Sok nőt szerettél, de én örökre elvarázsoltalak!

- Megunhatatlan - válaszoltam, és kellemesen elnyúltam a takaró alatt, hogy újra végighallgassam azt a történetet, aminek köszönhetően én és a nővérem is létezhetünk. Ő pedig elkezdte...

"16 éves voltam, amikor megismertem őt. Magas volt, szőke és kék szemű. A haja a válláig ért és olyan dús volt, hogy az ember egyből szeretett volna beletúrni. Én is. Egyszerűen elvarázsolt a férfi, aki olyan megközelíthetetlen volt számomra.

Nagyon izgultam, mert tudtam, hogy ott lesz. Párszor már rám kacsintott az iskola folyosóján, de mindig annyi lány vette körül, hogy sosem tudtam eldönteni, tényleg engem bámul-e, vagy csak a szemem káprázik. Amikor beléptem a terembe, egyből észrevettem a villódzó fények között. Éppen egy másik lányt tartott a karjaiban, akinek valami nagyon vicceset mondhatott, mert a hangos zenén keresztül is hallani lehetett, ahogy élesen felvisít a nevetéstől. Minden bátorságom elszállt, pedig azzal a céllal mentem oda aznap éjjel, hogy most megmondom neki. Odaállok, és azt mondom: nem ismerlek igazán, de halálosan beléd szerettem.

Tényleg így volt. Őrülten szerettem őt. Az sem érdekelt, hogy igazi rosszfiú. Az sem, hogy minden héten másik lány kezét szorongatta a szünetben. Egyszerűen megláttam, és tudtam, ő lesz a férjem. A gyermekeim apja. Lesz egy nagy házunk, kis kerttel, ahol majd szaladgálnak a kislányaink, és olyan boldogok leszünk, mint senki más a földön.

- Nem mehetsz el! Nézd ott azt a fiút! Irtó helyes.

- Ja... elmegy, de én most inkább...

- Figyelj, beszéltem vele. Azt mondta, nagyon bejössz neki. Gergőnek hívják.

- Bálint! Ő itt... - rám pillantott, én meg elhűltem. Most tényleg az van, hogy bemutat neki?
Eszter vagyok - mondtam, miközben Bálint le sem vette rólam a szemét. Kezet fogtunk, de a tekintetünk egy percre sem engedte el a másikét. Annyira fura szituáció volt, hogy most már innen is menekülni akartam.

- Vigyázz Gergővel! - szólalt meg végül Bálint. - A bátyám nagyon rámenős.

Itt jöttem rá, mi történik. Az én álomhercegem pont annak a fiúnak a testvére, aki engem kiszemelt! Ráadásul nem is tetszik. Nem is akarok táncolni vele, csak Bálint kék szemeit látom magam előtt, még akkor is, amikor már Gergővel lassúzok valami borzalmas számra.

- Mire gondolsz? - kérdi.

- Nem gondolok semmire.

- De, látom, hogy valamin nagyon agyalsz... szerintem tudom, mit szeretnél - fura mosoly volt az arcán.

- Csókolj meg!

- Tessék?!

"Mi az, hogy csókolj meg? Hogy, lehet valaki ilyen barom?" - gondolom magamban. Ha meg akar csókolni, tegye meg, de hogy én őt...

- Azt mondtam, csókolj meg!

- Nem foglak - vetettem oda félvállról a választ, és már futottam is kifelé az ajtón, mert éreztem, dühös lesz, amiért elutasítottam.

- Segíthetek valamiben? - hallottam hirtelen egy hangot.

Felnéztem, és ott állt ő, álmaim netovábbja, egyedül. Azzal az oroszlánsörényével és a gyönyörű mosolyával. Nem szóltam semmit, és ő sem próbálkozott azzal, hogy szóra bírjon. Csak megfogta a kezem, és hazakísért. Hazakísért akkor este, és onnantól kezdve minden nap, 50 éven át.

Farkas Nóra

Nyitókép: Shutterstock