Utálhatnám az exemet, de inkább hálás vagyok neki!

Igen, jól olvasod: köszönöm, hogy nem adtál meg mindent, amire szükségem volt. Mert így végül - talán tudtodon kívül - a lehető legtöbbet adtad nekem: megtaláltam önmagamat.

Persze annak idején minden jól indult, és azt hittem, örökké együtt leszünk. Aztán jött a probléma, amin akartunk is változtatni, tettünk is érte, de nem sikerült. Hogy miért, az már nem fontos - a lényeg, hogy egy idő után már nem éreztük jól magunkat az egészben. Sokáig nem tudtam eldönteni, tudok-e ezzel együtt élni, vagy sem. Képtelen voltam elképzelni az életemet nélküled, annyira hozzám tartoztál már, és fontos voltál nekem.

Aztán egyszer a belső hangom valahogy túlharsogta a félelmeimet. Éreztem: az érzékiség, a szenvedély túl fontos nekem ahhoz, hogy lemondjak róla. Még érted, értünk sem tudom megtenni, mert akkor valójában saját magamról mondok le...

Véget vetettem a kapcsolatunknak, és persze kicsit padlót is fogtam. Meg kellett tanulnom nélküled újrakezdeni - nem volt könnyű, elhiheted. De ezzel is csak adtál nekem. Újra a saját lábamra álltam, mert tudtam, már nem állsz mellettem, ezért egyedül kell megoldanom mindent.

Egyre jobb lett a helyzet, egyre inkább magamra találtam. Már nem támaszt kerestem - mint talán benned korábban -, sőt, nem is kerestem semmit. Elégedett voltam az életemmel, hosszú idő óta először. Majd amikor már pontosan tudtam, mire van szükségem egy kapcsolatban, találkoztam valakivel. Ő megadta, ami fontos. Ekkor pedig újra eszembe jutottál.

Köszönöm, hogy nem tudtál az lenni, akire akkor (azt hittem) szükségem volt. Mert így a lehető legnagyobb ajándékot adtad: az önmagamba vetett hit megerősödését, a biztonságot, végül ezek által a szerelmet.

Alíz gondolatait Fehérvári-Varga Judit jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock