megtartás már más kérdés.

- Te ilyen akarsz lenni? Egy műnő, aki nem mer smink nélkül mutatkozni? Aki csak felturbózva megy randizni? Mi lesz, ha egyszer véletlenül nem borotválod le a lábaidat? Vagy nem lesz frissen fehérítve a fogad? Lehet, hogy lesznek férfiak, akiknek majd nem kellesz. De ez nem baj. A legtöbbnek szerintem nincs ilyen elvárása. Azt hiszem, ezt mi nők bonyolítjuk túl. Szerintem egyáltalán nem kell ilyen képet képzelnünk a férfiakról, hogy csak a tökéletes testű, tökéletes Barbi babákat szeretik.

Majd elmeséltem neki, hogy kamaszkorunkban volt egy idősebb hölgyismerősöm, akitől rengeteget tanultam. Duci volt, egy picike bajusszal, amit gondosan kiszőkített. Hatalmas lábakon élt és harsányan röhögött, mint egy ló. De imádta önmagát és olyan kisugárzása volt, hogy minden férfi megőrült körülötte. Akkor tanultam meg, ha valaki békében van önmagával és a nőiségével, szinte mindegy, hogy néz ki. Nyilván nem arról beszélek, hogy el kéne hanyagolni magát bárkinek is. De ennek a nőnek gyönyörű hajzuhataga volt, selymes bőre és úgy tudott nevetni, úgy élvezte az életet, mint senki más. És minden pasas imádott a közelében lenni. Soha nem is volt magányos.

Szóval, nők, lányok, asszonyok, engedjétek kicsit lazábbra önmagatok gyeplőjét! Meglátjátok, jót tudtok majd nevetni azon, micsoda fölösleges és irracionális elvárásokat támasztottatok magatokkal szemben. Mert a férfiak többségének bizony nem a tökéletes báb kell.

Nyitókép: Shutterstock