Tamás úgy sétált ki az életéből, egyetlen mondattal lezárva az együtt töltött tíz évet, mintha csak a vízcsapot zárta volna el. Flegmán odavetve csak annyit mondott:
- Figyelj, megismerkedtem valakivel. Azt hiszem szerelmes vagyok. Nem vagyok benne biztos, de adni akarok egy esélyt.
- De hát hogyan? Ilyen hirtelen? Azt hittem, rendben vagyunk! – érvelt Zsófi. – Igaz, hogy voltak vitáink, de jó páros vagyunk.
- Én nem így érzem. Elmegyek. Holnap, amíg dolgozni leszel, összepakolom a cuccaimat – felelte a férfi és egyszerűen becsukta maga mögött az ajtót.
Zsófi összetörve, mégis dühösen figyelte a függöny mögül a távolodó férfi ruganyos lépteit és olyan harag, gyűlölet öntötte el, amit addig elképzelni sem tudott. Ha beszámítható állapotban lett volna, bizonyosan leállítja magában a mérgező, mocsaras érzéseket és gondolatokat, de már késő volt. Semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, milyen módon keserítse meg Tamás és az új nő életét.
Egész éjjel éberen feküdt a férfi nélküli, üres ágyban és rémísztő terveket szövögetett, észre sem vette, hogyan süllyed egyre mélyebbre, hogyan válik a lelke szörnyetegessé. Lassan odáig jutott, hogy elégedetten kacarászott beteg ötletein.
Reggel az első dolga volt, hogy kutatni kezdett Tamás holmijai között, bizonyítékot keresve, hátha a nyomára bukkan a másik nőnek, bárminek, amit használni tud. Dolgozni sem ment be, gondosan magára zárta az ajtót, kócosan, karikás szemmel túrta a szekrényeket. Órák múlva arra ocsúdott, Tamás ott áll a szoba ajtajában és döbbenten figyeli ténykedéseit.
- Te meg mit csinálsz? – kiáltott rá.
- Nem látod? Szerintem elég nyilvánvaló. Segítek eltakarítani ezt a sok szart, amit itt hagytál tegnap. Ez az a kurva? – üvöltötte Zsófi, miközben egy fényképet lengetett a kezében.
- Milyen kurva? Te normális vagy? – kérdezte Tamás. – Na, éppen ezért megyek el. Ebből lett elegem. A beteges féltékenységedből, az idegbajodból, melletted nem kapok levegőt. Nem a másik nő a lényeg, hanem az, miért léphetett közénk. Még most sem érted?
- Hazudtál. Végig hazudtál. Soha nem mondtad, hogy bajod van velem. Tíz éve vagyunk együtt és egyszer sem mondtad, hogy bajod van.
- Mert neked nem lehetett mondani semmit. De nem akarok magyarázkodni. Pakolok és már itt sem vagyok.
Zsófi engesztelhetetlen haraggal figyelte, ahogy Tamás holmijai szépen bekerülnek bőröndökbe, táskákba. Fékezhetetlen dühében feltépte az ajtót és kivágta az első, keze ügyébe kerülő pakkot a folyosóra. A férfi némán figyelte, majd lassan kisétált, komótosan összeszedett mindent és már be is zárult utána a lift ajtó. A nő addigra titkon kileste a telefonját, megszállottan kereste és végül meg is találta az új nő nevét, telefonszámát.
Még ki sem hűlt Tamás ott létének illata, már bepötyögte a számot. Miközben meghallotta a kellemes női hallózást, egy pillanatra átfutott a fején, micsoda őrült és egyáltalán, mit művel, de már mindegy volt. Magából kikelve üvöltött. A vonal másik végén csönd volt, majd egy kattanás és a hívásnak vége volt.
Zsófi egész éjjel, újra terveket szövögetett. Másnap, kialvatlanul, kócosan, eszelős tekintettel az első dolga volt elballagni Tamás munkahelyére, ahol féltve óvott autóján vezette le gyűlöletét, magában kuncogva, milyen kárt okoz: festéket öntött a motorháztetőre, kiszúrta a gumikat, összetörte a visszapillantó tükröt. Arra eszmélt, valaki a vállára teszi a kezét:
- Te meg mit művelsz itt, az Isten szerelmére? – felnézve barátnője döbbent arcával találkozott a tekintete. – Jézusom, te teljesen megőrültél? Mi történt?
- Elhagyott az a tetű. Egy pillanat alatt. Egy kurváért. Egy nap alatt elpakolt. De én tönkreteszem. Tönkreteszem az életét. Ezt nem hagyom annyiban.
- Zsófi, nem vagy önmagad. Engedd, hogy segítsek. Gyere, menjünk haza. Mindent elrendezek.
Haza érve beállította Zsófit a tükör elé. Nem engedte, hogy elforduljon, kényszerítette, hogy nézze magát. Zsófi döbbenten szembesült a tükörképével: egy őrült nézett vissza rá. Mintha fátyol hullott volna le az agyáról, egyetlen pillanat alatt összeomlott és rádöbbent, milyen mélyre süllyedt. Sírva fakadt, zokogva borult a barátnője vállára. Hosszú órák után megmosakodott és magához vette a mobilját. Bepötyögte Tamás számát.
- Tamás. Én vagyok. Ne tedd le kérlek. Csak annyit szeretnék mondani, nincs mentség a viselkedésemre. Nem tudom, mi történt velem, a fájdalom elvette az eszem, bosszút akartam állni. Én rongáltam meg az autódat, kérlek, küldd el a számlát, megfizetem a károdat. - Nem kell. – hallotta a férfi hangját. – Tudjuk be ezt törlesztésnek, de soha többé nem akarok hallani rólad.
Zsófi hosszú percekig állt a néma telefonnal a kezében, könnyei leperegtek az arcán. Hova jutottam, mi lett belőlem, gondolta. Jó lecke volt. A bosszú, most már tudom, nem édes.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.