Csak anyám képes arra, hogy szavak nélkül is értsen engem!

Mert a párom másként gondolta az időzítést, a sorrendet, a terveket. Most még nem kész mindenre, túl fiatal, és túlságosan elfoglalt. Nem értettem, mintha nem ugyanaz az ember beszélt volna most velem, aki hónapokon át imádott és ragaszkodott hozzám. Mintha minden, amit eddig mondott, ócska hazugság lett volna csupán. Nem emlékszem pontosan a szavakra, csak a fájdalomra, amelyről úgy éreztem, szétszakítja a lelkemet.

Egy anya tudja...

A szenvedésemet édesanyám érezte meg a távolból, akinek nem kellettek szavak, csak az ösztön, hogy a lányának most nagy szüksége van rá. Messze voltam tőle, mégis pontosan tudta, mi történik velem, mert egy belső hang megsúgta neki, hogy fel kell hívnia.

- Mi történt? Valami baj van, tudom!

Ahogyan meghallottam a hangját, a könnyáradat, ami úgy tűnt, sosem lankad, rögtön csitulni kezdett. Mert hiába volt köztünk több ezer kilométer, sokkal többet megértett a fájdalmamból, mint az a férfi, aki ott ült mellettem. Mert ismert és támogatott engem, ahogyan eddig is tette.

Természetes volt a számára, hogy jelenleg ő csak a második, mert akkor volt a legboldogabb, ha az arcomat örömtelinek látta. Érezte, hogy ennek a kapcsolatnak nem lesz jó vége, mégsem szólt bele, nem adott tanácsot, csak féltő tekintete árulta el, hogy mit gondol.

Az odaadását száz év alatt sem tudnám meghálálni

Soha nem ítélkezett, nem várt el, csak tanított engem, hogy szeretni önzetlenül, elvárások nélkül kell. Elfogadni a másikban mindazt, ami őt egyedivé teszi, rámutatni az értékeire és szárnyakat adni neki. Repülni tanított, nem a földhöz ragadni - hogy higgyek, merjek és lépjek. Legyek büszke arra, aki vagyok, és érezzem azt, amit kell. Ne másnak éljek, csakis magamnak.

Ha pedig szükségem van rá, mindig itt van nekem, ez pedig felbecsülhetetlen: a biztos hit, hogy bármi történik is velem, ha a telefont felemelem, az ő ismerős hangja mindig megnyugtat. Tudom, hogy nincs semmi baj, hiszen aki próbálkozik, az néha elbukik - hogy a lehetőségek végtelenek, egészen addig, míg az önmagamba vetett hitem rendíthetetlen. Ezt kaptam tőle, okos jó tanácsokat a hidd el, én jobban tudom, mint te helyett.

Édesanya, aki nap mint nap a csodákat hozza el, a szeretetével teremt, meghallja a szívem hangját és végtelen erővel rendelkezik. Példakép számomra, az odaadását száz év alatt sem tudnám meghálálni. Az a régi csalódás nagyon fájt, de fel tudtam dolgozni, mert volt valaki a világban, aki modern kütyük nélkül is pontosan érezte, mi van velem, felhívott és meghallgatott.

Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a kapcsolatomat könnyebben le tudjam zárni. Talán az égben dől el, talán a szívekben, hogy melyik gyermek melyik édesanyához kerül a földön, nem tudom - csak azt, hogy én a legjobbat kaptam.

Nyitókép: Shutterstock