Napjaink társadalmában a férfiak valóban alkalmatlanok a párkapcsolatra?

Egy kis eszmefuttatást tartottam a napokban, és gondolatban végiglapoztam azt a könyvet, amiben az egyes fejezetek szereplői különböző férfiak voltak. Az életem főszereplőinek is nevezhetném őket. Egy ideig talán azok is voltak, de végül mindegyikük szerepe véget ért, és most már statisztaként sem vehetnének részt a mindennapjaimban.

Voltak szép közös meghitt pillanataink is, de a többségükben nagyot csalódtam. Úgy érzem csak én adtam bele anyait-apait a párkapcsolatainkba, de sokkal kisebb volt a lelkesedés a másik fél részéről. A legutolsó páromról viszont tényleg elhittem, hogy ő lesz az igazi, és lezárulhat végre a randizós korszakom.

Teljesen kikészített ez a kapcsolat, amibe az elején Gábor is 100%-osan belerakta magát, aztán ahogy telt az idő, egyre kevésbé éreztem rajta a kezdeti lelkesedést. Részemről semmi sem változott, ugyanolyan lelkes maradtam, de mivel folyamatosan érzékeltem Gábor csökkenő érdeklődését, lassan én is belefásultam a kapcsolatunkba.

Sokszor inkább a haverokkal lóg, én pedig itthon dekkolok, ahelyett, hogy együtt töltenénk azt a kis időt, ami munka mellett még jutna egymásra. Nincs célja a kapcsolatunknak, nem tartunk sehová. Legalábbis együtt biztosan nem. Mielőtt összejöttünk volna, Gábor még a szüleivel élt, és a kedvemért költöztünk össze.

Úgy érzem, hogy örök agglegény marad így 40 fölött. Nem megy neki az együttélés és kész. Ezt nem neki találták ki. Az eddigiekből arra engedek következtetni, hogy Gábor már sosem fog megváltozni. Nem neki való ez a párkapcsolatosdi. Talán az elején csak megjátszotta magát, ahogyan sokan mások, mostanra viszont elfogyott a kezdetben még meglévő lelkesedése. Gábor egyedüli gyerek, a szülei tejben vajban fürösztötték, így perszehogy idővel elkényelmesedett.

Azért elgondolkodtató, hogy mégis mi lehet az oka az elköteleződés hiányának? Miért futamodnak meg egy párkapcsolattól? Mi, hol és mikor romlik el? Vajon ez a 30-as 40-es generáció valóban nem hajlandó elköteleződni? Pedig mindenki párkapcsolatot szeretne, mégis amikor már benne vagyunk a sűrűjében, akkor egyszerűen nem tudunk egymással kommunikálni. Nem nyitjuk meg szívünket, továbbra is a felszínen kapirgálunk.

Pedig egy párkapcsolatért meg kell dolgozni, és a kezdeti heves érzelmeknek igenis csillapodniuk kell, de nem gondolnám, hogy az első konfliktus után máris el kéne dobnunk a párunkat. A korábbi terheket, kudarcokat pedig hátizsákként cipeljük magunkkal egyik kapcsolatról a másikra.

Nyitókép: Shutterstock