Amikor az ember lánya elér egy bizonyos életkort, és már majdnem a B oldalon van, igen széles élettapasztalattal tud rendelkezni. Én legalábbis, ha az elmúlt 10 évre gondolok, akár egy telenovellát is tudnék írni belőle. De lehet, hogy inkább tragikomédia lenne...
Pasik. Mi más lenne a téma? Ennek kapcsán elméláztam: vajon amikor az ember megszületik, akkor céllal teszi? Mindenkinek van célja és küldetése a Földön? Vagy néhányan csak olyan szerepet töltenek be, mint egy szobanövény a nappaliban?
Keressünk társat!
Az egész onnan jött, hogy gondoltam, kipróbálok egy társkereső alkalmazást. Hiszen eddig csak a munkahelyemen és a játszótéren volt lehetőségem arra, hogy megtaláljam az igazit, és egyik sem volt kecsegtető. Az alkalmazást pedig könnyen lehet használni, és válogatni a pasik közül, mint egy katalógusból. Osztályozni őket és kategóriákba sorolni, hogy tetszik, nem tetszik... mint egy piacon. Belegondoltam, hogy ők ugyanezt csinálják, így még lelkiismeret-furdalásom sem lett.
Bár az elszomorító, hogy ide jutott a mai világ. Dehát olyat már nem nagyon látni, hogy a zöldségespult előtt leszólít valaki és randira hív.
Egy nagyvárosban pedig még a szomszéd Ica néni sem tud összeboronálni a fiával. (Szerencsésebbeket az unokájával.)
Szóval, adott volt az alkalmazás, és nemsokára jött Ő. A sármos tekintetével és a mély ráncokkal a szeme sarkában. Hamarosan találkoztunk. Magával ragadott a férfiassága, nyugodt volt, és néha még vicces is. Andalogtunk a parkban, mikor besötétedett, hazafuvarozott, lovagias volt. Még talán az ajtót is kinyitotta.
Teltek a napok, még többet randiztunk, közös hosszú hétvégi pihenés is lett belőle. Persze, én néztem ki, hogy hova menjünk, lefoglaltam a szállást is, mert szeretem ezeket intézni. Aztán a közös nyaraláskor is lefoglaltam a szállást, és beterveztem a programokat. Jobb lett volna együtt csinálni, de neki mindegy volt, én meg imádok ezzel foglalkozni.
Legyél már férfi!
A csodálatos Svájcban azonban valahogy elfáradtam. Már nem bántam volna, ha nem én vagyok a programszervező, az animátor és a GPS egyszerre. Ha nem nekem kell megmondanom, hogy melyik nap hova és melyik úton menjünk, hol együnk, mit nézzünk meg, hanem csak hátradőlök az anyósülésben és élvezem a pihenést.
A folyamatos készenlét lefárasztott, és akkor fogalmazódott meg bennem a kérdés: neki van bármilyen célja? Van valami az életében, ami nem mindegy neki? Jobban belegondolva, mindent én döntöttem el. Ha megkérdeztem, hogy mi legyen a vacsora, mindegy volt. A "hova utazzunk" mindegy volt - sőt, még a ruházkodása is mindegy volt, mert az együtt töltött idő alatt teljesen lecseréltem a ruhatárát.
Döbbenet, de még a szex is mindegy volt neki. Egy idő után unalmassá is vált, mert ha az ember nem látja a másikon a lelkesedést, akkor elmegy tőle a kedve.
Még magamban is kerestem a hibát: most én tényleg ennyire elnyomtam őt, hogy anyja helyett a második anyja lettem? Vagy neki tényleg minden mindegy?
A nyaralás során, aminek boldogsággal kellett volna telnie, a frusztráltságom egyre erősebb lett. Egyik reggel közöltem, hogy most ő mondja meg, mit szeretne, hova menjünk. Ott ültünk a kocsiban, és csak nézett rám furán, hogy neki mindegy, amit én szeretnék... Innentől nem volt kérdés, hogy mit akarok. Társra, igazi férfire vágyom, nem szobanövényre, amit akkor és oda teszek a nappaliban, amikor és ahová csak akarom.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
