Pótcselekvés vagy függőség? Segítség, imádok vásárolni!

A vásárlás mindig is az életem része volt, már gyerekkoromban is gyakran elkísértem anyut, amikor felfedezőkörútra indult. Általában mindig a helyi turkálóban kötöttünk ki, sőt, árucserekor még sorba is álltunk, hogy miénk lehessenek a legjobb darabok. Anyuban egy stylist veszett el, elképesztően jó érzéke van ahhoz, hogy másoknak mi áll jól, úgyhogy gyakran vásároltunk együtt és ez a mai napig így van. Ez egy igazi anya-lánya program, ami összeköt minket. Emlékszem, amikor külföldön éltem pár hónapig, az hiányzott a legjobban itthonról, hogy anyuval járhassam a boltokat. A shoppingolás meghatározó program lett az életemben, ami egy enyhe függőséghez is vezetett.

Amikor magányos vagyok, akkor nyakamba veszem a várost, veszek 1-2 dolgot és ez megnyugtat. Az utóbbi időben azonban arra lettem figyelmes, hogy egyre inkább elvetem a sulykot és nem tudok leállni. Mivel nem úgy alakulnak a dolgaim, ahogy elképzeltem, ezért cserébe próbálom magamat ajándékokkal elhalmozni, egyrészt mert megérdemlem, másrészt pedig azt legalább én döntöm el, hogy mit veszek meg és mit nem. Ez a problémákat nyilván nem oldja meg, de legalább egy kicsit jobb lesz a kedvem.

Persze vannak lélektani határok, előfordult olyan, hogy kinéztem egy blézert, de nem vettem meg, mert túl drágának tartottam. Szinte már egy listám volt hasonló darabokból, amikor is jött a leértékelés és elérhető áron be tudtam szerezni ezeket a kincseket. Azt azért elárulom, hogy a legtöbb ilyen vásárlást komoly lelki tusa előzi meg.

„Megvegyem? De hát nincs rá feltétlenül szükségem. Jaj, de annyira tetszik!!! Áhhh, nem veszem meg, ezt a pénzt költhetném értelmesebb dolgokra is. De hát legalább ennyi örömöm legyen az életben...és különben is, hónapok óta vágyom rá. Nem ezen a pár ezer forinton múlik a megélhetésem" – mondom magamnak általában és ezen a ponton beadom a derekamat.

Utána azért mindig van egy kis bűntudatom, megkérdőjelezem, hogy valóban jó döntést hoztam-e, aztán amikor megérkezik a csomag, akkor megnyugszom és elégedetten próbálom fel az új szerzeményemet.

Azt azonban felismertem, hogy minél rosszabbul vagyok lelkileg, annál többet vásárolok. Tudom én is, hogy ez egy pótcselekvés, de nem tehetek róla, olyan ez, mint egy gyors fájdalomcsillapító, oldja a feszültséget és jobb kedvre derít. Nincs benne semmi egészségtelen, csak éppen sok pénzbe kerül. Nem is ez zavar benne a legjobban, hanem az, ahogy eluralkodik rajtam a függőség és szinte ordítja a belső hang, hogy „Vásárolj!".

Persze nem könnyű a mai világban mértékletességet tartani, amikor a Facebook a gondolataidban olvas és rögtön kidobja hirdetésben, amire vágysz. Szinte folyamatosan az orrod alá dörgölik, mit vegyél meg ahhoz, hogy még tökéletesebb legyen az életed. Érdekes, hogy amikor megvettem pár olyan darabot, amire mindig is vágytam, akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire nem ez számít az életben. Bár ezekben a drágább ruhadarabokban sokkal magabiztosabbnak érzem magam, boldogabb nem lettem tőlük. A lelkemet kell inkább rendbe tennem, s mióta ezt felismertem, azóta szerencsére kevesebbet is vásárolok.

Nyitókép: Shutterstock