Nehéz úgy mosolyogni, hogy a kollégáid gyűlölnek...

"Főzök kávét, kér valaki?" - kérdezte természetesen és könnyedén, de szavai nagyot koppantak a csöndben. A két nő és a férfi fel sem nézett a monitorjáról. Végül az egyikük némán intett, hogy kösz, nem.

Ez volt a harmadik hete a munkahelyén, és jól érezte: nehezen rázódik vissza a munkába, de leginkább a társas kapcsolatokba. Mi tagadás, az elmúlt fél évtizedben keveset mozgott emberek között, nem látott rá komplex feladatokra, projektekre, sőt, voltak napok, hetek, amikor még csinosan sem kellett felöltöznie.

Miután lefőzte a kávét, elővette az uzsonnáját, és gyorsan enni kezdett. Nem akart sokáig távol maradni. „Khm, ne haragudj, Mária, vagy hogy is hívnak, Marika, de ez a konyha a főnök helye, rajta kívül pedig csak János és Éva ehetnek itt. Ez egy ilyen szabály nálunk. A kis konyhában leülhetsz" - szusszantotta ki magából nyersen Bea, túlharsogva a fekete lávát forraló kotyogóst.

Visszatérve a helyére egy papír várta, rajta egy rikító színű cetlivel: „Összetűzve, dátumot javítva kérem délig!" A papír az ő anyaga volt, a kis üzenet pedig a feletteséé, legalábbis a szignó alapján András írhatta a jobbító szándékú észrevételt. Gyorsan kijavította és összetűzte, amit kellett, majd leadta a paksamétát a szomszéd irodában.

„Kijössz?" - kérdezte ekkor az egyik kolléganője. Meg is lepődött, de aztán rájött, hogy nem tőle kérdezték. A két mosolygó nő finoman megérintette az ajtóhoz legközelebb ülő férfi kolléga karját, aki rögtön felpattant, és követte a kis csapatot. Dél van.

Az idő ólomléptekkel haladt, úgy tűnt, sosem jön el a fél öt. Aztán egyszer csak ideges zsizsegésre lett figyelmes: mindenki készülődött. Rúzsról és leárazásokról csacsogva ellibbentek a lányok, úgy, hogy köszönni is elfelejtettek. Az ajtón kilépve megcsapta valami kellemes érzés: rájött, hogy ez csak a levegő, amiből bent az épületben olyan kevés jut neki egész nap.

„Szia, anya, hol vagytok? Milyen napotok volt a gyerekekkel?" - nyitott be Marika izgatottan a szülői házba. „Jól telt, kislányom, nem volt semmi gond. És neked...?" - fürkészte lánya tekintetét. "Eltelt." - nyögte ki a választ. "Jól van, hát nem barátkozni mentél oda, hanem dolgozni, nem igaz?" - kérdezte az anyja. "De. Igaz.

Már csak fél év, és kifizetem az utolsó törlesztőt is... Aztán majd keresek valami jó kis helyet, ahol..." - de már nem fejezte be a mondatot. Belépett a gyerekek varázslatos és békés szobájába, és másnap reggelig eszébe sem jutott kijönni onnan...

Nyitókép: Shutterstock