Aki pasira vágyik, nem érdemel férfit!

Nem vittem ágyba a hölgyeket az első randin, de még a másodikon vagy a harmadikon sem. Inkább arra törekedtem, hogy mielőtt testi kontaktusba kerülnék velük, megismerjem a lelküket.
Ám rá kellett jönnöm, hogy a nőknek, akikkel kapcsolatba kerültem, semmi szüksége nincs egy gondoskodó, családcentrikus, jövőképpel is foglalkozó férfira. Nekik mindannyiuknak csak egy pasi kell. Abból is csak annyi, amennyi nekik még épp elviselhető, vállalható.

Aki tökéletesen beilleszkedik abba az életformába, amit képviselnek. Eszük ágában sincs szerelembe esni, együttélésről vagy egyéb kötöttségekről sem eshet szó. Sokuknak csak az a lényeg, hogy a hajtós hétköznapok után - esetleg azok között helyet szorítva - sor kerüljön egy kis kikapcsolódásra. Szenvedélyre, amibe a gyengédség és a törődés már nem fér bele.

Ráébredtem, hogy a hiba nem bennem van. Nem is az volt a gond, hogy ők ilyen életet élnek. Biztosan megküzdöttek az egzisztenciájukért, így érthető, hogy azt nem szívesen, vagy nehezen akarják megosztani. A baj, hogy teljesen elzárkóznak az "igazi" kapcsolatoktól. Csak az számít, hogy hetente egyszer-kétszer kielégítse valaki a testi vágyaikat. Ha pedig ezt megkapták, akkor az illető lehetőleg már öltözködjön is és menjen haza. Legjobb esetben megkínálják egy vasárnapi ebéddel, hogy azért ne menjen el a kedve az egésztől.

Oké, akkor férfi helyett pasi leszek

Azért döntöttem úgy, hogy szögre akasztom a férfi szerepet, ami az általam képviselt értékrenddel egyezik. Ha azt akarom, hogy legyen nő az életemben, akkor le kell alacsonyodnom egy pasi szintjéig. Azt kell mutatnom kifelé, amire vágynak. Csak annyit kell adnom, amennyire szükségük van.

Sírnak, hogy rossz az élet egyedül... de ha egy férfi kerül az útjukba, azt foggal-körömmel elmarják maguktól.

Szerintük nem férfi, aki gyengéd, udvarias és illemtudó - legalábbis egy ideig azt hittem, tényleg így gondolják. Aztán rájöttem: valójában csak félnek, hogy elgyengülnek a férfi karjai között. Rettegnek, hogy kicsúszik a kezükből az irányítás, hogy lehull az álca. Erősnek akarnak látszani, mert rákényszerítette őket az élet.

Most nem férfi vagyok, átváltoztam pasivá. Ha nem akarok besavanyodni, ezt kellett tennem. De nem felejtem el soha azt az embert, aki igazából vagyok, hiszen az énemet nem tudom meghazudtolni. És nem vesztettem el a reményt. Tudom, hogy hamarosan találkozom egy olyan nővel, aki nem csak heti pár órát akar rám szánni az életéből, és viszonozza is az érzelmeimet. Akkor pedig kiveszem a gardróbból a régi, kopott, molyrágta férfi ruhám, és abban állok elé.

Márton történetét Molnár Csanád jegyezte le.