Ha utálod az anyósodat, akkor a te személyiségeddel is lehet némi gond...

Nem is tudom, mi ez az ősi ellenségeskedés a menyek és az anyósok között? Pedig biztosan van benne valami, hiszen amióta világ a világ, létezik ez a konfliktus. Talán a két dudás egy csárdában szituáció figyelhető meg itt is, s azért nem bírják egymást sokszor az „alfanőstények", mert mindkettő azt gondolja, ő a matriarchátus feje.

Sokkal egyszerűbb lenne inkább elfogadni, hogy valamivel kapcsolatban a feleségé, valamiben pedig az anyáé a priorizált szerep. Én például szíves örömest átengedem a palacsintasütést az anyósomnak. Legyen az övé a legfinomabb rántott hús is – én legalább kibújhatok a karajpanírozás végtelenül utált feladata alól. Így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad!

Generációs különbségek

Én kifejezetten jó kapcsolatot ápolok az anyósommal – sőt, az összes párom anyukájával jóban voltam -, s ez bizony nem esik nehezemre. Nem mintha mindenben egyetértenénk, viszont kölcsönösen tiszteljük a másikat, és ami szintén fontos, hogy nem sértődünk meg mindenen.

Tudom, ez két emberen múlik, és ha így nézzük a dolgot, szerencsés vagyok. Ugyanakkor igenis kell hozzá némi tudatosság, hogy fenntartsuk ezt az állapotot, mert mennyivel könnyebb lenne megsértődni, amikor azt mondja, hogy az ő gyerekei már 5 hónaposan májat ettek, az enyém még csak almát kapott, mint elengedni a fülem mellett a megjegyzést és szépen megkérni, hogy az unokájának azért ne adjon májat, mert nem szeretném. És, ha kell, hát elmondani újra és ha kell, elengedem ötödjére is a fülem mellett a megjegyzését.

Ettől ő még nem lesz se rosszindulatú, se erőszakos, egyszerűen az ő idejében még más volt a hozzátáplálás menete és ő azt a tudást akarja átadni, amit neki akkor tanított a védőnő, az orvos és mindenki más is. Így van ez sok dologgal. Mégis rengetegszer hallom, hogy milyen borzasztó valakinek az anyósa, mert ezt vagy azt akar az unokával. Nem, nem borzasztó, csak más generáció!

Amilyen az anya... olyan a fia!

Jó lenne, ha a velem egyidősek kicsit több tiszteletet mutatnának az idősebbek irányába. Biztosan vannak kiállhatatlan anyósok, de a legtöbb beszámolóból azt szűröm le, hogy bizony
a menyek sem éppen a türelem és a tolerancia mintaképei. A tisztelet pedig sokszor a kanyarban sincs náluk. Holott – ha másért nem – legalább amiatt mutathatnának némi megbecsülést, mert mindketten nők és mindketten ugyanazt a férfit szeretik – persze egészen másképp!

Az én anyósom három fiút nevelt fel. Bizony az én részemről már emiatt is megérdemel nem kevés tiszteletet. Nekem eddig csak egy fiam van, de ha három lenne belőle... Ráadásul mindhárom fia okos, intelligens és egyik sem egy elveszett lélek. Ez valószínűleg se nem a szerencsének, se nem a genetikának köszönhető. Látom a fiúk közt a hasonlóságokat és azt is, hogy egyes dolgok bizony anyósomban (na meg apósomban) is felfedezhetőek. Ebben nincs semmi boszorkányság, hiszen
a családtagok hasonlítanak egymásra – s nem csupán külsőleg.

Az én kisfiam is rendre hasonlóságot mutat velem, amikor az én szófordulataimat, gesztusaimat vagy éppen viselkedési mintáimat használja. Ez ilyen!
Így az a véleményem, hogyha valaki képtelen konszolidált viszonyt kialakítani az anyósával és állandóak a csatározások közöttük, ott bizony magával a férjjel is gondok lesznek – előbb vagy utóbb.

Ha nagyon nem sikerül a viszonyt konszolidálni, olvasd el a Kezelési útmutató az anyósokhoz című írást, hátha ad egy-két ötletet.

Nyitókép: Shutterstock